2015. február 22.

Profi és közben végtelenül szerethető: ilyen volt az Intim Torna

A rohadt életbe, ez megint jó volt! Nem mondom, hogy olyan őrületesen sok Intim Torna Illegál koncerten jártam már, de egy valami mindig adott volt: sosem csalódtam. Egyszerűen szeretem őket. Szeretem, hogy nem pozőrködnek a színpadon, nem játsszák túl magukat, nem szálltak el maguktól és a legfontosabb: tisztelik a közönséget, és tudják, egymásért vagyunk.

Mivel február végén még korai lenne bármi szuperlatívuszos kijelentést tenni, ezért szolidan ennyiben maradnék magammal: nagyon-nagyon élveztem a tegnapi ITI szülinapi koncertet.  Nyilván ízlés kérdése, de egy jó, bulizós koncerttől én azt várom, hogy elfáradjak és a végére már ne maradjon energiám ugrálni. Ez tegnap maradéktalanul teljesült. Bár nem első sorban álltam, és csak pár fröccsig jutottam a koncert előtt, mégis hihetetlenül felszabadultan és jókedvűen tudtam végigbulizni az estét. És ez az ő érdemük volt.

iti01.jpg

Plusz pont az Akváriumnak, mínusz pont nekem, hogy az első szám közepén estem be a koncertre. Ők tudnak időben kezdeni én meg rohadtul nem tudok időben elindulni. Szerencsére így is megtaláltuk a helyünket hamar, és onnantól nem volt megállás. A fiúk a legjobb bulizós dalaik közül válogattak, nagyjából a koncert közepéig, ahol is a zenekarból csak Dorogi Peti maradt a színpadon egy szál gitárral és eljátszotta a Dobj egy kötelet című abszolút nem mainstream dalt, majd utána az Ébressz felt, ami alatt még szappanbuborékok is elkezdtek áradni a színpadról. Sajnos odáig pont nem ért el, ahol mi álltunk.

Az új albumról és a régiekről egyaránt válogattak, és a Parazérót épp olyan átéléssel tolták mint a kultikus Vágjál lyukat a kádba című opuszt. Itt még mindig vicces külön megénekeltetni a fiúkat és a lányokat. A visszatapsolás előtti utolsó szám pedig mi más lehetett volna, mint az Örökké? Ez most nyilvánvalóan végtelenül szubjektív megállapítás, de szerintem az ITI három albumának összes dala közül ez a legelképesztőbb, legfantasztikusabb szám. Valószínűleg ők is tisztában vannak ennek a számnak az erejével, mert a karzaton már egy ideje mocorgó stuff egyszercsak elkezdett strandlabdákat (!) hajigálni az emberek közé. Nem holmi lufikat, vagy papírszívecskéket, hanem strandlabdákat. Persze a tömeg azonnal elnyelte őket, maradéktalanul. A plusz négy számot már strandlabdástul tomboltuk végig, néhányan elkezdték gyorsan leereszteni, hogy ne zavarjon olyan sok vizet. A végén a plafonra felaggatott lufifüzér is elszabadult, úgyhogy a vastapsba lufipukkasztások hangjai vegyültek, mi pedig maradéktalanul elégedetten és labdásan indultunk haza.

iti02.jpg

Még néhány dolgot meg kell említeni: az Akvárium Nagyhallja megint kifogástalan helyszínt biztosított, a hangzás tökéletes volt, technikailag is hibátlan élményt kaptunk. Ez az egyik. A másik Dorogi Peti haja, ami olyan, mintha minden alkalommal frissen lenne mosva, komolyan. Kérlek, ha olvasod, áruld el nekünk, így volt-e 🙂 És végül: ez a négy srác minden, csak nem tipikus arc. És ez annyira jót tesz nekik, hogy az hihetetlen.

Köszönjük ezt az öt évet, és reméljük, még sokszor öt évig velünk lesztek! 

iti03.jpg