A VOLT nulladik napja alter szempontból elég sok jóval kecsegtetett, meg amúgy is, jobb 1 napra VOLT-ra menni, mint nullára, úgyhogy nekivágtunk. A lejutás Sopronba sokkal kellemesebb volt, mint ahogy azt vártuk, vagy ahogy korábbi évekből rémlett, 2 és fél óra alatt IC-vel már ott is voltunk. A vonaton, és utána a fesztiválig is persze kifogtunk olyan útitársakat, akik már jó előre ittak a medve bőrére, és a koncertekből valószínűleg másnap nem sokra emlékeztek, de hát ez már csak így van.

Mire a kempinghez értünk, fesztiválozni tökéletes, felhős, de meleg idő várt minket. Rengeteg jobbnál jobbnak tűnő kajás bódé, italos bódé, színpad, meg egyéb csodák tárultak szemünk elé, ahogy minden évben. Pár újítás is akadt azért. Az ide legnagyobb a két nagyszínpad volt, egyik az eredeti helyen, a másik pedig vele szemben. A kettő között félúton egy hatalmas, két emeletes fény- és hangkeverőállással. Mindkettő szélén hatalmas kivetítőkön lehetett követni a másik színpadon zajló koncertet, a program ugyanis úgy volt összeállítva, hogy felváltva voltak a két színpadon a produkciók, így a beállást, átpakolást stb. nem feltétlenül kellett unatkozva végignézni, hanem gyakorlatilag folyamatosan láthattuk egymás után a koncerteket. Én speciel a beállás végignézését sem bánom, ha szeretem az adott zenekart, de nyilván egy ekkora fesztivál nem erről szól, így alapvetően elég jó ötletnek tűnik ez a dolog. Nyilván a nulladik napon még nem teltházzal működött a buli, de kíváncsian várjuk, hogy a többi napon hogy szuperált a rendszer.

Ganxstáét már a színpadon tolták, mire odaértünk, de az ő fellépési idejüket még inkább körbenézésre, evésre-ivásra használtuk ki, és ezzel nem voltunk egyedül, az első nap furcsa bágyadtsága még tetten érhető volt mindenkin.

Mire az Intim Torna Illegál megérkezett, a bágyadtságnak egy varázsütésre már nyoma sem volt, elég sokan gyűltek össze a zenekar 5. szülinapját megünnepelni. Az ITI pedig atombiztosan hozta is a buli hangulatot, fülbemászó, sok refrénes slágereikkel. Jól kihasználták a kivetítőket is, és egy ponton az jutott eszünkbe, hogy simán kiérdemelnék a „legtöbbet tapsoltató zenekar” címet. 🙂

A 30Y-ra már kellemesen besötétedett, és a koncert a kiírtnál még egy hajszálnyit hamarabb is kezdődött, a dupla-színpadnak köszönhetően. Ide is szép számmal gyűlt össze a nép, és lelkesedés is volt bőven. (Mi külön köszönjük az élmény színesítését a mögöttünk álló két tinilánynak, akik az első dalt, az Egy perccel tovább-ot rémisztő szinten sikították végig, ám később szerencsére kiderült, nem tudnak minden szöveget kívülről, így cserébe az ének nélküli részeknél örvendeztettek meg minket néha.) Zoliékkal, mint mindig, most is szinte minden dalt végigénekelt a közönség, és a Sötét van-nál volt hullámban leguggolás-felállás, ami egy fesztiválközönségtől azért nem kis gesztus egy zenekar felé.

A Heaven Street Seven szülinapi/búcsú koncertje kicsit inkább olyan elgondolkozós, dülöngélve táncolós hangulatban telt. Lehet, hogy a búcsúzás miatt, lehet, hogy egyszerűen magasabb volt az átlagéletkor, lehet, hogy azért, mert viszonylag minimál látványban, mindenféle molinó és háttérvetítés nélkül álltak a színpadon. Ezzel szerintem semmi baj nincs, de egy fesztiválon azért lehet, hogy ez meghosszabbítja egy koncert „átfutási idejét”. Azért akárhogy is, a dalok a lényegesek, és azok jól szóltak, a HS7-nek rengeteg slágere van, összességében szépen ünnepeltek a VOLT-on.

Az Irie Maffiára már igencsak megfáradva álltunk be, főleg, hogy a minket igazán érdeklő koncertek már lementek, de ha csak egy nap, akkor az legyen teljes. Egy fesztivál az Irie-nak tökéletes terep, hatalmas bulit csináltak, Senáról nehéz levenni a szemét (és a fülét) az embernek, de ha mégis sikerül, akkor sem volt egy perc unalom sem: nagy jövés-menés a színpadon, karibi hangulat, girlpower feeling, zászlók, kivetítés, minden, ami kell.

A VOLT-nak ez még csak a kezdetét jelentette, de mi már így sem kevés élménnyel távoztunk!