2015. március 24.

Csupa, csupa fény – ilyen a Magashegyi új klipje

Tegnap, március 23-án tartotta a Magashegyi Underground új klipjének bemutatóját a Petőfi TV-n. A Szemszavak című dalnak egyébként a Petőfi Rádióban volt a premiere, március 6-án, de azóta egyelőre a rádióban lehetett elcsípni a számot, csak most, klippel együtt elérhető az online közönségnek.

szemszavak_biborka.png

A klip mintha csak a dal egy mondatának tökéletes kivetülése lenne: “úgy vártam már a fényt”. Egyszerűen csupa, csupa fény. A hangulat igazi Magashegyis, szürreális, ezzel együtt fantasztikusan elegáns és van benne némi 20-as évekbeli báj és kifinomultság, ami egyébként Bíborkának nagyon jól áll.

A klipet a rajongók segítségével forgatták, Facebook-on toboroztak hozzá szereplőket, már nem először. Tegnap Matyiék azt is elmondták, hogy mindegyik izzócsíkhoz egy-egy akkumulátor volt erősítve a táncoló emberekre. Meg kell hagyni, a látvány elég jól sikerült, gyönyörűek a fény-árnyék játékok, Bíborka pedig minden értelemben ragyog a felvételen.

A dal a banda új EP-jéről való, a Magashegyi Underground pedig teljes tavaszi megújulást ígér az új lemezzel rajongóinak. A zenekar április 11-én tartja a lemezbemutatót az Akváriumban, amire itt még mindig tudtok egyébként jegyet venni.

A napvitorla szétszakadt, a felhő áll, az ég szalad, messze már a gondolat, hogy nem jössz el, hogy másba vagy. […] A szemszavak, ha elárulnak, ne félj, úgy vártam már a fényt…