Megszámlálhatatlanul sok tényezőnek kell szerencsés csillagzat alatta együtt állnia ahhoz, hogy egy koncert szubjektíven igazán jó lehessen. Ám valószínűleg akkor sem lehet tökéletes bulit csinálni, ha ezeket mind sorra vesszük, és maximálisan eleget teszünk az igényeknek. Olyan ez, mint a szerelem: ő, meg te, meg az a bizonyos szikra.
A szombati tízedik Kiscsillag jubileumi koncerten rendben voltam én, meg rendben volt a zenekar is, vendégestül, technikailag, mindenhogyan. És jött a szikra is, lángra gyúlt a szerelem, és vagy két órán át sodort magával, és meg voltam róla győződve, hogy mindenki más is legalább annyira boldog, mint én.
A nyitásban a Ha én lennék, Feketemosó, Kis óceán slágercsokor után a zenekar az új dallal, a Bújócskával hűtötte le kicsit a felhevült érzelmeket. Úgy tűnt ez is nagyon szépen tud működni koncerten, akusztikus gitárral, eldülöngélősen, merengősen. Lírikus dal, kicsit visszafogottabb elánnal, mint pl. a Kis óceán. Kérészéletű közönség-zenekar párkapcsolatunk ekkorra jutott el arra a pontra, hogy összejöttünk, és már nem kell olyan nagyon izgulni, hogy lesz-e folytatás. Aztán – mint minden rövidebb-hosszabb románc során – jöttek a közös ismerősök, hogy kicsit hozzátegyenek az élményekhez: Tövisházi Ambrus már a Kis óceánnál is megjelent a színpadon, de a Légyszíves és az Örökre is kiegészült a magához képest kicsit merészebb öltözetű Németh Jucival, a Pénz miatt és a Sirály pedig Péterfy Bori segítségével jutott el egészen a szívünkig. De megesett az is, hogy Mihalik Ábel helyét egyszer csak elfoglalta Hámori Benedek (The Carbonfools dobosa), míg a trónfosztott női szíveket megolvasztó gitározásba kezdett.
Szóval a kis kapcsolatunk szépen haladt, egyre jobban éreztük egymást, mi ugráltunk, ők üvöltöttek és ütötték/tépték/rázták a hangszereket, ahogy az egy emelkedett hangulatú szituációban elvárható mindkét fél részéről. A Tánc „suhogós” részénél én személy szerint levegőt venni is alig tudtam, de hasonlóan jártam a Mi lehet? végével, és a Szomszéddal is. Sokat dobott az aktus színvonalán a gyakorlatilag tökéletes időjárás,a Budapest Park, mint helyszín, a túrórudit osztogató hostessek jelenléte a bejáratnál, a csodálatos hangosítás, a majdnem minimál fényeffektezés (jókor, eleget), és a teljesen szöveghiba nélküli ének Lovasitól. Arról már kicsit nehezebb nyilatkozni, hogy hiányoztak-e dalok a setlistről: a Kiscsillag-dalok többsége nagyon szépen koncertképes, kifejezetten kevés van köztük, amire azt mondám, hogy lecsaphatja a hangulatot. Azért azt lehetett érezni, hogy most tényleg nagyon szeretnek minket, és arra készültek, hogy ez jó legyen.
Aztán eljött az a szívszaggató pillanat, amikor az egyik fél kimondja: szép volt, jó volt, de úgy érzem, ez nem mehet így tovább. Ugyan tudtuk, hogy ez nem tarthat örökké, mert túl nagy lángon hamar elégünk, de azért még egy utolsó éjszaka mindig belefér. Ez az utolsó éjszaka négy dalból állt, a Fishing On Orfűt ugyanabban a koncepcióban adták elő, mint a róla elnevezett fesztiválon még júniusban: rap betétekkel, táncikálással, nagyon cukin. A Hú de sötétnél még sikerült boldognak lenni, de már éreztük a végét: jött a Szeles, és kezdtünk megszomorodni: mi van a boldogsággal?? Aztán utolsó nagy érzelmi kitöréseink teljesedhettek ki a Kit simogasson? szuperprodukcióban, amikor is a teljes vendégsereg felvonult a színpadra, és közösen adtak elő egy zenés-táncos csomagot, mely maximum négy lépésből állt, de mégis végtelenül kedves volt.
Aztán vége lett. Elváltunk egymástól, mint ágtól a levél, ahogy a költő mondaná. A közönség egy része további italozással és bulizással próbálta kiheverni a szakítást, a zenekar meg ki tudja mit csinált, ritkán szokás közvetlenül az elválás után barátkozni. Persze törvényszerűen összefutottunk párszor, mert ilyenkor így szokott ez lenni: a zenekar tagjai egy ideig még feltűntek az arénán áthaladva.
Az emlékek azért mindenképpen kellemesek, sőt. Be kell vallanom, hogy életem eddigi legjobb Kiscsillag koncertjének tartom a tegnapit, és ez a szakítás is jó döntés volt: az utolsó néhány szám alatt már rendesen elfáradtam, és hangom is alig volt. Ezt tényleg nem szabadott volna hosszú távon folytatni.
