A M.a.csek csapata idén először járt az ország legnagyobb kisfesztiváljának nevezett Bánkitó fesztiválon, ahol bizony egészen más zenei felhozatallal találkozhattunk, mint a Fishingen, VOLT-on vagy épp az ugyanebben az időben zajló EFOTT-on.

A Bánkitón töltött három nap alatt nyilvánvalóvá vált, hogy nem lehet szétválasztani a helyszínt, a miliőt, a kulturális programokat, az embereket, és a zenei programokat egymástól, most azonban úgy gondoltuk, elsőként mégis megpróbálnánk a zenét fókuszba helyezni, hiszen sokaknak az az egyik legfontosabb szempont, amikor fesztiválbérletet vásárolnak. Természetesen egy következő cikkben minden más benyomásunkról is szót ejtünk majd.

Már a fesztivál előtti programböngészésnél is feltűnt, hogy bizony a fellépők, előadók jó részének még soha életünkben nem hallottuk a nevét. Persze ez sok esetben a mi hiányos ismereteinknek volt köszönhető, de azért összességében mégis úgy éreztük, itt nem a klasszikusan nagynak számító zenekarok fognak fókuszba kerülni – ennek pedig örömmel néztünk elébe.

A legfontosabb zenei események alapvetően két színpadra kerültek: a délutáni, kora esti órákban a Tószínpad vonzotta a legtöbb látogatót, míg a késő esti, éjjeli nagyprogramok az Északi Színpadra, egy nagy cirkuszi sátor alá kerültek. A fedett hely kimondottan jól jött az esős időben, szombaton több programot is átszerveztek ide, a Tószínpad ugyanis olyan vizes volt, mintha nem is a parton, hanem a tó mélyén lett volna.

A két nagyszínpad még nem is üzemelt a szerdai nulladik napon, csütörtökön azonban máris Barabás Lőrinccel nyitottak a Tószínpadon, míg az Északi Színpad aznapi sztárjai a Fran Palermo és az Ivan & The Parazol voltak. A két zenekar egymás utáni szerepeltetése klassz ötletnek tűnt, hiszen bár csütörtökön nem volt még kimondottan nagy tömeg, az utóbbi koncerten már abszolút teltház volt.

Az Ivan & The Parazol többször is megemlítette a közelmúltban készült kisfilmjüket, amire így valószínűleg annak is kedve támadt, aki eddig még nem látta. A srácokat ugyanabban a zebracsíkos egyenpólóban láthattuk, amiben a filmben is szerepelnek, és ami olyan retró hangulatot kölcsönzött az egyébként is klasszikus stílusuknak, hogy be sem kellett hunyni a szemünket ahhoz, hogy a hatvanas évek Amerikájában érezzük magunkat. A zenekar nem először bizonyítja be, hogy iszonyatosan ért ahhoz, amit csinál. A közönség legnagyobb örömére néhány magyar dalt is hallhattunk, amikor a srácok a régi magyar rockzenekarok szellemét idézték.

Vitáris Iván szájából el is hangzott, hogy abszolút mentoruknak tekintik az Illés zenekart ebben a műfajban. Nem tudunk elmenni a tény mellett, hogy Iván egyébként egyre jobb frontember. A hangjáért eddig is oda voltunk, de ahogy múlnak az évek egyre profibban teszi magáévá az egész színpadot, és a mozdulatai, gesztusai abszolút elérik, hogy senki másra ne tudjunk figyelni. A nagyon igényes produkciót az egész fesztivál egyik csúcspontjának értékelhetjük, pedig ezen a napon még be sem indult igazán a buli.

A pénteki napunk egy jó részét a Tószínpadon töltöttük, ahol a Hó Márton és a Jégkorszak, illetve Szabó Benedekék zenéltek nekünk. Ezt a fesztiválhelyszínt amúgy nagyon hamar megszerettük. Egyrészt elképesztően hangulatos a környezet, háttérben a gyönyörű Bánki tóval, másrészt azt sem bántuk, hogy a lelátókon kényelmesen le tudtunk ülni, ha épp enni szerettünk volna koncert közben, és mégsem maradtunk le semmiről. Persze a legelhivatottabbak itt is a színpad előtt foglaltak helyet – akik a Galaxisok koncerten még valakinek a matracát is megutaztatták a közönségben: Szabó Benedeknek csak rá kellett volna ugrania a világ legkényelmesebb stage divingolásához.

A koncert pontosan azt hozta, amit vártunk tőle: valódi tartalommal megtöltött dalszövegeket, mély átélést a zenekar és a közönség részéről is, egy kis lelassulást. Szabó Benedeket már korábban is azért szerettük meg, mert verseknek is beillő dalszövegei olyan fájdalmasan tökéletesen írják le a huszonéves fiatal felnőttek generációs problémáit, hogy szinte képtelenség nem átérezni őket. A Cseh Tamásos hangulat miatt pedig úgy érezzük, minden esély megvan rá, hogy ez a zenekar egyre szélesebb réteget szólítson meg a jövőben.

A két nagyszínpad közötti 15 perces sétatávolság sajnos sok esetben meghiúsította, hogy minden koncerten ott legyünk, amit kinéztünk. Így esett, hogy a második napi két nagyobb Északi Színpados koncert közül csak a Middlemist Red fellépésére értünk oda, a Ricsárdgír legnagyobb bánatunkra kimaradt (de mivel a programfüzetben nagyon klassz dolgokat olvastunk róluk, ezért biztos benevezünk majd egy közeli koncertjükre).

Szerencsére az esti pörgésről a Middlemist Red maradéktalanul gondoskodott. Előző nap is repültünk egyet az időben, és ez most sem volt másképp. Az énekes, Nóvé Soma és bandája a legjobb The Doors-os hagyományokat idézte a kissé pszichedelikus rockzenével. Ha kicsit hunyorogtunk, még szinte Jim Morrison vonásait is felfedeztük az arcán. A srácok profin, színvonalasan zenéltek, Soma hangja kiváló, a zenekarnak egész egyszerűen van stílusa. A koncert vége felé még egy nagyon szimpatikus húzással a rajongókat is felhívták a színpadra, amit egyébként mindenfajta tolongás vagy balhé nélkül sikerült lebonyolítani – ezért hatalmas plusz pont Bánkitó nézőközönségének.

A koncert után belehallgattunk még a Volkova Sisters koncertjébe is, illetve elkalandoztunk kicsit a szabadfelfogású jazz és egyéb műfajok felé, de végül be kellett látnunk, hogy a mi füleiknek aznap már nem terem babér. Nem volt ez így a következő napon, amit abszolút a meglepetések napjának tudtunk elkönyvelni.

A szó szerint megállás nélkül zuhogó eső miatt a napból egy jelentős részt az Auróra sátrában töltöttünk, ami egy icipici koncerthelyszín volt a közeli kempingben. Itt futottunk bele abba a zenekarba, akik gyakorlatilag egy fél óra alatt a kedvenceinkké váltak: ők voltak az Aurevoir. A fiúk mandolinon, gitáron, tangóharmonikán, és a cajónnak nevezett „ráülős” dobon játszottak feldolgozásokat és saját szerzeményeket, de olyan életkedvvel, olyan lendülettel és lelkesedéssel hogy szinte mindenki táncra perdült a kicsi sátorban. Ez volt az a pillanat, amikor végre tényleg senkit nem zavart a kint zuhogó eső, és teljes mértékben át tudta magát adni mindenki a pezsgő ritmusoknak, az örömzenélésnek. Később vissza is tértünk az egyik gitáros szólókoncertjére, de a felhozatalban egyébként több egyszálgitáros produkciót is találtunk.

Minden napnak megvolt a maga „nagykoncertje” számunkra, ez szombaton a Csaknekedkislány fellépése volt. Sajnos az átszervezések miatt pár koncertről lemaradtunk, de elképesztően örültünk annak, hogy erre végül sikerült odaérnünk. Mivel korábban nem jártunk még egy koncertjükön sem, nem tudtuk, mire számítsunk, így tényleg meglepetésként ért minket, hogy ezek a zenészek el-ké-pesz-tő-en jól nyomták. Az elején még valahogy furcsa volt az egész formáció, de pár dal után belelendültek, és olyan összhang volt köztük, olyan erő sugárzott belőlük, hogy alig hittük el, hogy csak hárman zenélnek az énekesen kívül. A teljesen őrült négy srác szövegei viccesek, agyamentek, a zenéjük brutálisan jó, a stílusuk egyedi – mi más kell még? Mindenesetre sosem gondoltuk volna, hogy azt fogjuk mondani, valakinek az áll jól, ha üvölt – márpedig most ez volt a helyzet.

Sajnos a sok eső rajtunk is kifogott, a szombati nap pedig még a legelszántabbak kedvét is megtépázta, sokan elindultak haza már délután, estefelé. Az utolsó koncertet, amire amúgy nagyon kíváncsiak lettünk volna, már mi sem vártuk meg, így a Bohemian Betyars esetében is arra gondoltunk, elcsípjük őket egy következő alkalommal.

Összességében a Bánkitó nem egy alternatív zenei fesztivál, de azt kell mondjuk, ez nem is baj. Rengeteg különböző műfajt vonultattak fel a szervezők idén, amiben szinte mindenki megtalálhatja a neki tetszőt, a szívéhez közel állót. Hazudnánk, ha azt mondanánk, nem örültünk volna egy kicsit több fellépőnek az általunk kedvelt zenei szcénából, de még így is azzal az érzéssel jöttünk el, hogy rengeteg koncertre nem volt lehetőségünk elmenni, amire pedig szívesen mentünk volna.

Folytatás következik!

Fotók: Nagy Mihály

A cikk megjelenését az NKA Cseh Tamás Programja támogatta.