Aki csinált már házibulit, tudja, hogy mindig a konyhában van a legjobb hangulat. Az egyébként a Magashegyi Undergroundban gitározó, Random Tripeken pedig rendszeresen közreműködő, színpadon leginkább kalapban feltűnő Szepesi Matyi pont ezzel a felkiáltással alapította meg Konyha nevű zenekarát. Azóta eltelt hat év, és Haller Danival (basszusgitár) és Badics Márkkal (dob) alkotott triója a hol punkos humorral és iróniával fűszerezett, hol pedig egyszerűen és őszintén érzelmekről beszélő dalaival belopta magát sokunk szívébe. A hamarosan megjelenő, Különbéke címre keresztelt harmadik lemez kapcsán faggattuk ki a csapat frontemberét klipforgatásról, dalszerzésről, véletlenekről. 

A múlt héten jelent meg az Idő van elég című dal klipje, amit parádés szereposztással, szuper rendezővel készítettetek. Honnan jött hozzá az ötlet?

Ez egy hosszú történet! (nevet) Már csak azért is, mert a dal maga már több mint fél éve megjelent, csak eddig nem volt hozzá klip. Én már tulajdonképpen a megjelenés előtt elkezdtem gondolkozni a klipen is, és el is képzeltem hozzá magamban valamit. Elkezdtünk dolgozni rajta egy rendezővel, aztán egy következővel és aztán majdnem egy harmadikkal, majd egy negyedikkel, mert valahogy úgy alakult, hogy félbemaradt mindig a dolog. Ezt most már nem is bánom, mert ez a verzió, ami végül megszületett, szerintem sokkal jobb lett, mint amilyenek az előzők lettek volna, bár a tartalmi része ennek is az eredeti ötletemből jött. Olyasmit képzeltem el, hogy a dal különböző versszakait különböző karakterek jelenítik meg (fiú-lány, fiatal-öreg), közeli képeken látjuk őket, és az arcjátékuk meséli el a sorok mögötti történetet. Aztán jött egy gondolat, hogy ezek a karakterek miért ne lehetnének színészek. Részemről nem volt ez egy minden áron megvalósítandó ötlet, de aztán végül Örs (Koblicska Örs, a klip rendezője – szerk. ) pont erre a részére cuppant rá a koncepciónak, hogy minden szereplő legyen színész. Abból viszont, hogy arcközeli beállítások legyenek, elvitte a dolgot egy mozgalmasabb dramaturgia felé, a véglegesben már nincs a mimikának akkora szerepe. Helyette kitalált hozzá egy történetet, és mivel neki a kapcsolatai meg a rálátása is megvolt hozzá, komoly szereposztást képzelt el. Aztán a véletlennek is jutott szerep, mert egy forgatási nap elmaradt, ami miatt végül is az új időbeosztás pont jó lett a Nagy Ervinnek és Bán Jánosnak is – Ervint akartuk, de az eredeti időpont nem felelt volna meg neki, az idős férfi karakterét pedig más játszotta volna, de neki az új időpont nem volt jó. Amikor kiderült, hogy ők is benne lesznek a klipben, én le is fagytam egy picit. Nekünk nagyon nagy élmény és öröm, hogy ez így sikerült, álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen különleges klipünk lesz, nagyon boldog vagyok miatta. A visszajelzések is pozitívak voltak. Nem tudom, hogy ki hogyan próbálja értelmezni amit lát, de nekem tényleg nagyon tetszik, azokra a filmekre hasonlít, amiket szeretek. (nevet)

Ez már a hamarosan megjelenő lemez egyik felvezetése, várható még a megjelenésig valami más is?

Igen, abszolút az, de egy ilyen minőségű dolog után már nem lehet akármivel kijönni, úgyhogy teljes értékű klip már nem fog kijönni a lemez előtt, majd utána biztos.

Magáról a lemezről mit lehet tudni előzetesen?

Ez a Konyha útjának következő állomása, egy másfél éves alkotási folyamat eredménye. Nagy kaland volt összerakni ezt a lemezt: 2014 novemberében jelent meg az előző lemez ( Elmentek a szörnyek – szerk. ), következő januárban megtartottuk a lemezbemutató koncertet és rá egy-két héttel már észrevétlenül el is kezdtünk dolgozni az új dalokon. 2015 nyarára már kilenc dal demója megvolt, ezek közül hét fent is lesz lemezen. Szóval nagyon hamar belecsaptunk, és nagyon hamar el is kezdett körvonalazódni egy új irány: az első dalok funkos, lüktetősebb számok voltak – biztos azért mert akkor vettem egy gitárszinti effektet és nagyon rákattantam a hangjára. Ezen a lemezen például először nem lesz punkos dal – eddig mindig volt 1-1, a Kiskifli meg a Vegyétek el a mobilom. Nekem egyébként is nagyon fontos, hogy ne írjak két egyforma dalt. Májusban, amikor a Hard Rock Rising tehetségkutatóján játszottunk – aminek egyébként megnyertük a magyarországi döntőjét -, az utána lévő bulin ott volt az Ivan and The Parazol zenekar is. A gitárosuk mondta nekem azon a bulin, hogy a Kiskifli milyen kurva jó dal, miért nem írok még ilyeneket? Erre az Iván, aki elég jól ismer engem, ránézett, és azt mondta: „A Szepesi? Biztos nem fog két egyforma dalt írni!” És tényleg! (nevet) Biztos így is vannak olyan dalok, amik hasonlítanak egymásra, és sok a közös a világukban, de engem kifejezetten az érdekel, hogy mit nem csináltunk még. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy végtelen mennyiségű stílust ki akarok próbálni – azért mondjuk nem akarok latin számot írni, mert olyan még nincs. A saját zenei univerzumunkban mozgunk, és egy lemeznél azért cél az, hogy valamilyen szinten egységes legyen, de ezen belül próbálunk mindig valami újat csinálni Az új lemezen lesznek folkosabb, countrysabb dalok, meg van egy pár funkosabb is. Persze vannak ugyanúgy zúzósabbak is, de ezek most inkább pszichedelikusak, nem bluesos vagy punkos rock dalok. Szóval ez a három stílus keveredik majd dalról dalra.

Hogy születnek a dalok a Konyhában?

Mindenféle út van, nincs tuti receptünk. Talán az a legjellemzőbb, hogy én viszek egy egyszálgitáros ötletet vagy dalkezdeményt, amiben a harmóniák már megvannak, és aztán azt bontjuk ki. De ennek pont a fordítottja is előfordul, például az új lemezen az egyik kedvenc dalom úgy született, hogy a szöveg volt meg először, ennek Szerelem a címe egyébként. Egy jó hosszú, Békéscsabára vezető Magashegyi buszút után írtam, amikor még volt egy kis időm beállásig megérkezés után. Sétálgattam, és hirtelen jöttek a sorok, egy óra alatt kész is lett az egész szöveg. Nagyon tetszett, azt hiszem ki is posztoltam a Konyha közösségi oldalra rögtön, de további tervem nem volt vele. Egészen a következő hétig, amkor próbáltunk a Konyhával, és Dani feldobott egy érdekes basszustémát, Márk rászállt elektromos dobbal, amire nekem eszembe jutott ez a szöveg, és elkezdtük ráhúzni. Hamar összeállt, tempóban is stimmelt, gyorsan refrént is írtam hozzá, és a stúdióban már csak színezgettük. Ez a történet kb. a fordítottja annak, ahogy a dalok nagy részét írjuk, de pont ez az izgalmas számomra a dalszerzésben, hogy mindig egy picit máshogy csináljuk. A két véglet között is bármi lehet, olyan is van, hogy írunk valamit, félrerakjuk, és később akár annak egy részéből teljesen kiforgatva születik valami. Az előző lemezen lévő Leteszem, lerakom például egy ballada volt, amit eredetileg még az első lemezre írtunk, fel is vettük, aztán oda nem került fel, és a második lemezre pedig lett belőle egy indie rockos, húzós dal. Szóval a dalszerzésben is fontosak a véletlenek. Én amúgy is hiszek abban, hogy ha van egy jó ötlet, akkor annak mindig utat kell engedni. Ezért is örülök, hogy erre a lemezre viszonylag sok időt szántunk, és a dalok ki tudtak kristályosodni.

Dalszövegekben milyen hangulata lesz az új daloknak, marad az eddigi irány? Valahol már olyat is olvastam a Konyháról, hogy a „szakítós dalszövegek zenekara”, ehhez mit szólsz?

Tény, hogy volt egy meghatározó, akkor váratlan szakítás az életemben, és sokszor gondolom azt, hogy ez csinált belőlem valódi dalszövegírót. Az a dolog annyira felkavart akkor, meg annyit foglalkoztatott utána is, hogy ahogy teltek-múltak a hónapok, újra és újra előjött bennem, és mindig egyre pontosabban meg képszerűbben tudtam megfogalmazni, hogy éppen mit éreztem. Abban, hogy ez a téma a mai napig felszínre kerül bennem sokszor, nincs tudatosság: nem úgy szoktam leülni dalt írni, hogy na, akkor most írok egy szakítós dalt. Próbálom az alkotást nem erőltetni: akkor kezdek csak el dalt írni, ha már elég az alapanyag hozzá, van olyan ötlet, amivel már lehet mit kezdeni, utána meg úgyis tudatallanul dől el egy csomó minden. Tipikusan nagyon nehéz helyzet például nekem, amikor egy dalhoz van egy versszak meg egy refrén készen, és kéne még egy versszak, de már nehezen tudok újra tudatosan belekerülni ugyanabba az állapotba, amiben az addigi részek születtek. Ilyenkor szeretem megvárni, amíg újra összegyűlik valami bennem, vagy újra belekerülök hasonló helyzetbe. Visszatérve az eredeti kérdésre, tényleg könnyebben írok szakítós szövegeket, de azért nem ragaszkodom minden áron ehhez a címkéhez. (nevet) Az új lemez egyébként azért is különleges lesz, mert ezen lesz talán az első olyan Konyha dal, ami az elejétől a végéig vidám, ennek Tűzd fel a címe.

A lemezbemutató koncert az Akváriumban lesz október 22-én. Erre készültök valamilyen meglepetéssel, vendéggel például?

Az előző lemezbemutatónál volt egy olyan elgondolás a zenekar részéről, hogy ne legyen vendég, mert a bemutatónak pont az a lényege, hogy a lehető legjobban visszaadjuk a lemez hangulatát, ne akkor vigyük el tőle más irányba a vendégeknek köszönhetően. Az előző lemeznél mondjuk ezt könnyű volt betartani, mert az teljesen triólemez volt, sokszor még rájátszások sem voltak. Az újon ezzel szemben négy dalban vannak például fúvósok, több dalban zongora – ezt élőben is szeretnénk ugyanúgy megszólaltatni. Másban egyelőre nem gondolkozunk. Az előzenekar egyébként Mihalik Ábel zenekara, a Drastik Putto lesz, és ők is lemezbemutatnak aznap.

Milyen setlistre lehet számítani, lesz az összes új dal?

Szerintem az új dalok nagy részét el fogjuk játszani, inkább az lesz a kérdés, hogy a régiekből mi fog beférni, mert most már van harmincvalahány számunk. Nagyjából három hét lesz a lemezmegjelenés meg a koncert között, ezért reméljük az új dalok nagy részét ismerni fogják már az emberek. Az előző lemez kiadása előtt elhangzott a menedzserünk részéről, hogy ne játsszunk lemezmegjelenés előtt új dalokat, mert úgy nem lesznek kíváncsiak az emberek magára a lemezre vagy a lemezbemutatóra, de mi minden dalt nagyon szeretünk azonnal kipróbálni a közönségen. A mostaniról is kb három olyan van csak azt hiszem, amit még soha nem játszottunk élőben. Ez a tulajdonsága a zenekarnak egyébként a lemezfelvételnél jól jön, mert az élőben való kipróbálás sokszor eldönti, kell-e még csiszolgatni egy dalt. Annál nagyobb szívás nincs ugyanis, mint amikor már ott állsz a stúdióban, és rájössz, hogy nem szólal meg sehogy a dal.

Mostanában úgy tűnik, hogy a zenekarok kezdenek inkább dalokban gondolkozni. Nektek egyáltalán nem volt kérdés, hogy csináltok-e lemezt?

“Termékként”, bevételi forrásként már tényleg nem olyan hangsúlyos ma egy lemez, mint régen. Az viszont ugyanolyan fontos, hogy a dalok fel legyenek véve, és az emberek meg tudják hallgatni őket, akár digitális, akár fizikai formában. Viszonylag termékeny zenekar vagyunk, eddig két évente jöttünk ki újabb lemezzel, kb. 10 dallal egyenként. Ma a konkrét fizikai formátumban való kiadás tényleg nagy kérdés, de mi azt is szerettük volna mindenképpen, mert szerintünk fontos, hogy az emberek kézbe tudják venni, akár ajándékba tudják adni egymásnak a CD-t, alá tudják iratni ha szeretnék, ilyesmi. Mi még az a generáció vagyunk, akiknek a lemezek fontosak, Daninak a bakelit is nagy álma, de az már tényleg nem egy olcsó játék, úgyhogy az még valószínűleg odébb van.

A Konyha milyen helyen van az életedben, a többi projekt mellett, amikben még állandó tagként működsz? Fontosabb helyen van most mondjuk, ahhoz képest mint amikor indultatok?

Nekem a Konyha az önkifejezési formám, ezekben a dalokban tudom a legjobban kifejezni saját magam. Nehéz megfogalmazni, hogy a különböző dolgaim milyen szerepet játszanak az életemben. Ezt a kérdést sokszor megkapom, és azt hiszem az volt rá a legfrappánsabb válaszom, hogy az ember nem rangsorolja azt sem, hogy melyik a kedvenc a gyereke: fel lehet egynél többet is nevelni úgy, hogy mindegyikre figyelsz, és mindegyikre máshogy figyelsz, mert mindegyik más. A Konyha egy kicsit az esszenciája mindennek, amit tudok, amit megtanultam a zenélésről és a zeneiparról, és érzelmileg talán tényleg a legfontosabb nekem, mert abban tudom legjobban elmesélni az én sztorimat.

Az egyszálgitáros estek mennyire állnak közel hozzád? Nem gyakran szoktál így fellépni.

Én ezt magamtól nem ambicionáltam soha: egészen kicsi koromtól azt képzeltem, hogy lesz egy zenekarom, és abban fogok zenélni. Olyan álmom nem volt, hogy én majd egyedül állok egy gitárral a színpadon, és mint Tinódi Lantos Sebestyén vagy Cseh Tamás egyedül járom a városokat magányosan. Tavaly volt egy dalszerző sorozat az A38-on, amire engem is felkértek, és utána nagyon sok olyan visszajelzést kaptam, hogy ez működik így is. Én magamtól azóta se keresem erre a lehetőséget, de vannak ilyen megkeresések, voltam egyszálgitárral már az Instantban, meg Pécsett a Nappaliban, oda megyek is vissza október elsején. Ha van ilyen megkeresés, akkor arra igyekszem felkészülni, és rájöttem, hogy ott is tudok kísérletezni, nyilván máshogy kell eljátszani a dalokat egyedül technikailag, illetve máshogy kell fenntartani az emberek figyelmét, úgyhogy megtanultam élvezni ezt is, jó tanulási folyamat mindenképpen.

Mennyire vagy más lelkiállapotban a különböző zenekaraid koncertje előtt?

Teljesen. Valószínűleg ezért is van szükségem több mindenre, mert mindehol más a hangulat, a felelősség, azon kívül hogy persze más maga a zenei stílus is. Egy komolyabb Konyha koncert előtt teljesen más számomra a rákészülés lelkileg, ott sokkal inkább kiütköznek rajtam is a primadonna betegségek. (nevet) Egy Magashegyi koncerten vagy egy Random Tripen nincs rajtam akkora felelősség, valószínűleg azért is tudom jól támogatni ezeket a produkciókat meg a frontembereket, mert ott megvan a kis konkrét kockám, és azon belül kell „csak” kihoznom magamból a maximumot.

A budapesti, Akvárium klubos lemezbemutató koncertről minden hasznosért ide kattintsatok, a Konyha többi koncertdátumát pedig itt tudjátok megnézni!