Beck Zoli, 30Y

mitől félsz, legyőzted?

sose féltem, mondjuk attól, hogy az ágy alatt szörnyek laknak. szerettem az ágy alá bújni gyerekként, szóval miért hittem volna, hogy van ott más is, rajtam kívül. nagyanyámnál néha féltem éjjel. volt egy tükör a hálóban, egy triptichon, és nagyanyám azt mondta, ne nézzek bele este, mert ott az ördög lakik. nem bírtam ki, persze, mindig odanéztem, de sose láttam az ördögöt.

félteni tudok inkább, nem félni, mert félni valahogy azt is jelenti, hogy magunkat féltjük. de én magamat sose féltettem, másokat inkább: az epit például, vagy a lányunkat, vagy családunk legújabb tagját, kacat kutyánkat. meg olykor ügyeket féltek, azért például, hogy ne vesszenek a feledés homályába, hogy élénkek és alakító erejűek maradjanak: legyen ez egy dal, egy könyv, egy film, jó vagy éppen rossz eseménye a körülöttünk lévő világnak.

és talán innen van a félelmem, most, felnőttként. valahogy az az érzésem, hogy egyre inkább elveszik a megértés akarása. hogy az a kíváncsiság, amivel a világra tekintünk, azért, hogy beszédbe keveredjünk valahogyan a körülöttünk lévő dolgokkal, ügyekkel, emberekkel, szóval ez a vágy van valahogy eltűnőben. mert ha nem beszélgetünk, ha nem kérdezünk, válaszolunk, hallgatunk, akkor elveszik a megértés – és nem csupán a mások megértése, de a magunké is. és akkor nem tudunk – például segíteni senkinek.

 
Likó Marci, Vad Fruttik 

Instant életigazságokban nem vagyok valami jó, és nem is hiszem azt, hogy létezne használati utasítás csak úgy mindenre. Mivel az ember nem porszívó, én sem tudom megmondani, hogy mitől fogunk “nemfélni”. Az biztos, hogy a félelmet nem lehet kikapcsolni, bár hallottam olyat, hogy létezik egy srác, aki nem fél, és ő rallyversenyző lett, mert olyan gyorsan kanyarodik. De egy csomóan nem lettünk rallyversenyzők, mert mi félni tudunk a kanyarban.

A félést régebben előfordult, hogy titkoltam meg szégyelltem. Nekem erről azt mondták nálam okosabb emberek, hogy azt ne csináljam, mert igazából mindenki fél – kivéve persze a rallyversenyző srácot – és jobb azt kimondani vagy leírni vagy elénekelni.

Állítólag, ha az ember énekel, akkor nem tud félni. És ezért van az is, hogyha valaki lemegy a pincébe, akkor fütyörészik, mert a fejében olyankor a motor a füttyögésreceptort hajtja meg, és a félésreceptor meghajtó nélkül marad. Nem írom ide a végére, hogy mit csinálj, ha félsz.

Pásztor Anna, Anna and The Barbies

Kisiskolás koromban Tahiban laktunk. Minden nap szürkületben mentem haza az iskolából. A hazafelé vezető út közepénél mindig ólálkodott egy nagy farkaskutya. Nagyon féltem tőle, sokszor órákat vártam vele farkasszemet nézve, hogy elmenjen, és tovább merjek menni, de volt, hogy nagyon megkergetett.

Egyik nap tudtam, hogy anyukám nagyon finom vacsorával vár, siettem haza, fáztam is nagyon. De a szörnnyel megint szembetalálkoztam. Nagyon rémült voltam, remegtem, de éreztem, hogy muszáj leküzdenem, haza kell jutnom gyorsan!

Teljes kétségbeesésemben minden erőmet összeszedtem, és elkezdtem felé szaladni, ugatni, mindenféle fura hangot kiadni, lóbálni a fejem felett az iskolatáskámat.

Ő ezen annyira meglepődött, hogy elengedett, elkullogott, és én nyugodtan hazamehettem.

Varga Livius, Quimby

…Szinte rögtön elkezdődött a susogás és az árnyékok tánca. Látod, apu, ott a szekrényajtónál, ott mozog, és hallod, hogy susog? Apu csendesen felvett, majd lassan az ablakhoz vitt. Kinéztünk az ablakon. Mit látsz, kérdezte. Hát a ház előtti nagy fát. És mit csinál a fa? Dülöngél. Miért dülöngél? Mert fújja a szél. Hallod a szelet? Hallom. Nézd csak a fa árnyékát, hol van? Hát a szekrényen, mondtam és máris éreztem, hogy az előbbi félelem nincs többé. Egyszeriben semmivé lett.

Azóta is, ha valamitől félek, tudom, hogy csak meg kell vizsgálnom, hogy mi is az, fel kell fedeznem, meg kell ismernem. Többet kell róla tudnom, mint, hogy félek tőle. Félni annyi, mint nem tudni.

Kiss Tibi, Quimby

Én nem legyőztem a félelmeimet csak nem nagyon foglalkozom velük, ha nem muszáj. Elfogadtam, hogy vannak, és alapvetően elvagyok velük. Csak a jelen pillanat reális félelmeivel foglalkozom igazán. Se térből, se időből nem húzom magam köré az irracionálisakat. De igyekszem tanulni belőlük. Élvezem a zuhanást.