2015. december 3.

“Arról álmodtunk, hogy olykor-olykor belefutunk majd egy dalunkba a Petőfi Rádióban…”

A Patikadomb zenekar tett róla, hogy hamar megjegyezzük őket, és nem csak különleges nevük miatt. A név eredete és egy elég tudatos pályakezdés története is kiderül interjúnkból, Dobos Gábor gitárossal leveleztünk egyet a zenekarból szombati koncertjük kapcsán.

untitled.png

Mit érdemes tudnunk a zenekar alapításáról, hogy ismerkedtetek meg, honnan a név?

Én és Gyula már kiskorunk óta ismerjük egymást még Balatonszemesről, sőt a szüleink még mindig ott élnek. Innen indult tehát a történet. Somogyvári Danit pár éve ismertük meg a Keleti Blokk Művészeti Egyesület folyosóin, majd az évek során egy elég erős barátság alakult ki köztünk. Ekkor még külön-külön zenélgettünk, de korábban Gyulával már volt néhány bandánk, így 2013 végén úgy gondoltuk, nekivágunk még egynek hárman. Ekkor került képbe a dobosunk, Tomi, akivel szintén a Blokkban találkoztunk először, gyakorlatilag teljesen véletlenszerűen.

A banda neve egyébként szintén Balatonszemeshez köthető: A szemesi vasútállomástól indul felfelé egy elég meredek emelkedő, aminek a tetején van egy gyógyszertár. Ezt a helyet nevezik a környékbeli emberek – korosztálytól függetlenül – Patikadombnak.

Volt 5-6 éve egy közös blogunk is a Gyulával egyébként, aminek Patikadomb volt a címe és saját versek, illetve rajzok voltak rajta, de ezt már évek óta bezártuk.

Nemrég jelent meg legújabb dalotok, a Mechwart liget, ami elég jó fogadtatásra talált, az mr2 Petőfi rádió például elég sokat játssza. Mit szóltok ehhez?

Nagyon örülünk neki természetesen, hiszen hosszú távon minden státuszú magyar zenekarnak esszenciális a rádiós támogatás. Ehhez hozzá jön az is, hogy mindig is arról álmodtunk még tizenévesen, hogy olykor-olykor belefutunk majd egy dalunkba a Petőfi Rádióban. Nagy megtiszteltetés és nagyszerű érzés, azonban folyamatosan dolgozni kell újabb és újabb dalokon, hogy fenntarthassuk ezt a folyamatot.

Hogyan született ez a dal? Úgy tudjuk, egy félig-meddig romantikus sztori is kapcsolódik a születéséhez, elmesélitek?

Persze. Azért a zenetörténet dalainak döntő százaléka romantikus élmények hatására íródott. Miről írnak dalt a zenészek? Lányokról, kapcsolatokról, barátságokról, legyen szó ezek akár pozitív, akár csalódott, negatív szegmenseiről. Kár lenne tagadni, hogy minden élethelyzetben van egy-egy múzsája az embernek. A Mechwart liget is ilyen dal. Gyakorlatilag egy rosszul sikerült, a Mechwart ligeten végződő, esős randevúról szól, ami után már nem volt második alkalom. Sajnos mindenkivel előfordul az ilyesmi.

A Mechwart liget klipje is nagyon szép lett, és amúgy is úgy tűnik, nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy ne csak zenében, hanem vizuálisan is igényes legyen, amit csináltok. Miért fontos ez számotokra?

Köszönjük szépen! Reméltük, hogy tetszeni fog 🙂 Úgy gondoljuk, hogy bár eltérő egyéniségek vagyunk, kijelenthetjük, mindhármunknak fontos a vizuális megjelenés. Főleg manapság, a különböző szociális médiumok világában a megjelenés, a dizájn elemek és az arculat szinte ugyanannyira fontos, mint maga a zene. Ez elég ambivalens érzetű dolog, de így van. Ezt megkönnyíti, hogy az énekesünk, Gyula polgári állásban pályakezdő grafikus és animátor. Nagyon ügyes, így minden grafikánk, borítónk, post-kreatívunk az ő munkája. A dobosunk, Tomi is ilyesfajta közegben mozog, ugyanis pólók, egyéb ruhadarabok tervezésével és terjesztésével foglalkozik, amihez ő is saját grafikákat gyárt. Az én ízlésem mind zenében, mind dizájnban nagyon hasonlít Gyuláéhoz, így viszonylag könnyen kitudtunk alakítani egy állandó, de évszakokhoz, időszakokhoz, dalokhoz változtatható dizájnt. Ebben főleg ő dönt, mi Tomival csak kontroll szerepben tetszelgünk.

Élőben is fontosnak tartjuk azt, hogyan jelenik meg a produkció a színpadon. Így jött a Mechwart ligetnél látott arcfestés, a ránk jellemző színek, vagy a koncertről-koncertre változó, saját animációkkal elkészített vetítések. A mostani Kelemen Kabátban bulira is új vizuált készítünk, valamint csináltattunk egy egyedi, led-fényekkel operáló szinti állványt is. Nézzétek majd meg szombaton!

Mi lesz a következő dalotok, nagy dobásotok, mire készültök a közeljövőben?

A következő dal címét még nem árulhatjuk el, de ha minden jól megy, január közepén már megjelenik majd. Úgy érzem, hogy a zenénk alapvetően a pop és az alternatív határán mocorog, olykor az egyik, olykor a másik elem felülkerekedésével. A most készülő új dal is illeszkedik erre a sémára. Az, hogy dalszövegvideó, vagy videoklip készül-e hozzá, még nem tudjuk, de elég sok klipötlet gyűlt össze már az évek során. Persze azért a költségvetés-kérdés sok ötletnek gátat szab.

Ami viszont még biztos, hogy valamennyi dalunkat megcsináljuk majd a Patikakusztik Session keretein belül. Egyelőre a Süssönnek van csak ilyen változata. A cél az, hogy minél érdekesebb helyeken játsszuk el a dalokat, teljesen akusztikus hangszereléssel. Az olyan régebbi dalokból, mint a pl. a Ringató, vagy a Malőr szintén lesznek majd ilyen verziók.

A jövőben is inkább egy-egy dalra számíthatunk tőletek, vagy tervben van lemez is? Mint fiatal zenekar, mennyire tartjátok elavultnak a lemezt, mint formát?

A közeljövőben mindenképpen az egy-egy dalos formátum várható majd tőlünk. Szerintem ez így lesz még legalább 3 dal erejéig. Sajnos manapság az emberek nagyon ritkán hallgatnak végig egy teljes lemezt, emiatt főleg így az elején úgy gondoltuk, dalonként talán könnyebben elérjük majd a hallgatókat. Bár a fizikai lemezről eltérőek manapság a vélekedések, mi egyáltalán nem tartjuk elavultnak. Sőt, ha csak pár százas tételben is, de jövő ősszel már jó lenne egy nagylemezt megjeleníteni. Egészen különleges érzés lehet a kezedben tartani a saját lemezed, szóval ezt muszáj lesz valamikor megtapasztalnunk az életben.

Milyen különlegességekkel készültök a szombati koncertre az Akváriumban, ahol a Kelemen kabátban előtt fogtok fellépni?

Először is innen is köszönjük nekik, hogy meghívtak minket a bulira! Különlegessége inkább részükről lesz a koncertnek, hiszen nekik ez egy lemezbemutató. Ami számunkra különleges, ez lesz az első koncertünk a Mechwart liget klipjében látható, hármas felállásban. A koncert külön érdekességei még, hogy ez a banda első koncertje, mióta az 1G Records a szárnyai alá vett minket, valamint, hogy a Süssön és a Mechwart liget című dalok, ezen az estén debütálnak majd élőben. Új vizuál is készül a koncertre, ami jobban illeszkedik a set-listhez, mint az eddigiek, valamint szombat este mutatjuk meg először a vadonatúj, patikás szintiállványunkat is (ezért köszönet jár apukámnak, Dobos Imrének)! Persze az is lehet, hogy pár mikulássapka is előkerül majd hajnalban…

Ha élőben is megnéznétek a srácokat, szombaton irány az Akvárium! Esemény linkje itt.