A pécsi Junkie Jack Flash még csak 4 éve működik, de a zenekar neve mára már egyértelműen a zabolázatlan, szókimondó rock and roll szinonimája lett. A srácok őszinték, nem bonyolult megfejtésekben, csak tökös zenében gondolkoznak, és úgy tűnik, nem is kellett ennél több a berobbanáshoz. Nemrég jelentkeztek második, cím nélküli lemezükkel, amin ütős szövegekkel és a fő csapásiránytól, a klasszikus rockzenétől el-elkacsintgatva a punk,  a blues és a funky irányába húznak be hallgatás közben. A lemezről és további tervekről is beszélgettünk a frontemberrel, Pető Szabival.

Nemrég jelent meg a második lemezetek, ehhez pedig hol máshol, mint Pécsen tartottátok a lemezbemutató koncertet. Milyen volt?

Nagyon sokan voltak, de tényleg. Amikor elkezdtük a koncertet, még konkrétan kint álltak a sorok. Volt annyi kis rossz dolog az estében, hogy az utolsó utáni pillanatban tudtuk meg, hogy drágább a jegy, mint amennyiért meg volt hirdetve. Ezen egy kicsit felbosszantottuk magunkat, de aztán maga koncert szerintem jól sikerült, a Pécs City Karnevál keretein belül volt egyébként. Energikusan tudtuk lenyomni a bulit és jó hangulatban, jól reagált a közönség, sőt, igazából teljesen megőrültek az első számtól kezdve, úgyhogy állat volt!

Akkor ütöttek az új dalok élőben is.

Persze, bár túlzás lenne azt állítani, hogy ez nagyon sokban különbözött egy normális koncertünktől. Mi azért nem úgy csináltuk ezt, hogy eljátszottuk a lemezt az elejétől a végéig, hanem betűzdeltük a fontosabb dalokat az előző történetekből is. Annyiban volt különlegesebb ez a koncert, hogy elhívtuk például a Szekit (Szekeres Norbert, Punnany Massif – szerk. ), Zsoltikát (Farkas Zsolt – szerk. ) meg a Nándika is szaxofonozott, és így adtuk elő a Flash című számot, mert abban van ugye fúvós szekció.

Mitől érzed azt egyébként, hogy jól sikerült egy koncert? Mikor jössz le úgy a színpadról, hogy „na, ezt most megcsináltuk”?

Ha azt érzem, hogy az energiámiat meg a figyelmemet ott tudtam végig tartani, és meghaltam a színpadon. Egy koncert iszonyatosan sok izzadtsággal jár, kemény küzdelem, néha befeketedik, meg azon vagy, hogy elájulsz mindjárt. Mivel az életmódunk is elég kemény, figyelni kell, mert a koncert meg mégis olyan dolog, amire ez nem szabad, hogy rámenjen. Ott nem szabad, hogy hasson rá az, hogy másnapos vagy, vagy fáradt vagy, vagy éppen milyen a hangulatod. Azt akkor is meg kell csinálnod ugyanazzal az energiával, és én akkor érzem jól magam a végén, ha én is megfelelően energikus tudtam lenni, meg a mellettem lévő három csávó is. Egyre inkább azt érzem amúgy, hogy fókusszal minden állapotban lehet zenélni.

Beszéljünk a lemezről egy picit. A pont már általad is emlegetett Flash nekem első hallgatásra amúgy meglepő színfolt volt, nem pont egy tipikus zúzda.

Ez az egész lemezre jellemző szerintem, csapongunk rajta, itt mindegyik dal különbözik a másiktól. Ez a lemez azért is nem kapott végül címet, mert nem lehet ráhúzni egyfajta lepedőt, egyfajta jelzőt: minden dal egy tapogatózás eredménye. A Cseh Tamás Program támogatta ezt a lemezfelvételt, amiért ezúton is kösz, és a körülmények tényleg olyanok voltak, amilyennek lenniük kell, Schram Dáviddal csináltuk a Supersize-ban. Ez az egész viszont egy adott határidővel járt, így nekem is össze kellett kapni magam, és a kicsit csapongósabb stílust, a koncepció nélküliséget ez is eredményezte. Ettől függetlenül szerintem mindenki találhat rajta olyan dalt, amit szeret, és amúgy azt látom, hogy jó is a fogadtatása eléggé. De egyébként meg ezzel sem foglalkozom annyira, mindenkinek joga van eldönteni, tetszik-e neki, szerintem azért van rajta pár jó szám. (nevet) Az én kedvencem a Nincs póráz a szövege miatt, amúgy meg a Bakancslista. Meg a Bombát is nagyon szeretem.

Hogy születtek a dalok, hogyan írsz általában?

Nagyon változó. Alapvetően az ember szerintem gitározik valahol, valamiért. Leülsz gitározni, mert érzed, hogy hozzád szól, és akkor előbb-utóbb beleérsz valamilyen témába. Ha már megvan egy téma a gitáron, onnan már könnyű folytatni, ha a szövegből megvan egy pár sor, onnan már könnyű befejezni. Ezen kívül nagyon durva stressz alatt, például egy felbosszantós telefon után, ha leülsz gitározni, olyan energia tud felszabadulni, ami szintén jó lehet. A lemezen lévő daloknak nagyrészt a zenéjét is én írtam. A Jamfunknak az első témáját a Nándika hozta, a Nincs póráznak a huzatos témáját a Levi hozta, a Légy résennek pedig az alap témáját a Levi hozta, a többinek az alapját én vittem, de persze mindenkivel vannak utána nagyon komoly értekezéseink, főleg a Levinek voltak most olyan apró hozzászólásai, amik nagyon fontosak. Nagyjából így néz ki a történet.

Lassú dal nincs a lemezen, jó kis szerelmes balladákat nem szoktatok írni?

Nincs rajta ilyen tényleg. Nálam ez egyébként nem egy előre kitalált dolog, hogy akkor eldöntöm, hogy most mit akarok csinálni. Az első nagylemezünkön, amin még kölyök voltam, és úgy írtam a dalszövegeket, azon ott a Napfény című szám, ami egy fullos lassú szám. Sokan siránkoznak is érte koncerteken, én egyébként a szövegével már nem vagyok teljesen kibékülve. Ezzel sincs amúgy bajom, hiszen egy fejlődési folyamatban vagyok, most vagyok még csak 21 éves, én vagyok a zenekarban a szövegíró, leginkább a dalszerző is. Nyilván ahogy engem, meg az egész zenekart is érik a hatások, alakulgatnak a dolgok, most pont lassú dal nem jött. Ezen a lemezen egyébként sem volt semmilyen koncepció ahogy már mondtam, a következőn viszont meg  határozottan rá fogunk menni a dologra.

Már rajta is vagytok a következő lemezen ezek szerint, íródnak az újabb dalok?

Én már teljesen rajta vagyok. Már rég elengedtem az előzőt, nem akarok azzal foglalkozni, hogy mit kellett volna rajta esetleg másképp csinálni, lezártam a dolgot, és megyek tovább. Szerintem a harmadik nagylemezünk lesz az a lemez, ami tényleg nagyon ütni fog. Olyat szeretnék, amibe nem lehet belekötni. Amúgy is mindig eggyel jobb lemezt szeretnék készíteni, mint az előtte levő. Most úgy érzem, a következővel nagyon nagyot fogunk tudni ugrani, meg ezzel a kettessel is amúgy nagyot ugrottunk az elsőhöz képest.

A stúdiózásban is sokat fejlődtetek az első lemezhez képest?

Abszolút, a Schram Dávidtól nagyon sokat tanultunk. Nagyon fontos, hogy meglegyen a fókusz, és amikor megjelenik a piros gomb, akkor ott semmi mellényúlás ne legyen, és utólag se kelljen belenyúlni. Ez a cél. Így csináltuk meg az első lemezt is már egyébként, ez azzal is jár, hogy nem lesz tökéletes a produkció. De nekem az a célom, hogy ez egy olyan produkció legyen, zeneileg is, amire ne lehessen azt mondani, hogy itt egy picit még lehetett volna ilyenebb vagy olyanabb. Azt akarom, hogy fullos legyen.

Van egyébként példaképed?

Abban az értelemben nincs példaképem, hogy az élet sztoriját bárkinek is akarnám követni. Senkit nem akarok követni, meg akarom élni a saját dolgaimat, menni a saját orrom után. Éneklésben szeretek másokat megfigyelni, szeretem megfigyelni, ahogy az emberek előadnak. Például szerintem a Jack White egy nagyon jó csávó, a Steven Tylert is nagyon csipázom, szeretem a The Hives-t, szeretem általában a punk előadásmódot, az Iggy Pop szerintem atom, érte megőrülök. Magyarok közül a Papp Szabit szeretem nagyon. Amúgy meg egyre jobban nem akarok ezzel foglalkozni, inkább azt akarom csinálni, amit érzek meg szagolok. Próbálok tanulni dolgokból, de amiket meg tanulok, azt is inkább beépítem, nem lesz rajtam különösebben felismerhető. Nem akarok most már követni senkit és semmit, nem akarok határokat ennek az egésznek, tényleg csak csinálni akarom egyre jobban.

Nem csak a zenétek, az életmódotok is elég rock and roll. Van olyan kedvenc zenekari sztorid, ami ezt jól leírja és szívesen el is mesélnéd?

Sok vicces sztori van, mert alapvetően nagyon szeretjük egymást, és hatalmas nagy barátság van. A Nándikával a gimiben találkoztam, a Vatával 13 éves korunk óta zúzunk együtt, a Levi meg pár éve jött, a Puskás Dávid helyére, aki még az első lemezen játszott. Napi kapcsolatban vagyunk, együtt élünk szinte. Szóval sztori rengeteg van, amikor a Supernemékkel turnéztunk együtt, onnan például különösen, ők is nagyon hülyék, talán azt a turnét szerettük a legjobban. Nem is akarok most így mondani semmi konkrétat, még a végén elmondanék valami olyat, ami kevésbé fontos a másiknál.

Ti is a pécsi szálról jöttök, szerinted mi olyan klassz ott, miért jön onnan sok jó zenekar?

Nem tudom, én nagyon szeretem az biztos. Nagyon jó emberek vannak ott, ahhoz képest, hogy hányan élnek Pécsen, sok olyan emberrel lehet összefutni, aki tökre művészlélek. Viszonylag sok a fiatal, akiknek sok a szabadideje, és van idejük gondolkodni. Ha az ember egész nap robotol, nincs idő ilyenekre, pedig néha vannak dolgok, amiknek hagyni kell, hogy megérjenek fejben.

Mik a tervek, viszitek sok koncertre az új dalokat például?

Tavaly 60 koncertet adtunk kb, most annyiban más a helyzet, hogy a szeptember októbert szellősre hagytuk. Most akarok rámenni arra, hogy az új dalokból legalább demokból összerakjunk egy csokrot, hogy már annyival előrébb legyünk, és akkor novembertől megyünk keményen koncertezni. A Tankcsapda feldolgozás dalunk is nagyon izgat most, lesz egy feldolgozás lemezük, amire jelentkeztünk mi is. Ha nem kerülünk rá a lemezre, lehet hogy akkor is szeretném megcsinálni azt a dalt, esetleg hozzácsapni akkor már a saját újakból is egyet-kettőt. Nem szeretek sokat ülni a dolgokon, ennek a mi egész utunknak folyamatosan kell pörögnie, akkor jó. Ezen kívül a miki357-el készítünk egy videoklipet hamarosan, illetve a Bomba című dalhoz lesz egy remix, amit a Japánnal (Takács Zoltán Japán – szerk.) meg a Barnával (Horváth Barna – szerk.) hegesztettünk össze.

A Junkie Jack Flash jövő pénteken a fővárosba is elhozza az új lemezt, a koncertről minden hasznosat itt találtok, a lemezt egy az egyben pedig például itt tudjátok végighallgatni!