2015. február 1.

Beck Zoli és a család

A dalszövegírók, zenekarok munkásságában nem egyszer megfigyelhető, hogy vannak bizonyos témák, amik jobban foglalkoztatják őket, és így dalaikban is többször előkerülnek. Arra gondoltunk, érdekes lehet ilyen tematikusan csokorba szedni dalokat egy-egy előadótól, és erre kihegyezett füllel hallgatni őket.

 

1505114_10152061936725857_1215114031_n.jpg

A sort Beck Zolival kezdjük, akinek a szövegeiben az egyik leggyakoribb motívum a család, azon belül is talán apjával való kapcsolatát próbálja legtöbbször kibogozni. (Nem, a Bogozd ki nincs a listán… 🙂 ) Ezekből a dalokból veszünk most sorra 10-et, meg persze +1et. Ebből az első 5-öt most mutatjuk meg, a lista másik felét pedig jövő héten láthatjátok.

1. Szív-szalutál-szív

A Csészényi tér első dala, koncerteken gyakran első – miért ne lenne ezen a listán is az első? Az áthallásos című dalból kiderül, hogy a férfiak mindig nyernek, akár apák akár nem. Vagy nem.

 2. Dajkák meséje

Ez a dal az “apukám gengszter, anyukám is sáros” erős felütéssel kezdődik, de nem dühös vagy szomorú lesz mégsem: meccsre megyünk apával, bár kénytelenek vagyunk a régebbi foci világából meríteni hősöket: Törőt és Nyilasit.

 3. Rajzszöggel középre

Szintén egy régebbi dal, de nagy koncertkedvenc azóta is. Ebben az apa-figura inkább mint kívülálló jelenik meg, aki figyeli, mihez kezdenek a fiai, vajon tudnak-e majd nélküle permetszert keverni. Az egyik legerősebb Beck Zoli sort kapjuk konklúziónak arról, hogy mihez is kezdtek : “az életnek előre és háttal a halálnak”.

 4. Házban vidéken

Egy idilli, mozgalmas családkép, talán a legidilibb hangulatú a sorban- habár ehhez “nem képzeljük sem jobbnak, sem szebbnek” mint ami. Levelet hozott a postás, ez vándorol kézről kézre: Apa, Anya, Öcsém, Én, Kutya, Cica, Egér, Bogár. Ennél kedvesebben családot bemutatni nem lehet.

 5. Ünnepel mind aki él

Ez a dal a személyes koncertkedvencem az új, 2014-es EP-ről. Játékos, felelgetős stílusban tesz fel elég kemény kérdéseket.  Ugyanúgy élsz most, mint az apád. De ki fogod bírni. Ki fogod bírni? Inkább ünnepeljünk!

Folytatás következik! 🙂

Kép forrása: Facebook/30Y