2015. február 28.

Péterfy Bori és a szakítás

A Péterfy Bori és a Love Band munkásságában nem kell sokáig kutatni, hogy megtaláljuk, melyik az a téma, amelyikkel leggyakrabban foglalkoznak: ez bizony a szerelem. Azonban Borinak nem a negédes szerelmes dalocskák, hanem a dühös, bosszúálló, vagy épp csendesebb szakítós dalok állnak igazán jól. Ismét egy 10-es listát állítottunk össze, amiben Bori a szakítás témakörét járja körbe. (Mondanám, hogy csajos szemszögből, ha nem láttam volna még fiúkat koncerten ordítani ezeket a dalokat… )

10949749_10153027851309712_8782233526803338689_o.jpg

1. Válj köddé

Nem kezdünk nagyon bele rögtön az első dalnál, ahogy a címe is sejteti, ez a dal nem annyira dühös, mint inkább fásult, mert eljön az a pillanat, amikor már nincs mit mondani egymásnak: „Ne kezdjünk erről új vitát, a szívhang úgysem jönne át – csak egyszerűen váljál köddé.”

                        

2. Felébredni egy szerelemből

Egy kevésbé ismert dal, ami csak a 2B lemezre fért rá – pedig nagyon fülbemászó, finom kis nóta, én nagyon szeretem. Azt az érzést ragadja meg, amikor szakítanak velünk, mi pedig szép csendben tudomásul vesszük, és továbbsétálunk. „Itt vagyok, többé nem köt hozzád semmi szép.”

3. Happy end

Titkos favoritom, a Happy end jön – amiben tulajdonképpen semmi happy nincs. Nagy bánatomra ezt a dalt koncerten nem nagyon nyomja albumverzióban a zenekar, pedig csak úgy lüktet és sodor magával a zenéje, a sztoriban pedig Bori vad macskanő énje előbújhat – hiszen a pasija éppen bevallja, hogy másik nőt szeret… Naná, hogy „ha ez egy film volna, tényleg lenne vér!”

                         

4. Csobogás

Ettől a daltól magát azt a konkrét párbeszédet látjuk magunk előtt, ami szakításkor elhangzik. Ilyenkor a mondatok tényleg csak kínosan és hülyén tudnak hangzani. Na meg valószínűleg hülyén is állunk közben.

5. Téged nem

A Téged nem Boriék egyik legnagyobb slágere, aminek a refrénjét nem egyszer végtelenítve énekeljük velük a koncertek végén. A klipben Bori szexi kalauznőként szakít pasijával nem épp finom módszerrel… De hát pont ezért szeretjük!

                        

6. Hideg láng

A szakításnak van egy dühös fázisa – na ez a dal ahhoz remek aláfestés. Itt Bori már félig flörtöl egy új ismeretlennel, de „ma még gyászolok, az ok egy elment szerelem.”

7. Ópium

Az egyik legeslegszebb szakítós dal, ha engem kérdeztek. Élőben különösen. „Őrlángra tettél engem, elhagytál, megértettem…” Pityeregni is lehet rá, de tombolni is a végére. Tökély.

                       

8. Katapult

Boriék munkásságának egyik gyöngyszeme a Katapult, ami az én olvasatomban egy rövid, ámde annál viharosabb szerelem története. A szakítást itt konkrétan egy repülőgép-szerencsétlenség szimbolizálja. Hát igen. Értjük.

9. Klímamenekült

Ez megint egy kicsit elszállósabb, merengősebb megközelítése a témának: „majd csak elmossa az idő…” Az időjárásból vett szakszavak itt is csak egy csúfos véget ért szerelem metaforájaként szerepelnek.

                      

10. Bosszúálló rockandroll

És a végére íme egy igazi bosszúálló Bori, aki ebben a dalban baromira dühös a pasijára. Annyira, hogy felgyújtja a Parlamentet. De azért annál több esze van, mint hogy ő vigye el a balhét: a pasit juttatja börtönbe maga helyett. Szerintem ezek után bárki meggondolja, hogy merne-e szakítani Borival… 🙂

A teljes listát hallgassátok meg spotify-on!

Kép forrása: facebook