Tegnap voltam életem eddigi legfurcsább koncertjén. A Veszprémi Utcazene Fesztivál pénteki napján az Esti Kornél akusztik műsora volt kiírva 9 órától az eon színpadon. Amikor megláttam a színpadot – először képen, aztán odaérve „teljes életnagyságban” – kicsit aggódni kezdtem, és végtelenül kíváncsi lettem. Nem volt ugyanis három, mozdulatlanul ülő vagy álló embernél nagyobb méretre szabva. Ez már abból kiindulva is igen érdekes, hogy a zenekar alapvetően hat tagú, és amúgy sem jellemző egyik fiúra sem, hogy 50 km/h alatt működne a koncerteken.

Azért megoldották, hárman a színpadon (Ágoston a dobbal, Dodi és Áron ének-vokál-gitárral, a szinti pedig oldalt lent), hárman pedig mellette-előtte. Imi és Kristóf az előtérben kicsit úgy néztek ki néha, mint a beépített testőrök, akiknek gitárt adtak a kezükbe, hogy ne rontsák az összképet, Ádám pedig oldalt a basszussal olyan volt, mintha félig a háttérből irányítaná a zenét. A tömeg már a koncert kezdetén majdhogynem lehetetlenné tette az átjárást az utca azon szakaszán, ahol ez a makett méretű színpad állt. Nem kellett sok bíztatás a zenekarnak, és annyira nem meglepő, viszont meglehetősen eredeti módon a harmadik szám után felálltak a székekről, és kijelentették, hogy „baszunk az akusztikra”. Mint amikor egy fiú egy darabig udvarol egy lánynak, aztán egyszer csak megunja a jó modort, meg hogy a lány kéreti magát, és lekapja hajnalban az utcán, hazafele tartva. És amúgy nagyon jó is volt. Ekkora színpadból ekkora koncertet még senki nem hozott ki Veszprémben, erre a fél karomat teszem. A hangosítás, a helyszín, és szinte minden fizikai tényező végtelenül pocsék volt, a közönség és a zenekar viszont simán kompenzálta ezt.

Nem is olyan egyszerű leírni azt a jelenetet, amikor tényleg egy tenyérnyi színpad előtt egy akkora közönség ugrál és énekel, ami néhány pesti klubbnak is a becsületére válna. Félő volt néha, hogy a teljes berendezést szétzúzzák a srácok, de végül komolyabb sérülés és rombolás nélkül, egy visszatapssal ért véget a koncert. Hiba volt őket erre a színpadra tenni, hiba volt akusztikus programot meghirdetni, de gyakorlatilag egyiknek sem lehetett hatása arra, hogy végül mekkora hangulatot csináltak a srácok, és milyen könnyedséggel emelkedtek felül a teljesen alkalmatlan körülményeken.

A közönséget elnézve azok, akik előbbre álltak becsületesen megfáradtak, akik meg leghátul (azaz az utca másik oldalán), és valószínűleg véletlenül keveredtek oda, teljesen elkerekedett szemmel igyekeztek feldolgozni a történteket. Pedig nem olyan nehéz, ha valaki ismeri őket: nem tudnak, és nem is akarnak nem Esti Kornélosak lenni. Viszont azt fantasztikusan csinálják.

a képekért köszönet Márkítónak