2015. május 3.

Nézz mélyen a szemembe: PEN 2. nap

A PEN dübörög tovább, a PEN halhatatlan, legalábbis a zárásig biztos. Május elseje több egyetemistát, és több embert jelent, ami egy ilyen kisebb helyen, igen nagy tömeget eredményez. Az este azonban így is élvezhető volt, sőt engem meggyőzött arról, hogy jövőre is visszatérjek.

10454896_743759662403298_6685199085519848197_o.jpg

Mint tegnap, ma is korán érkeztem. Ez némi kellemetlenséget okozott, mert a kedves biztonsági gárda nem engedett át a boldogságot jelentő kapukon, azzal az indokkal, hogy „Csak hatkor nyitunk kapukat, bocsi srác!”. A programfüzet délelőttre és kora délutánra is írt izgalmas eseményeket, így a fene sem gondolta, hogy egy röpke órára bezárják a bejáratot. Ez persze külön öröm volt a szemerkélő esőben. Egy röpke fél órás eresz alatt ücsörgés után azonban kedvesen beengedtek a fent említett „szekus-bácsik”, és már magamhoz is édesgethettem az első habos, gyöngyöző sörikét.

A csendes eső továbbra is rontotta az általános közérzetet, de szép lassan gyűlt a tömeg, és amikor Péterfy Bori kilépett a színpadra hangosítani, minden a helyére került. A koncert előtt két perccel még nem tudtam eldönteni, hogy inkább az első sorban támasszam a kordont, és várjam, hogy arcon csapjon az energia, vagy a harmadik-negyedik sorban ugráljak, és reménykedjek, hogy Bori szokásához híven közénk vetődjön. Végül aztán a jó arany középutat választottam. Beálltam hátra a maguknak több helyet igénylő, túlmozgásos, táncszerű szerzeményeket előadó, álmodozók közé. Próbáltam átvenni az életérzést, amit egy aprócska csaj földig érő raszta hajjal úgy aposztrofált: „Nézz mélyen a szemembe, aztán örülj ha utána ópium hoz álmokat!”.

11205123_743759772403287_4208639920105813606_n.jpg

Az este és az éjszaka további részében az alterosoknak ma nehéz dolga akadt. Vagy a szokás szerint dübörgő Tankcsapdát választotta, vagy a tavaszi idő ellenére egyfolytában kabátban lévő Kelement. Szerény személyem mindkettőt kipróbálta, s habár egyik sem a szívem csücske, valahogy maradtam a tankoknál, és a hátsó sorokban a nyugdíjas, bőrgatyás rockerekkel elismerően bólogattam minden szám után.

A következő koncerteken szintén számomra kevésbé élvezhető zenei irányok képviselői jöttek. Elhiszem én, hogy lehet tombolni Soreii & Poolek-re, de én már csak úgy vagyok vele, ahogy kedves bátyám mondaná: „Surmó és banyek”. Majd gúnyosan hozzáteszi, hogy a Papp Szabi, akit mellesleg szeret, átvedlik Popp Szabivá, és ez már nem kell. Továbbá ott van még a Halott Pénz, ami koncerten sokkal inkább „Élő Pénz”. Jólvan hagyjuk meg, a srácok elég nagy bulit tudnak csinálni, és  szórakoztató látvány a gumizsiráfos, színeskalapos közönség, aki azt skandálja, hogy a „feneked az én igazi gyengém…”.

A végére azért a második nap is elment. El is fáradtam, és Boriéknak is örültem. Csodálatos bemelegítés ez a nyári fesztivál-szezonra. És még mindig van egy nap.

szerző: Álmos

fotók: PEN fb