2016. július 29.

“Egy gitáros magába nézése, aki lehalkította már az erősítőt, de csendben maradni nem tud.”

Az Európa Kiadó zenekart valószínűleg senkinek nem kell bemutatni, aki alternatív zenét hallgat. Még ha konkrét dalokat nem is ismerünk, a hazai underground meghatározó szereplőjének nevét akkor is szinte mindenki hallotta már. A közelmúltban ismét előtérbe került a banda, hiszen 2008-ban elhunyt gitárosának, Dénes Józsefnek (azaz Döncinek) nemrég jelent meg az életrajzi kötete, a Szökésben. A könyv szerkesztőjével, Vass Norberttel beszélgettünk. 

denes_jozsef_donci_es_vig_mihaly.jpg

Dénes József és Víg Mihály

M.a.csek: Mit kell tudnunk a Szökésben című könyvről? Mi az, amit mindenképp elmondanál róla?

Vass Norbert: Ritka, hogy egy zenész billentyűzetet ragad, s még ritkább, hogy ennyire érzi az elbeszélés ritmusát, mint amennyire Dönci érezte. A Szökésben sziporkázó korrajz a dohos, húgyszagú és otthonos Ferencvárosról, arcképcsarnok az úgynevezett underground föld fölött járó figuráiról, szerelmi dráma és hitviaskodás. Nem kinyilatkoztatásszerű szöveg, sokkal inkább töprengések és megbánások szövedéke. Egy nyughatatlan kereső mondja el benne az életét. Keresetlenül. Őszintén. Úgy valahogy, mintha melléd ülne egy kocsmapultnál és reszelős hangon belekezdene. Te meg nem is éreznéd, hogy múlik körülöttetek az idő, mert marha ismerős és sosem hallott dolgokról mesél. Egy korszakról, aminek hőse volt és amiről – egy-egy üdítő kivételtől eltekintve – mintha elfelejtettek volna eddig referálni a hősök. A Szökésben tragédia borban elbeszélve, hallucinációkon átszűrt tűpontos valóságábrázolás. Egy gitáros magába nézése, aki lehalkította már az erősítőt, de csendben maradni nem tud. Alterzene-csekkolóknak szerintem szinte kötelező olvasmány.

M: Mi volt a te szereped az elkészítésében?

VN: A kézirat végére 2005-ben került pont, vagyis már több mint tíz éve. Azóta email-postafiókokban és merevlemezeken landolt, terjedt a híre, beszéltek róla. Dönci nem sokkal a kötet megírását követően megszökött közülünk is, akkor tehát, amikor én Szőnyei Tamástól értesültem a lappangó szövegről, a szerző helyett attól a Legát Tibortól kértem el a textust, akire Dönci halála előtt bízta. Hálás vagyok Tamásnak és Tibornak is, mert hatalmas bizalommal voltak felém, s mindketten ösztönöztek: vágjak bele a szerkesztésbe. Ugyancsak hálával tartozom Bajnai Zsoltnak, aki az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumát vezeti, ugyanis tőle is egyből zöld lámpát kapott a Dönci-projekt. Nem ismertem személyesen Döncit, de a mondatai alapján hamar kirajzolódott előttem a karaktere, megtanultam a visszatérő fordulatait, a jassznyelvet, amit beszélt. Egyre otthonosabb lett a világa, már csak azért is, mert történészként egyébként is ezt a szcénát kutatom, aminek ő is az alakítója volt. Szerkesztőként igyekeztem feszesebbé tenni a szöveget, ami jelentős terjedelmi húzással, valamint stiláris ráncfelvarrással járt, de arra törekedtem, hogy a Dönci-duma zamata megmaradjon. Akik eddig olvasták, azt mondták, ráismertek az ízére! Egy szerkesztő ilyenkor mit tehet? Az égre kacsint, és örül neki, hogy itt lehet.

vass_norbert.JPG

M: Hogyan illeszkedik ez a könyv a Cseh Tamás Program szellemiségébe, mi az, ami a támogatásra ösztönzött titeket?

VN: A huszadik századnak minimum a második fele elbeszélhetetlen a könnyűzene történetének ismerete nélkül. A dalok, a lemezborítók, az előadókról készült fotók mind fontos források a korról, amiben készültek. De legalább ilyen érdekesek – sőt, talán még izgalmasabbak – az elő nem adott dalok és a fel nem vett lemezek. A sztorik. A Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzése Alprogramja keretében igyekszünk ebből a láthatatlan történetből minél több mozaikkockát láthatóvá tenni, mielőtt azok végleg feledésbe merülnek. Dönci kézirata szerintem egy fontos mozaikkocka, de ugyanilyen hasznosnak gondolom azokat az élet- és karrierinterjúkat, amiket a Kádár-kori könnyűzene alakítóival, rádiós- és televíziós szerkesztőkkel, hangmérnökökkel és koncertszervezőkkel készítünk, s amelyekből már közel húsz olvasható a honlapunkon.

szokesben.JPGM: Hogyan, kikkel zajlott a közös munka, egy ilyen könyv esetében, amikor a szerző már nem él?

VN: Mivel Döncit nem kérdezhettem, fontos volt nekem, hogy a barátainak, élete fontos szereplőinek megmutassam a megszerkesztett változatot, hogy kikérjem a véleményüket a húzott verzióról. Értékes visszajelzéseket kaptam Kamondy Ágitól, Forgách Andrástól, Legát Tibortól és Víg Mihálytól is. Jól esett, hogy azt mondták, jó a szöveg. Azt is érezni lehetett, hogy mindüknek fontos, hogy megjelenjen ez a memoár. Ezek olyan körülmények, amik még inkább inspirálják a szerkesztőt. Ezért volt aztán különösen nagy öröm, amikor a Jaffa Kiadó is rábólintott a kéziratra. A Könyvhéten pedig már ott volt a standjukon ez a gyűrtszürke-sárga borító, ami olyan szerintem, mint a kor, amit elbeszél a közé szorult háromszáz oldal.

M: Vannak, lesznek hasonló projektjei a Cseh Tamás Programnak a közeljövőben?

VN: A közeljövőben az előbb említett oral history-interjúkból készülünk kiadni egy kötetet, de szerepel a terveink között egy beszélgetőkönyv is, ami a főszereplők, vagyis az előadók hatalmas sztoritárából szemezget. Nekem pedig régi vágyam, hogy minél jobban feltárjuk a vidék könnyűzenei múltját is. Minden művházban voltak ugyanis gitárszólók, jó lenne minél többet megtudni róluk!

M: Neked személy szerint mit adott ez a könyv, milyen volt dolgozni rajta? Van belőle kedvenc részed, sztorid?

VN: Kemény munka volt és nagy élmény, hiszen kutatóként és zenehallgatóként is roppantul érdekel az a világ és az a kor, amit Dönci bemutat. De talán ennél is nagyobb élmény volt megismerni egy férfit, aki nem fél vállalni, hogy tökéletlen, hogy marha sokszor hoz rossz döntéseket, aki olykor reménytelenül szerelmes, máskor szánandóan szétcsúszott. Aki mindig menekül, de bárhova szökjön is el, a hangszerét magával viszi. Szerintem most is pengeti éppen valahol.

A cikk megjelenését az NKA Cseh Tamás Programja támogatta. cstpnka_1.jpg