2015. augusztus 19.

Tűzijáték special a Lóci Játszikkal

Augusztus 20-án az A38 hajón lép fel a Ki Mit Tube-ból és a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című film zenéjéből megismert Lóci Játszik zenekar. Utoljára áprilisban játszottak a kultikus szórakozóhelyen, melyről a zenekar frontembere csupa pozitív emléket őriz.unnamed-4.jpg

 

Az augusztusi tetőteraszos bulin is igyekeznek kitenni majd magukáért a srácok. A koncertre látogatóknak természetesen nem kell lemondania a szokásos ünnepi tűzijátékról sem, ezt a nézők egy full panorámás, gyönyörű helyszínről, tülekedés nélkül tudják megtekinteni.

 „Egyszerre leszünk a tűzijáték előzenekara és utólemezlovasa is, így nem hiszem, hogy mi fogunk előreszaladni a legjobb helyekért, hanem majd inkább a hátsó sorokból, összeölelkezve megtekintjük az égi tüneményt. Miközben persze pacsizunk mindenkivel!” – ecseteli lelkesen a frontember.

A koncert ezen kívül is tartogat még különlegességeket.

 „Szeder-Szabó Kriszti természetesen ismét tiszteletét teszi a színpadon, hogy megint teljes pompájában szóljon a Szociálisan érzékeny dal. Lesz egy kiváló új slágergyanús programdarab is, a Nem táncolsz jobban, mint én, illetve a közönség sorait zenészhaverok is erősítik, így ott is lehet majd ismerős arcokra bukkanni.” – tudjuk meg Lócitól.

 A zenekarnak egyébként nemrég elkészült egy vadonatúj klipje is, mégpedig az Ó nincs című dalra. A hátteret a hétköznapi Budapest utcái adják.

„Nem egy menő Budapestet akartunk bemutatni, hanem egy emberközeli XIII. és II. kerületet” – folytatja Lóci. – „Átlagos helyszínek, átlagos szereplők: barátok, a büfés, akihez járok szendvicsezni, Cica néni, akinél ebédelek, és persze a zenekar. A dal maga egy nagy panaszkodásnak indult, de végül inkább azt írtam meg, hogyan lehet felszabadultan világgá kürtölni, hogy egyedül vagy. Kicsit olyan, mint Louis Prima I ain’t got nobody című slágere.”

 A koncertről további infók itt!