Tegnap Kistehén koncerten jártunk az Akváriumban. Sima beszámoló helyett megpróbáltuk ezúttal pontokba szedni, miért volt érdemes kivárni az egyébként elég későn kezdő srácokat.
- Mert ilyen összeszokott és ennyire együtt lélegző talán még sosem volt a zenekar, mint mostanság.
- Ez abból is látszott, hogy nem egyszer improvizáltak a dalok elején. Ez egyrészt azért volt jó, mert ezért jár az ember koncertre, mindig jó nézni, ha egy zenekaron látod, hogy élvezik az együtt muzsikálást, másrészt a Kistehén zenéje amúgy is sokszor a ritmikájával tud nagyon elsodorni, és ezekkel a kis felvezetésekkel még több időnk volt erre.
- Egyébként már csak ezt a sodródást megtapasztalni is érdemes elmenni Kistehén koncertre. Ha engem kérdezel, én azt mondom, ha úgy igazán ráhangolódsz a lüktetésükre, újraprogramozódik a szívveréseid üteme is.
- Mert Kollár-Klemencz Laci a bizonyíték, hogy úgy is lehet valaki frontember, és uralhatja a színpadot, hogy nem használ különösebb eszközöket erre. Ő még csukott szemmel is be tud engedni.
- De ez azért nem azt jelenti ám, hogy nem érdemes őt nézni, ahogy létezik a színpadon: ahogy az egész zenekar, úgy ő sem volt még talán ennyire felszabadult, mint mostanában. Az a csípőmozgás…! 🙂
- Mert egy Kistehén koncertről azért nem az a pogózás jut először eszünkbe, de van az új dalok között az a bizonyos Rázom című, amire biztos, hogy még a legszendébb lelkűeknek is megfordul a fejében, hogy de jó lenne!
- Egyébként ha már új dalok: igaz, hogy nem különösebben hosszú lemez a Szomjas nők, de azért mégis szép a fiúkktól, hogy minden dalt lejátszottak róla.
- És hát persze, a régiekért is érdemes, hogy stílusos legyek: még mindig visznek magukkal.
- Mert ahogy Vajdovich Árpi mosolyogni tud a közönségre, attól kisüt a nap. Még a tegnapi viharban is.
kép forrása: Kistehén facebook