Az egyetlen dobos volt a magyar zenészek között, aki minden koncert végén előrejött táncolni egy dal erejéig, most pedig feltett szándéka, hogy a saját zenekarában mást se csináljon. A hiperkarmából 16 év után távozó Frenkkel beszélgettünk a kilépés okairól, tervekről, és arról, számára mit jelent alkotni.

Több, mint 15 év után kiléptél a hiperkarmából. Mi volt ennek az oka, mi vezetett el ehhez a döntéshez?

Rá kellett jönnöm, hogy semmivel sem fontosabb dolog az életemben, mint bármi más. Nem volt közöttünk személyes konfliktus, egyszerűen csak úgy ítéltem meg a helyzetet, hogy jobb lenne dobbantanom. Nem éreztem már jól magamat ebben az egészben, azt éreztem, hogy kilógok. Van ez a ’két dudás egy csárdában’ dolog: egy ideig működik, aztán már nem. Voltak rá próbálkozások, hogy együtt dolgozzunk Robival (Bérczesi Róbert, a frontember), de ez nem volt egy járható út.

Az volt a baj, hogy nem tudtál alkotni?

Az egészben nem tudtam kiteljesedni. Nekem más dolgom van az életben, mint ezt csinálni. Plusz túlságosan is exhibicionista vagyok, és feltűnési viszketegségem van. (nevet) Ez a hátul dobolás engem nem elégített ki.

Viszont 2011-ben, amikor egy szezonra visszatértetek, akkor te is gitároztál. Ez sem volt jó?

Akkor, azon a nyáron, az utolsó koncertünk Londonban volt, oda nem is jött el a dobos srác, Ádám. Különböző okok miatt a repülőtérről visszafordult, így azt a koncertet én doboltam le. Később, amikor megint felmerült, hogy újrakezdjük, akkor először egy alkalomról volt szó, és úgy gondoltam, bevállalom dobosként. Aztán az egyből lett kettő, aztán három, és így tovább… és azt vettem észre, hogy megint ott ülök a dobok mögött. Éreztem már egy ideje, hogy elszívja az energiámat, amit olyan dologra tudnék fordítani, ami fontosabb nekem. Például zeneszerzés, filmezés, producerkedés, színészkedés, ilyesmi. Most dolgozom Little G Weevil lemezével, mint producer, ezt éppen jövő héten fogjuk felvenni, és részben amerikai piacra szánjuk. Emellett zenét írok egy táncelőadáshoz, saját lemezt készítek, zenekart csinálok.

Hogyan jött mindezek közé a feldolgozáslemezed? Három albumod jelent meg saját dalokkal, majd a legutóbbin, a Songs for Jelena-n, kizárólag feldolgozások vannak.

Azt meg kellett csinálnom, hogy letudjak egy korszakot és egy válságot az életemben. Ki kellett adnom magamból, hogy elfelejtsek dolgokat és helyrejöjjön az életem. Ez csupán öngyógyítás volt, nem is foglalkoztam vele, ki veszi meg és ki nem, magam miatt csináltam. Nem tudtam írni akkoriban, annyira szarul voltam. Bár nem szeretek arról beszélni, min mentem keresztül, ez a magánügyem. Más emberek ezt nagydobra verik, én inkább meghagyom magamnak. Senkire nem tartozik mennyit ittam, drogoztam vagy szexeltem.

És ezek a dalok számodra fontos dalok voltak, vagy inkább olyanok, amikben előadóként érzed jól magad?

Olyan számokat szedtem össze, amik jól állnak nekem, és amikből jól jövök ki. Ezekkel ki tudom fejezni azt, ami éppen akkor bennem volt, a problémáimat, gondjaimat vagy éppen csalódásaimat.

Idén 10 éves a Szívzörejek album, részben erre is húztátok rá a közelgő A38 koncertet. Ezen kívül még két saját lemezed van és az említett feldolgozások. Életműként tekintesz ezekre, vagy az éppen aktuális éned egyfajta kivetüléseként?

Inkább lenyomata az akkori énemnek. Egyébként utálom a nosztalgiát, nem szeretek visszanézni, nem is szoktam hallgatni ezeket a lemezeket. Megcsinálom, és hagyom, hadd menjen az útjára. Szeretek előre menni és előre nézni. Ez a koncert sem az én ötletem volt, a hajó keresett meg ez ügyben.

Ezt a sok mindent, amit elmondtál – producerkedés, színészet, filmezés -, egy nagy egészként látod, vagy szeretnél mindenbe belekóstolni kicsit?

Mindegy, hogy húzol egy vonalat a falra, lefogsz egy akkordot, vagy elmondasz egy mondatot, az alkotás akkor is alkotás. Egy nagy masszának látom, mindegyik én vagyok. Felkértek egy film főszerepére is, de erről még nem nagyon akarok beszélni. Nem unalmas az életem, ami nagyon jó. A legfontosabb mindig a zene és a zeneszerzés, de belekóstoltam pl. a festészetbe is. Minden másból, amit csinálok, sokat merítek ahhoz, hogy zenét szerezzek. Nagyon sok inspirációt ad az, hogy bepillantok különböző művészeti ágakba. Olyan unalmas az élet, ha csak zenélgetsz: zene, buli, zene, alkohol, drog, zene, szex, szex, szex… Valami plusz kell bele. Nem szeretnék belefásulni. Minél több lábon állsz, annál izgalmasabbnak találod újra és újra a zenét. Nem kell válságot átélned, ha nem tudsz alkotni, mert ezek mind inspirálnak.

Nyár körül szeretnék felvenni egy új lemezt, saját dalokkal, esetleg egy – két vendégzenésszel, és örülnék, ha ősszel már kijöhetne. Nem tudom, hány szám lesz rajta, lehet EP, lehet nagylemez, majd kiderül.

A Budapest Bárban hogyan érzed magad? Milyen tagja vagy a közösségnek, egyáltalán vannak ott szerepek?

Azon kívül, hogy együtt zenélünk, egy nagyon jó közösség is kialakult. Ott iszonyú fegyelmet és profizmust tanultam, amellett, hogy ez is egy kalandozás. Igaz, hogy zenén belül, de teljesen más irányba. Érdekes dolgokat nyitott meg bennem, amit előtte más nem. Gyakorlatilag a barátaimmal vagyunk együtt egy zenekarban. Más formában nem is lett volna elképzelhető, hogy együtt zenéljen Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven), Kiss Tibi (Quimby), Lovasi (Kiscsillag)… Külön-külön mindegyikükkel játszottam már, de az, hogy együtt legyünk, egy bandában, gyakorlatilag lehetetlen lett volna. És mégis lehetséges. Mindenki nagyon jó arc, szeretjük egymást, és szerintem ez a színpadról is lejön.

Olyan, mint egy osztály, nem?

Olyan. Andi, a managerünk, az osztályfőnök. Megbeszéléseken általában elég nagy ricsaj van, mivel sokan vagyunk, és neki úgy kell minket fegyelmezni, mint egy tanárnéninek. Ennyi léhűtőt egyben tartani nagyon nagy dolog.

Említetted, hogy saját zenekart is szeretnél megint. Milyen a te zenekarod, és mitől a tiéd?

Azért, mert én írom a szövegeket és a dalokat. Keresem a tagokat egyelőre. Egyedül játszom több, mint két éve, ami egy nagyon jó tanulópénz volt, mivel szólóban a legnehezebb. Lehet, hogy visszatérek a kicsit teátrálisabb előadásmódhoz: smink, extrémebb ruhák stb. A legfontosabb most, hogy olyan zenét csináljak, amire lehet rázni a picsámat, imádok táncolni. Ezért is idegesít annyira, hogy mostanában egyedül vagyok a színpadon.

És mi a helyzet a színdarabokhoz való zeneszerzéssel? Van már konkrét projekt?

Egyszer már írtam egy bábelőadáshoz, amit Szegeden játszottak. Azt tervezem, hogy azokat a dalokat ki is adom egyszer.

Ez gyerekeknek szólt?

Igen.

És a zene is olyan volt?

Nem. Ez volt az érdekes az egészben, hogy teljesen más zene volt, és ettől lett jó.

Egyébként pedig a tánc az, ami még nagyon érdekel, ha már itt tartunk. Imádom. A saját koncertjeimen is szeretném, ha lennének táncosok és igazi koreográfia, mindez rockzenével együtt. Ezt nem csinálja szerintem még senki Magyarországon. Popzenében persze igen, de rockandrollal nem nagyon.

Annó 10 évvel ezelőtt, a Szívzörejek bemutatóján olyan show-t csináltunk, amiben egy világbajnok testfestő a színpad két oldalára állított modelleket festette a koncert közben. Amikor elkészültek, hátramentek, én meg bevezettem őket pórázon, mint a kutyákat. Ilyen show elemek is voltak régebben, ezeket nem árt feleleveníteni. Most ez nem lesz, főleg, mivel egyedül zenélek, de azért lehet számítani egy-két extrém, szexuálisan túlfűtött megoldásra a közeljövőben.

Ezek szerint neked azért van szükséged a zenekarra, hogy te szabadabb legyél előadóként.

Pontosan. Tudjak mozogni, tudjak alkotni a színpadon olyan dolgokat, amiket más nem csinál. Olyasmiket hozzátenni egy koncerthez, ami nem feltétlenül csak a zenéről szól, hanem ugyanúgy a szórakoztatásról, a nevettetésről, a táncról, a művészetről. Ne egy olyan koncert legyen, amire elmegy a közönség, hogy utána azt mondhassa ’ez is olyan volt, mint a többi’. Kapjon egy olyan pluszt, ami miatt úgy megy haza, hogy ha nem is tetszett a zene, de azért valami történt a színpadon.

Ha már itt tartunk, milyen lesz a május 18-ai koncert az A38 Hajón? Mivel készülsz?

Elhívtam a régi zongoristámat, akivel duóban fogunk játszani, többek közt azokat a számokat is, amiket nagyon régen adtam elő. Mindenképpen olyan koncertet szeretnék, amiről valóban úgy mennek el az emberek, hogy ’ez nem volt szar’! Vagy, ha azt mondják, az se baj, legalább mondanak róla valamit. Ezt váltom ki az emberekből: vagy nagyon szeretnek, vagy nagyon utálnak. Én meg imádom ezt.

Ha szeretnéd megnézni az A38 Hajón a showt, akkor katt ide a részletekért!

A cikk megjelenését az NKA Cseh Tamás Programja támogatta.