2016. július 13.

ma nem úszod meg a boldogságot: érdekességek a hiperkarma új klipjéről

Elkészült a hiperkarma negyedik nagylemezének első két dala, az egyikhez pedig már a klip is látható. A délibáb című dal és a hozzá készült videóklip július 8-án debütált hiperkarmaOfficial” target=”_blank” rel=”noopener”>a zenekar youtube csatornáján, élőben pedig július 9-én mutatták be nagy sikerrel a Budapest Parkban.

A videó egészen izgalmas, szinte hipnotikus szintre emeli a hiperkarmához képest igen pozitív kicsengésű dalt, melyben vibráló boldogságban és egy teljesen páratlan látványvilágban táncolhatjuk végig a főváros néhány ismerős pontját. A low-budget kisfilm azért is igen különleges, mivel egy teljesen egyedülálló infrahekkelt kamerával készült minden felvétel, a végeredményt pedig effektek és utómunkálatok nélkül érték el. A még álomszerűbb hatásért sok jelenetben hátrafele felvett jeleneteket láthatunk. Ez a trükk ismerős lehet Tímár Péter Egészséges Erotika c. filmjéből ahol hasonló forgatási poénokkal operált a mester. Az infravörös szűrővel való rögzítést korábban magyar videókban még nem alkalmazták, tehát lényegében először láthatjuk Budapestet ezekben a színekben.

A stáb tagjai: Lippai Balázs (director, DOP, edit) Farkas Kriszta (actress, singer: ZUP), Bende Csaba (infrared-tech support), Medgyesi Ferenc (creative producer)

delibab_thumbnail.jpg

Hamarosan pedig érkezik a folytatás, ugyanis az EP-bemutatón a lelkes közönség már hallhatta élőben is a szóbaszó című dalt, melyről egy lyric videó július közepére várható a zenekar csatornáján.

nka_csak_logo_1_1.png

A cikk megjelenését az NKA Cseh Tamás Programja támogatta.