Lassan kezdem megszokni, hogy egy-egy dalt, még inkább egy egész albumot hosszabb időbe telik befogadnom. Első hallásra sokszor tökugyanolyannak tűnik minden szám, ami miatt csalódott leszek, meg talán egy kicsit bosszús is. De persze rossznak nem rossz, szóval meghallgatom újra. Hm… egész jó. Még egyszer. Te, ez tényleg jó, melyik szám is volt az a zúzós? Az, az nagyon jó! A tizedik hallgatásra nagyjából van egy első képem a lemezről, de ilyenkor még jó, ha félreteszem egy időre és kicsit később végiggondolom újra.

Az ITI új albumáról a pihentetés időszaka alatt sem változott a véleményem. Két gondolat jutott eszembe általánosságban: szerintem tökéletesen hozza a korábbi ITI-fílinget, nagyon szépen illeszkedik a stílusukba az új album, épp annyira más, amennyire kell, és szép, koherens egészet alkot. Viszont szerintem nincsen benne igazán nagyhatású szám. Mármint lelkileg. Nyilvánvalóan a Nélküled című dalt szánták erre a szerepre, de szerintem ez valahogy nem jött össze. Nem gondolom amúgy, hogy minden albumon kötelezően kellene lennie ilyen dalnak, de a Nélküled nem sikerült olyan jól. Kicsit semmitmondó a szöveg, és zeneileg sem túl maradandó számomra. Ez egyrészt nem meglepő, hülye szóval: nem elvárható tőlük, mert az ITI nem kimondottan érzelgős fajta, akárhogy is nézem, sokkal inkább ironikus-nevegyükmármagunkatolyankomolyan jellegűek a dalaik (megjegyzés: ezt imádom). Ugyanakkor ott van az Ébressz fel a Cirkuszról, ami számomra tuti, hogy benne lenne az elmúlt pár év legszebb balladái között. Szóval ennyit a Nélküledről. Bocsi fiúk, szerintem tudtok jobbat. Mintha ez a szám azért lenne itt, mert kötelező egy ilyen. Nem kötelező.

Na de akkor vegyük előröl. A fiúk iszonyatosan bekezdtek, a Hiába nézel a szemembe az egyik legerősebb dal az Örökké mellett. Amikor ezerrel hallgattam bent az irodában, a fejhallgatón kidübörgő zenétől nagyokat pislogva az egyik kollegám azt kérdezte: mi a fenét hallgatsz te, Pokolgépet? Majd megállapítottuk, hogy ez olyan jófajta magyar rockzene, és örömködtünk egy sort. Szóval ez a szám azóta is az egyik kedvencem az albumon, szívem szerint akkora hangerővel üvöltetném, amekkorával nem is lehet (ergo meg kell várnom a koncertet) és üvölteném én magam is.

A következő két szám nem annyira maradandó, ugyanakkor a Számon a szívem (ami már korábban kijött ugyebár) életvidám és fülbemászó. Az embernek füttyögni támad kedve, több mint valószínű, hogy az iroda közepén. Van, hogy fél napig nem tudom kipucolni a fülemből. Emellett itt is megfigyelhető a viszonylag gyakran használt ITI motívum, egy jól sikerült mondat ismételgetése (mint a Vágjál lyukat a kádba).

A már említett Nélküled után következik az album címadó dala, a Mindenkinek igaza van. Na ez nagyon ITI. Süt belőle az irónia, és a fent említett komolytalankodás, de a lehető legjobban vegyítve. Abszolút szövegcentrikus, kicsit lelassulós, leülős, sörözős érzés marad bennem utána, főleg a klippel kiegészítve. Szerintem ezt abszolút eltalálták.

Az Ördögöd van angyalom szintén korábban kijött már, a Tegyen erősebbé pedig az első számmal állítható talán párhuzamba. A szöveggel itt sem találták fel a spanyolviaszt („Tegyen erősebbé a fájdalom, ha nem pusztít el, tegyen erősebbé”) de megint egy jól üvölthető szám lett belőle. Zárójel: amúgy pont ennek köszönhető, hogy a lemezbemutatón, amikor még nem is ismertem a dalokat, a szám végére már tudtam énekelni a refrént, és pár fröccs után azért a fenti mondat nagyon őszinte szívvel szakad ki az emberből, főleg ha valami tényleg fáj. Zárójel bezárva.

Forrás: www.intimtornaillegal.hu

A Parazéró… hát ehhez nem tudok mit hozzátenni. Ez A Totálisan Komolytalan Szám az albumon, de ugyanakkor (annyira azért nem l’art pour l’art, mint mondjuk a Kiscsillag Ollé című alkotása) szerintem marha jól sikerült. Amúgy nagyon szívesen megkérdezném a srácokat, tényleg valami prostiról van-e szó ebben a dologban meg egy esetlegesen impotens pasasról, de azt hiszem, ezt sosem fogom megtudni. Lényeg, hogy szuperül el lehet lötyögni erre a számra. (Kedvenc kifejezésem a „Betéptető rendszer”)

A Kölykök lájlállázása megint egy koncerten nagyon jól abszolválható dallamocska, bármiféle elfogyasztott alkohol után, s bár az albumon kissé súlytalannak érzem, tény, hogy vidám és hangulatos. Na és akkor ha túljutunk ezen, akkor máris előttünk a lényeg.

Örökké. Ez volt az első szám, ami kijött az új albumról, és részemről azonnal, első hallásra szerelem volt. „Szállunk a fény felé, nézd, ahogy az arcunk összeér, döntjük a falakat, az ég is leszakad bennem, az emléke örökre megmarad.” És ettől a számtól az ég is leszakad! Eszméletlen, csak ezt tudom mondani.

Az albumon három szám maradt hátra, amiből a Jár az autó mintegy levezetése az Örökkének, kicsit olyan Autó egy szerpentinen-jelleggel, árnyalatnyival kevésbé finoman és költőien (ez volt az első, ami megtetszett az Örökkén kívül), az Engedj szabadon pedig abszolút a Tankcsapba Azt mondom, állj című számát idézi nekem, témában mindenképp. (Az önző picsák ne szórakozzanak a srácokkal, ha csak időtöltésnek kellenek.)

Az Időtlenség korával zárul a lemez, amelyik dal szöveg szintjén talán a legfilozófikusabb: „Hova tartok, nem tudom még, a jövő ismeretlen.” Ez a szám, egy kicsit – a komolyabb szöveg miatt – kilóg a sorból szerintem, de nagyon jó lezárása az albumnak. Szívesen hallgatnám még tovább.

Szerintem mindenkinek igaza van.