Van egy fesztivál, amire a magunk részéről minden évben ugyanolyan örömmel készülődünk. A Fishing On Orfű idei négy napjának is azzal a jóleső tudattal vágtunk neki, hogy az ország legszebb fesztiválhelyszínére megyünk, ahol a nappalokat pihenéssel, kedvesen ismerős, laza közegben fogjuk eltölteni, esténként pedig az egy pár fröccs után sem túl messze lévő színpadokra felpakolt kedvenc zenekaraink koncertjeire fogunk bulizni. És tényleg.

kép: FOO

A FOO mostani felhozatalának a húzóneve is a 3 részletben visszatérő/búcsúzó (#kitudjaeztkövetni) Kispál és a Borz volt, a többi napon pedig hazánk sok pici és nagy zenekara fellépett a korábbi évekhez hasonlóan. De ez tulajdonképpen nem lényeg, a Fishingre járók amúgy sem az évről évre megújuló, különböző zenei stílusok között cikázó program miatt járnak vissza. A szervezők idén a nem klasszik koncert programok kapcsán viszont extrán kitettek magukért: a szokásos fröccs- és sörtúrák mellett új helyszínként mozi is volt, ahol esténként filmek, délután pedig Horváth Gergő Fishing díszdoktor vezetésével mentek érdekes témázgatások. Szintén délutáni, zenei programként megmaradt a tavalyi újítás, a víziszínpad is, ami szintén nagyon menő színfoltja a fesztiválnak.

A szerdai napról megemlékezve nem mehetünk el a tény mellett, hogy fantasztikus magyar foci válogatottunk aznap este játszott Portugália ellen csoportmérkőzést az EB-n. A FOO szervezői fel is készültek erre, és már facebookon előre megnyugtattak mindenkit: minden fellelhető képernyőn közvetíteni fogják a nagy meccset. A meccs aztán tényleg nagy volt, és közvetítették is, bár az Unicum sátornál, ahova mi beestünk, a második félidő izgalmai közepett a viccesnél kicsit többször fagyott le a kép a technika ördögének köszönhetően. A magyar fiúk sikere egyébként nem csak az első estére, hanem az egész idei Fishingre (mint ahogy az egész országra is) rányomta a bélyegét: elképesztő és baromi jó volt látni, hogy az emberek bármelyik napszakban, teljesen random helyzetekben képesek voltak rázendíteni a ria-riára.

Az első koncert, amire teljes egészében sikerült megérkeznünk, a Kistehén volt. A zenekar még világosban kezdett, először csak kisebb, igaz már akkor is atomlelkes tömeggel, majd a sötétedéssel párhuzamosan szépen megtöltötték a nagyszínpad előtti domboldalt. A srácok az ismertebb, jól táncolható, pörgősebb dalaikat hozták Orfűre (a nemrég a Budapest Parkban felavatott BEST OF műsoruk után szabadon, amibe belefért az eddig élőben évekig nem játszott, még a Kistehén Tánczenekaros korszakából való míves darab, a Szájbergyerek is). Sikerült is remek hangulatba hozni és őrületes rázásra buzdítani a népet, Kollár-Klemencz Laci frontember pedig a magyar válogatott továbbjutásának örömére tőle viszonylag idegen, de nagyon bájosra sikeredett gesztusra is vetemedett egy ponton: pezsgőt locsolt a színpadról a közönségre. A hangulathoz szokás szerint nagyban hozzájárultak Bujdosó János jellegzetes gitárjátéka és Vajdovich Árpi mosolygós energiái is, és akkor Jancsovics Máté megbízható ütemeit és Weil András teljes testtel való billentyűzését még nem is emlegettük. Aki egy kicsit is szimpatizál a Kistehénnel, sürgősen nézze meg őket élőben, nagyon formában vannak a srácok! 

kép: Kistehén

Ahogy már említettük az elején, a fesztivál húzóneve az elvileg már nem aktív Kispál és a Borz, akik a tematika szerint az életmű utolsó harmadának legjobb dalait hozták el. Kicsit vegyesek az érzéseink velük kapcsolatban, hiszen papírforma szerint ugyanaz a műsor volt, mint amit az idei Bátorkeszi Borfesztiválon is, mégis mintha ott dinamikusabb, itt pedig líraibb lett volna a koncert. Nem abban az értelemben lírai, hogy lezáró vagy befejező, sőt! Semmiféle összegző vagy búcsúzó hangvételt nem ütöttek meg, el sem hangzott Lovasi szájából a koncert során, hogy az utolsó szereplésükről lenne szó. Azt viszont félig viccesen megjegyezte, hogy olyan jó így együtt nekik, hogy jövő héten akkor el is indulnának egy hosszabb turnéra. Nem mondjuk, hogy meg lennénk lepve, mindvégig benne volt az orfűi levegőben, hogy ez nem lesz a vég. Még ha félre is tesszük a tényeket és kijelentéseket, a zenekar attitűdjéből szinte következik a folytatás. Felmerülnek persze apróbb gyakorlati kérdések, mint például, hogy a Kiscsillagot is elhagyó Mihalik Ábel helyett vajon ki kerülne a lassan elátkozottnak címkézhető dobos posztba, de nagyon erős a gyanúnk, hogy az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre hamarosan választ fogunk kapni.

A koncert, mint zenei élmény kifejezetten szép volt, jól volt felépítve a dalsorrend, szépen szólt az összkép is, bár a hangosító pulttól nem volt érdemes felfelé nagyon eltávolodni, arrafelé már mostoha volt a domboldal akusztikája. Lovasi nem éppen ünnepélyes keretek között emlékezett meg erről a 2000-től 2010-ig tartó időszakról: nagyjából olyan biztonsággal ismerte és tudta ezeket a dalokat, mint egyébként egy mezei Kispál vagy Kiscsillag koncerten. (Nem számolva a másnapi Kiscsillag szereplést, amiről hamarosan írni fogunk.)

kép: Kispál

Kispál András a szokásos elmélyült, kisterpeszben cigizős, lágyan dölöngélős formáját hozta, ami még ennyi év után is igazán szívet melengető. Nem volt idén külön táncos blokk fenntartva számára, ahogyan tavaly, viszont a fináléban a világ legjobb dobosaként mutatkozott be, nagyjából 10 másodperc erejéig.

Végezetül pedig nem hagyhatjuk szó nélkül a lelkes közönséget, akiknek jó része valószínűleg abban a meggyőződésben üvöltötte ki a lelkét is a koncert alatt, hogy valóban ez a vég. Szép együtt éneklések, együtt földön ülve tisztelgés és hatalmas lelkesedések, tisztességes visszatapsolások és megtapsolások jártak a zenekarnak, még a három év legtöbb eltévesztett dalszövege ellenére is. Mindenesetre mi szent meggyőződéssel és kicsit türelmetlenül várjuk a folytatást.

És ez még csak az első nap volt!

szerző: édes anna, bíbor lea

A cikk megjelenését az NKA Cseh Tamás Programja támogatta.