2015. augusztus 5.

Konyha

A Konyha egy háromtagú zenekar, akik retrósan lerobbant hangzással és fordulatos magyar szövegekkel játszanak eklektikus popzenét, a soultól a garage rockig terjedő skálán.

konyha-sajtofoto.jpg

TAGOK

Jelenlegi tagok: 

Szepesi Mátyás – ének, gitár
Haller Dániel – basszusgitár
Badics Márk – dobok, ütőhangszerek

Ex-tagok:

Herr Attila – basszusgitár

DISZKOGRÁFIA

Nagylemezek

2012 –  Konyhanyelv
2014 – Elmentek a szörnyek

Kislemezek

2013 – Alvópóló

SZÉKHELY

Budapest

ALAPÍTÁS

Szepesi Mátyás, aki a Magashegyi Underground-ból ismert gitáros, “A konyhában jó, mert a hűtőben mindig ég a villany!” felkiáltással alapított zenekart 2010 őszén. A tagok hamar összedobtak pár számot, és első albumukkal már 2012 decemberében debütáltak is. 

TÖRTÉNET

A formáció, amely egy kis fejszámolás után, ötödik születésnapját ünnepli, olyan pályát futottak be, melyet sok más hazai zenekar is megirigyelne. Habár a háromtagú zenekar tagjai más bandák elkötelezett tagjai is, azért a srácokról elmondható,hogy elég sok időt eltöltenek a „Konyhában”. 2012 után az aktív koncertezés mellet újra stúdióba vonultak, majd 2014-ben második lemezük is kiadásra került. Habár a zenekar története, nem túl hosszú, az öt év alatt elért sikerek, és a folyamatos meghívások a hazai fesztiválokra azt bizonyítja, hogy van jövője a hazai zenei piacon. 

Zenéjük nehezen behatárolható. A hármas felállással amúgy is nehezebb átütő erejű dolgokat alkotni, de azért itt ez a legteljesebb mértékben sikerült. Stílusukban majdnem minden felfedezhető, mint egy jó konyhában. Az öreg, ráncos blues alapoktól, a visszapofázós punk zenén keresztül, a fájdalmas jövőképet vízionáló elektronikus elemekig minden megtalálható bennük. Habár az első lemez kicsit a 70-es évek hangzásvilágát idézi, ezt mára azért sikerült levetkőzni, és egy egyedi stílusirányt megtalálni.

KIADÓ

  • Megadó Kiadó

ÉRDEKESSÉGEK

  • A Konyha név onnan jött, hogy a zenekar tagjai szerint “a Konyhában mindig jó lenni, mert minden buliban ott van a legjobb hangulat, asztal körül ülés, egymás szavába vágva sztorizás, cigi füst, mindenki mindent iszik, éneklünk gitározunk, mindent szabad!”

  • Az első lemez “címerállata” a lajhár, mely a zenekar kabalaállata is lett, többek között azért mert: “Szerethető, lusta, önző állat.”