2016. szeptember 10.

9 dolog, ami lenyűgözött minket az Anna & the Barbies Utópia koncertjén

Csütörtökön a Budapest Parkban lehettünk részesei az Anna & the Barbies Utópia turnéjának. Hatalmas energiák, látványos színpadkép, csodás vendégzenészek és még kilenc dolog, ami teljesen lenyűgözött minket.

1. Pásztor Anna létezése a hatalmas cipősarkakon

Ahogy azt már néhány korábbi koncerten láthattuk, most is kiegészítette egy kifutó a színpadot, ami annak érdekében, hogy a közönség felé eső vége ne a nagyérdemű feje felett legyen fél méterrel, lejtett. Anna nem csak hogy kimerészkedett erre a kifutóra minimum húsz centis cipősarkain, de olyan könnyedséggel repült fel és alá rajta, ahogyan a nők nagy részének még egy erre a célra létrehozott, hegymászócipőben sem ment volna. 

14207834_526712234119975_4239532742115421600_o.jpg

fotó: PP Live

2. Az artisták

Három különböző számot láthattunk a koncert alatt, amelyek külön-külön is megérnének egy misét. A közös az volt bennük, hogy mindhárom alatt erősen aggódtunk a művészek testi épségéért. Merész húzás a zenekar részéről, hiszen erősen elvonja a figyelmet róluk egy egyszál kötélen lebegő, levegőben ugráló lány, azonban Annáékon egyértelműen látszik, hogy teljes alázattal viseltetnek a művészet és a teljes produkció iránt.

3. A közönség

Már a koncert előtt is szembeszökő volt, milyen hűséges és elkötelezett közönségről van szó, mert lépten-nyomon zenekari pólóba öltözött fiúkba és lányokba botlottunk. Ez a sejtésünk teljes mértékben igazolást nyert, a teljes tömeg szeretettel, lelkesedéssel és végtelen beleéléssel fogadott minden egyes dalt és fellépőt.

4. Jónás Vera

Három pacsirtahangú lányt is meghívott maga mellé Pásztor Anna (Szalóki Ági, Jónás Vera és Knoll Gabi), Jónás Verát azonban ki kell hogy emeljük a vagány, felszabadult és egészen természetesen boldog előadásmódjáért.

5. A lányok ruhája 

És ha már itt tartunk, nem mehetünk el szó nélkül a megmosolyogtatóan kreatív és irigylésre méltóan mutatós ruhák mellett sem, amiket a három lány viselt. Első ránézésre mindegyik egy méregdrága, tetőtől talpig csillogó fehér tüllből készült álomnak tűnt, azonban amikor jobban megnéztük, kiderült, hogy az egész pukkasztóspapírból van. Olyan felismerés volt ez, ami után egyszerre voltunk lenyűgözve és kívántuk azt, bárcsak nekünk jutott volna ez eszünkbe.

14305478_526708967453635_523611515397885710_o.jpg

fotó: PP Live

6. Pásztor Sámuel

Szinte egy külön fejezetet nyit a koncertben, amikor Anna technikai szünetre vonul és a testvére kezd énekelni. Azzal együtt is, hogy nem olyan feltűnő egyéniség, mint Anna, teljesen be tudja vonni a közönséget és egészen csodálatosan énekel. 

7. Márti dala

Ez az izgő-mozgó, ugráló, harsány nő egyszer csak megállt a színpad közepén és sok méterről is láthatóan kívül és belül is elcsendesült. Olyan nagyon megtisztelte a zenekar ezt a dalt, hogy meg lehetett rajta hatódni. Nem volt benne semmi sablonos, semmi elcsépelt. Anna teletette jókívánságokkal és olyan őszintén kért minket, hogy szeressük egymást és kezdjünk el élni, hogy nem lehetett nem meghallani az üzenetet.

8. Kata, a backstage jegy nyertese

Az este során több ízben is megjelent a színpadon egy végtelenül izgatott lány, akiről kiderült, hogy a zenekari nyereményjáték nyerteseként egy backstage belépőt kapott erre az estére. Jó volt látni egyfajta kivonatát annak, hogy az embereknek mennyire sokat jelenthet egy-egy zenekar.

9. Anna

Úgy általában. Egyetlen üres, semmitmondó összekötőszövege sem volt, tökéletesen egyensúlyozta a hangulatot, ami egyáltalán nem ült le a koncert alatt, megmozgatott közönséget, zenészeket, stábtagokat egyaránt, és elérte azt, amiért ez az egész cirkusz felállt: hazafele arra gondoltunk, hogyha ez a nő ilyen szépen tudja kiárasztani a kreatív energiáit, akkor talán nekünk sem ártana egy lépést tenni a komfortzónánkból kifele.

14310303_526712057453326_4947250322550249271_o.jpg

fotó: PP Live

Szerzők:
bíbor lea
édes anna