2016. augusztus 8.

Random Trip lemezbeinditó minifeszt a Budapest Parkban

Új korszak kezdődik a Random Trip, a nagy sikerű, improvizációs koncertsorozat életében:  az alkotóműhely tagjai első lemezükön dolgoznak, amelyet egy különleges videoklippel vezetnek fel. A hivatalos klippremier augusztus 9-én a Budapest Parkban lesz, a Lemezbeindító minifesztivál keretein belül, ahol autós mozival, közönségtalálkozóval és egy minden eddiginél színesebb lineuppal készülnek a zenészek – mindezt pedig teljesen ingyenesen.unnamed_1.jpg

A Delov Jávor (dob) és DJ Q-Cee (lemezjátszó, beatbox) vezetésével több mint hét éve működő örömzenélés a hazai zenészek színét-javát felvonultatta már keddenként az A38-on a Random Trip bulikon. Azonban eddig stúdióban rögzítetetlen dalokkal, kizárólag a rögtönzésre építve zenéltek együtt a színpadon. Most viszont egy új életszakaszba lép a produkció, amely már az egész országot bejárta, és elkészítik legelső lemezüket, melynek első dalához egy klipet is forgattak Fábián Juli és Wolfie (Punnany Massif) közreműködésével.

Hogy a közönségnek még több lehetősége legyen bepillantást nyerni a számtalan különleges együttműködés eredményeképp létrejövő lemez munkálataiba, az alkotóműhelyt “bekamerázzák”. Mától kezdve egy folyamatosan frissülő videoblog formájában követhető nyomon, hogyan születik a rögtönzésre építő műfajból egy eklektikus, mégis kerek egész, úgyhogy ezt az oldalt érdemes figyelni: www.randomtrip.com

A lemez első dalának klipjét a résztvevők szeretnék különleges módon bemutatni, így a Budapest Parkban augusztus 9-én (természetesen kedden) lesz alkalma a közönségnek először látni és hallani, hogy milyen is az első Random Trip dal. Néhány szerencsés pedig a videoklipet rendhagyó módon egy rögtönzött autósmoziból nézheti végig – erről bővebb infó a Random Trip hivatalos Facebook oldalán található. A dalt és a klipet egyébként néhány random járókelő már láthatta, hiszen Jávor, Fábián Juli  és Wolfie személyesen, egy kis kocsikázás alkalmával mutatták meg nekik a Free-t:

A koncertet megelőzően egy exkluzív programra is invitálnak a Random Trip zenészei: egy egyórás kötetlen jammelés, workshop és beszélgetés keretein belül testközelből nézhetik végig az odaérkezők, hogyan születik egy dal előzetes próbák nélkül. Ennyire intim, az alkotás folyamatába ilyen mélységekig bevonó közönségtalálkozót eddig még nem szervezett a csapat, így az este egyik fénypontja a közönség számára valószínűleg ez lesz – érdemes tehát munka után egyből a Parkba sietni!

A minifesztivál további különlegessége emellett, hogy fantasztikus zenészekből álló lineuppal (Fábián Juli, Wolfie, Lábas Viki, Járai Márk, MC Kemon, Szepesi Mátyás, Zentai Márk, Bata István, Szebényi Dániel, DJ Q-Cee, Delov Jávor) és óriási bulival várnak mindenkit, aki az elmúlt években akár csak egy Random Tripen is megfordult – legyen zenész vagy rajongó.

Mindennek tetejébe a Lemezbeindító minifesztiválra a belépés teljesen ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Az buli Facebook oldalát itt találjátok.

cstpnka_1.jpgA cikk megjelenését az NKA Cseh Tamás Programja támogatta.