Budapest mindenkinek mást jelent. Valakinek csak egy város, de valakinek az otthon. Valakinek zsúfoltság, valakinek lehetőség és végtelen szabadság. Múlt, jelen és jövő egyszerre nekünk, akik vele együtt lélegzünk minden nap. Nem csoda, hogy kedvenc zenészeinket is megihlette ez az ezerarcú város.

Fotó: BALINT SZPISJAK

Kistehén: Budapest

“itt van a város, vagyunk lakói / maradunk itt, neve is van: Budapest”

Ezt az elképesztően ütősre sikerült Cseh Tamás feldolgozást a Kistehén egy MR2 Akusztikra készítette. Annyira ütős, hogy a zenekar koncerteken is rendszeresen előveszi. A dal körbejárja az ismerős utcákat, tereket, lakóhelyünket, és bár felteszi a kérdés, hogy: “hol lesz majd lakóhelyünk / maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?”, a válasz a kiemelt sorban van.

Rájátszás: Ezt is elviszem magammal

“viszem a mindörökké-Moszkva-Moszkva teret… viszont az nem kérdés hogy Buda helyett: Pestet”

A dalban, aminek minden sora zseniális, és hosszasan lehetne elemezni, (mint ahogy szoktuk is), nem csak az egész országra, de természetesen kicsiny fővárosunkra is találunk utalásokat. Az örök kérdés, a Buda vagy Pest mellett az is nagyon jellemző, hogy bizony a mai napig Moszkva tér maradt a Moszkva tér…

Pannonia All Stars Orchestra: Budapest

“budapest te csodás / fecsegés locsogás”

A PASO könnyed tálalásban, dúdolható dallamokra fűzve a főváros élhetőségének nem kevés negatívumát felsorolja, van itt szmogriadó, dugóadó, térfigyelő, nyugdíjas lázadás, hontalaok, és hát a hajnali villamos, ahol “egymás emberszagát öleljük finoman át…” Ezek után a refrént is valószínűleg ironikusra szánták, de legalább táncolni kiváló rá!

Németh Juci: Nékem csak Budapest kell (Budapest Bár)

“nékem csak Budapest kell / hol az ember kora reggel szívesen kel”

Ragyog a nap, lusta hétvége van, napsütés, szerelem, nyújtózkodás, kávézás, korzózás, ilyen ez a dal. Imádnánk, ha minden nap ezt csinálhatnánk!

Byealex: Hé Budapest!

“hé Budapest / neon fényben az utcák / vibráló falfirkák / már készül az éjjel / nyakig ér a szívem”

Tudjuk, tudjuk, ez a lista talán leginkább rádióbarát dala, de tagadhatatlanul van benne valami kedves vidámság, amitől akkor is szeretni kezdjük ezt a várost, ha éppen lépni nem tudunk a tömegtől vagy ránk kiabál valaki a Blahán, hogy akarunk-e csipketerítőt venni ötszázért.

Kaukázus: 10 000 mérföld

“gyalogos ember tudatos ember / Oktogon, Deák tér, ott is vagyok”

Korábban már írtunk arról, hogy Kardos-Horváth Janó nem egy dalában boncolgatja a környezet pusztításának, az ember gondatlanságának problémáját, ennek pedig egyik legjobb példája a 10 000 mérföld. Tulajdonképpen igazán nem szükséges autóba ülnünk mindenért, hiszen gyalogosan is eljutunk mindenhová, nemde?

Biorobot: Sosebánd

“a város szeret, a széllel csókol / vagy magányos mint én”

Tudjuk, tudjuk, RHCP – Under The Bridge, de hát nem csodálatos, hogy nekünk éppen annyit jelent Budapest, mint másoknak Los Angeles? Ez a mi városunk, ahol csodák történhetnek, és ahol oda vissza szelhetjük át a tereket reggel, hajnalban, éjszaka, akkor is megnyugtató tudni, hogy ezer lehetőség vesz körül minket.

Heaven Street Seven: Astoria

“hogy is kezdődhetne a sztori ma éjfél Astoria / lementem a boltba / hogy soha ne jöjjek vissza”

Volt már valaki így? Lement a boltba, aztán csak napokkal később jött haza. A Heaven Street Seven dala kicsit apokaliptikus, kicsit nehezen értelmezhető de akkor is nagyon szeretjük, épp azért, mert van mit gondolkozni rajta.

Hangmás: Funeral Party Budapest

“Nézed az arcom, ahogy menekülsz. / Funeral Party megy csak nekünk.”

Mi más lehetne a helyszíne egy misztikus, irreális, vibráló és fájdalmas szerelmi drámának, mint Budapest, ahol mindjárt el is temetheted a lelkedet? Ahol minden buliban potenciálisan széteshet a világ, és néha szét is esik.

Szabó Benedek és a Galaxisok: felkelek, elmegyek boltba

“de olyan szépek a fák tavasszal az andrássy úton / és megpróbálok nem gondolni rá, / hogy szűkebbek lettek az utcák”

Benedek költészetére komoly hatással van a fővárosi élet vibrálása, sajátos aurája. Nehéz volt kiválasztani azt a dalt, ami talán a leginkább kifejezi ezeket. Végül azért erre esett a választás, mert ebben nemcsak az van, hogy mennyire jó, aztán néha mennyire rossz ez a város, hanem az is, hogy ez néha mennyire mindegy.

hiperkarma: összevisszaélet

“valami véget nem érő hídon át vissza pestre / a metro a nap a duna meg a hidak is a helyükön vannak / mi vagyunk tőlük messze”

Ebben a dalban úgy érezni, hogy szétcsúszott a város, hiába állítja néhol az ellenkezőjét a szöveg. Az éjszakai arcát ölti fel és teret ad mindennek, lüktető ritmust ad a reggelig tartó félig tudattalan száguldás alá.

Hó Márton és a Jégkorszak: Utolsó nap Budapesten

“Csak a nagymamák maradtak Budapesten / Mindjárt indulunk, csak várjatok meg”

A lista végén pedig álljon az a dal, amiben megszűnik annak lenni a város, amiket az előző dalok költői megjelenítettek. Egyszerre csodálatos és ijesztő az az utópikus kép, amit ez a dal leír: egy elpusztult Budapestet hagy maga mögött a lírai én, ahol a romok között csak az idősek maradnak. Nincs lehetőség, nincs élet.

A teljes listát most elérhetitek a youtube-on is, klipekkel együtt, illetve lehetőségekhez képest spotify-on, zsebre vágható formában.