2016. szeptember 27.

soundcity:szeged premier X Dreamland Residents

A szegedi Vértó adott helyszínt a soundcity:szeged legújabb anyagának.untitled1.png
„ A zenekar még tavasszal keresett meg minket, hogy nagyon szeretik azt, amit csinálunk és szeretnének valahogyan bekerülni hozzánk. Minekután 550 kilométert utaztak hosszas szervezés kellett, de épp kapóra jött, hogy stúdiózni utaztak, így be tudtak iktatni egy szegedi megállót is. Nagyon jó élmény volt velük dolgozni és jól esik, hogy Erdélyben is vannak, akik tudnak rólunk és követnek akár. Ahogy mondani szokták: sok kellemes perceket okoztak nekünk a srácok.” – mondta Rácz Roland, a soundcity:szeged producere.img_96112_resize.jpg

A gyergyószárhegyi zenekar 2014-ben alakult, végleges felállása azonban csupán néhány hónapja alakult ki. 2015 novemberében  első helyezést értek el a IV. Székelyföldi Peron Music tehetségkutató versenyen, így ők képviselhetik Erdélyt a Budapest Music Expo keretein belül megrendezendő Öröm a zene tehetségkutatón.  Nemrégiben rögzítették első nagylemezüket a budapesti Utópia stúdióban, az Adu ász címet viselő korong november elején jelenik majd meg.

És akkor íme a videó:

Kövessétek a soundcity:szegedet, az összes videójukat itt tudjátok csekkolni!