Tegnap jelent meg az Esti Kornél negyedik nagylemeze, Éjszaka van címmel. Első körben exkluzívan a Deezer-en lehet meghallgatni (katt ide), később a többi stream felületre is felkerül majd. Arról nincs hír, hogy fizikai formátumban hozzáférhető lesz-e. (Érdekes, hogy nem is nagyon találkoztam ilyen irányú kérdéssel.)

Először is, nagyon örülök, hogy végül a lemez megjelentetés mellett döntöttek a srácok, hiszen korábban beszélgettünk róla, hogy talán ennek is lejáróban az ideje. Azonban ez az anyag, ahogy a korábbiak is, igen feszesen szerveződnek egy hangulat és téma köré. Nem csak azért jó címválasztás az Éjszaka van, mert az azonos című dal magasan viszi a lemezt, hanem az összes többi track-ben megjelenő szimbolika miatt is. Egyébként sem idegen az Esti fiúktól, hogy a fény-sötét, magasság-mélység vagy túlfűtöttség-üresség kontrasztokkal játsszanak, de ezt az albumot kifejezetten kihegyezték az előbbire. Az Éjszaka van című dal pedig különösen éretten és belenyugvóan fogalmazza meg azt a gondolatot, hogy nincs is értelme újra a felszínre kerülni, lehet, hogy lent kellene most már maradni. Mindezt pedig olyan finom dallamok hátán, hogy egyszerre szeretnék erre elaludni, aztán még sokszor újra hallgatni. Talán azért is ilyen koherensek a dalok, mert ugyanabból az érzésből táplálkoznak, viszonylag intenzív és rövidebb alkotói időszak eredményei.

Sok dalt lehet párhuzamba állítani a korábbi lemezek dalaival, de a legkitűnőbb számomra a Nem kár volt, amiről először azt hittem, hogy a Térent hallom újra. Aztán az ének kicsit népdalos lejtéseket hozott, végül pedig az építkezős szerkezet miatt a Rohadt eső ugrott be róla.

A hónapokban lett végre egy saját logója a zenekarnak, ami szépen mutat a borítón, az eddig látottakból azt tudom elképzelni, hogy fizikai formában is egy letisztult, sötét és minimalista megjelenése lenne az Éjszaka vannak. Szépen illik hozzá a kedden kidobott Egyedül videóklipje is, ami a zenekar első igazán profi klipje, amit külön örömmel fogadtam.

Hangulati arányokról talán felesleges is lenne beszélni egy ilyen anyag esetében, azonban még így is hiányérzetem van. Vannak ugyan zaklatottabb és kevésbé melankolikus dalok a lemezen (pl. a már említett Nem kár), de mégis kicsit hiányzik a dacos odaszólás. Kifejezetten pozitív feloldás pedig egyáltalán nincs, bár erre az albumra igencsak furcsán is fért volna rá.

Ami pedig a szövegeket illeti, egy komolyabb szívfájdalmam lett csak az első végighallgatás után. Szeretem a zenekart, mert soha nem érdekelte őket annyira a rádiós és médiás jelenlét, hogy mellőzzék a káromkodást, ha azt kívánta a dal. Most azonban több olyan sor is megütötte a fülemet, ahol ezt erőltetettnek éreztem. (“Nem eshetek újra ilyen hibába, / úgyhogy kibaszom a szívemet a picsába”.) Félreértés ne essék, nem a csúnya szavak ellen kampányolok, mert pl. a Boldogság, te kurva című dal energiái sehol sem lennének egy szofisztikált változatban. Egyszerűen itt nem érzem azt, hogy valamit annyira nyomatékosítani kellett volna, hogy csak a káromkodás legyen alkalmas rá.

Összességében nem hazudtolták meg magukat, nem mentek messzire, de hozták a megszokott világot, sűrű, harmonikus, néhol felelgetős gitárzenével és cseppet sem romantikus szövegekkel. Ami hiányzik az még mindig egy kicsit több ének a fő dalszerző Doditól, illetve kíváncsi vagyok, hogyan működnek majd a dalok élőben. Ez pedig az A38-on fog kiderülni nagyon hamarosan.

A cikk megjelenést az NKA Cseh Tamás Programja támogatja.