2016. október 14.

“esély sincs, hogy mást találj” – új 30Y dal és lemez

A 30Y sosem a megszokott utakat járja. A nyári, különlegesen rendhagyó klippremier után, ahol négy felületen egyszerre jelentették meg az elsőre című dalt – abból az elgondolásból, hogy független zenekar csak független médiákon keresztül tud hitelesen kommunikálni – most új lemezük kiadására készülnek. Ezt valószínűleg szintén nagyon átgondoltan és eredetien teszik majd, most minden esetre még egy vadiúj dal és egyre több információ derül ki a hamarosan megjelenő, dicsőség címre keresztelt korongról.14657371_10154031280610857_6747882300347853254_n.jpg

Az új lemez kapcsán, ami egyébként a 8. lesz a sorban, a zenekar ezt fogalmazta meg magáról:

a 30Y egy zenekar. négyen testvérek. ikrek. négy tojás, olyanok, hogy meg sem tudod különböztetni őket. néha ők maguk is összekeverik a másikat saját magukkal. nem is a dalaik miatt ismerik őket, hanem azért, mert ilyen, hogy négyes ikrek alapítanak zenekart, na, ilyen még nem volt. télire pulóvert húznak, nyáron kisgatyát. és ha esik, sosem nyitnak esernyőt. mindnek van autója, mindegyiknek más. azt sosem keverik össze. 

megjelent egy csomó lemezük, a platina az nagyon csillog, most meg még kazettájuk is lesz. dicsőség, ez a címe annak, ami új.

És akkor íme a mától elérhető, legújabb dal, melynek címe hatodik:

Erről a dalról ezt írta a zenekar: 

a manók azért laknak a liftgépházban, mert nagyon kicsik. így legalább magasan vannak. és mert kicsik, el is férnek. még egy új dal az új lemezről. ha akarod, megveheted majd kazettán is (például, ha régi a kocsid, mert nekünk éppenséggel az.)”

A már emlegetett elsőre című dalon kívül egyébként a másik, vasárnap óta hallgatható szerzemény a csapatostul:

A dicsőség mától előrendelhető ezen a linken, a 30Y lemezbemutató turné állomásait pedig itt tudjátok csekkolni!