2016. november 10.

“Elérkezett az idő, hogy újra nyitott szájjal zabáljam a zenekarosdit” – interjú Pásztor Annával

Pásztor Anna a magyar művészeti és média paletta legszínesebb foltja. Élete minden másodpercében akad valami tennivalója, jelenleg több tévéműsorban is szerepel, illetve gőzerővel készül új lemezük és Utópia lemezbemutató koncertjük az Anna and the Barbies-zal. A nővel beszélgettünk, akinek a napja több, mint 24 órából áll és még a kisujjából is művészet csöpög.

13340260_10153480665787657_999564931421062226_o.jpg

Nagyon különleges és érdekes az Utópia bemutatkozása, lényegében visszafele történik meg. Hogyan jött az ötlet és hogyan kapcsolódott ehhez Szabó K. István, mint rendező?

Dénes Adéllal, a managerünkkel, akivel lassan 2 éve dolgozunk együtt, kint találkoztunk az egyik turnénk során Erdélyben, a Moszkva nevű klubban, ahol ő volt az üzletvezető és szervező. Sikerült rávennünk hosszas kérleléssel, hogy csatlakozzon a zenekarhoz és költözzön Magyarországra. Ettől kezdve egészen új irányt vett a zenekar, amit már amúgy is nagyon szerettem volna. Ez az őrületes összművészeti kavalkád neki nagyon tetszett és meg is volt az ismeretségi köre a megvalósításához. Többek között idecsábította hozzánk Szabó K. Istvánt is, aki egy világszintű rendező, Amerikában, Magyarországon és környező országokban rendez pl. Hamlet-e és hatalmas drámai darabokat. Neki a zenénk és a zenekar hozzáállása tetszett meg leginkább és csatlakozott hozzánk miután elmondtam neki, hogy szeretnék egy Utópia turnét. Elmondtam neki a látomásomat, hat állomással, a végén a hetedik a Fővárosi Nagycirkuszban (nov. 17-18., a szerk.). Kicsit, mintha visszafelé forgatnánk az időt, a puzzle darabkáit rakjuk össze. Úgy a zenében, mint meghívott művészetekben a végén áll össze az egész egy utópikus valósággá. Minden állomáson tematikusan megjelenítünk valami mást az Utópiából: születés, halál, úton levés, repülés, harc. A végén beletorkollunk a teljes egészbe, ami maga a Cirkusz. Ezen állomások agymenéseit segített nekünk megjeleníteni kulturáltan és letisztultan Szabó K. István.

14516447_1240079059348015_655250729090309107_n.jpg

Mi jelenti ebben az egész produkcióban a legnagyobb kihívást számodra és mi a legnagyobb örömet?

Tulajdonképpen az élve maradás a kihívás. A televízió és a két gyerek mellett az ép eszem megtartása és hogy ne aludjak el a volánnál, ilyen kisebbfajta kihívásaim vannak. Hatalmas humorérzék kell az egészhez és nem szabad semmin sem görcsölni. Az ember előre elgondolja, hogyan vágtat át egy ilyen nyáron, amikor a fesztiváloktól kezdve falunapig mindenhol ott vagyunk, mellette az egyik turnéállomásnak még alig van vége, de már szervezzük a másikat, 50-60-80 embert koordinálni, kérvényeket beadni, tervezni, mellette albumot írni, rögzíteni, próbálni… Közben beindultak a televíziós műsorok, ami valahol egy társművészet, egy cirkusz, és nagyon támogatják a zenekar hírének távolabbi helyekre való eljutását is, úgyhogy elengedhetetlen a közmédiában és kereskedelmi médiában való szereplés, amit én amúgy is szeretek. Oda is kicsit bele tudjuk csempészni a  vérünket és az életünket, nyilvánvalóan egy kicsit becsomagolva. Párhuzamosan ez a 4-5 dolog vágtat, ehhez pedig az kell, hogy az ember mindent elengedjen és rábízza kicsit a felsőbb szervekre, hogy irányítsák az életét, és ha ennek vagy annak meg kell történnie, hát történjen.

Emellett egyébként a lehető legelképesztőbb helyeken születnek meg a dalszövegek. Éjszaka felébredek álmomból és leírok egy pelenka szélére pár sort és visszaalszom. Babakocsi tologatás közben, vagy amikor büdösbogár módjára fejjel lefelé alszom a turnébuszban, felriadok, és megint írok egy kicsit. Hihetetlen, hogyan áll össze az új album, és erősebb, mint valaha volt. Úgyhogy teher alatt nő a pálma, ez abszolút igaz. Gyönyörű szövegek vannak és hihetetlen milyen összhang van most a zenekarban. Tudunk próbálni, van idő mindenre, igaz, hogy hektikus. Sosem tudom, mi fog történni aznap, csak kapok egy listát, hogy hova hányra kell megérkezni, persze mindenhonnan szépen elkések, viszont mindenhol megélem azt, ami éppen történik. Nincs idő izgulásra, aggódásra… nagyon jó dolgokat hoz ki belőlünk ez a forgószél, ami most a zenekar körül van.

Lesz kiállítás is a ruháidból a koncerten. Hogyan viszonyulsz ezekhez a darabokhoz, van történetük, jelentőségük, kötődsz hozzájuk valamilyen szinten?

Személyes függőségem nincs hozzájuk. Rengeteg történet fűződik hozzájuk. Van egy kutyatölcsérem, amit a műtött kutyákra szoktak tenni, arról tudnék mesélni. Például beállásokon, amikor lekapcsolják az intróhoz a fényeket és füstben botorkálok négykézláb az öcsém erősítőin keresztül… Vagy a STRAND fesztivál, amikor én PVC-be voltam csomagolva, gázálarccal, 5 hónapos terhesen.

Rengeteg magassarkú csizmám van, amiken festőművészek élték ki magukat, különböző anyagokkal ragasztottak rá hihetetlen dolgokat, amik éppen eszükbe jutottak. Az egyiknek egy motordugattyú a sarka. A Harley Davidson fesztiválra készült, ahol az esőben futkostam benne a réten, majd felszálltam egy motorra, ami eldőlt velem és ráesett a lábamra, ennek a nyoma is rajta van.

Szóval mindegyik ruháról tudnék mondani több történetet is, lehet, hogy össze kellene őket gyűjteni egy könyvbe. Minden esetre ezeket most kiállítjuk, meg lehet nézni, megtapogatni, lefotózni.

A lemezzel kapcsolatban több helyen is olvashattuk, hogy visszatértek a kezdetekhez motivációkban és témákban. Ez annak köszönhető, hogy elérkeztetek egy ilyen életszakaszba, vagy keresgéltétek a lemez karakterét és kicsit tudatosabban jutottatok ide?

A visszatérés annyiban igaz, hogy a Szabadesés is egy zeneileg nagyon cizellált album, amin a fiúk végre kiélhették az összes vágyukat egy nagy stúdióban, ami a hangszeres részt illeti. Az egy igen erős rocklemez lett. Én kicsit akkor korlátozottabban tudtam részt venni a felvételben, mert akkoriban volt egészen pici a fiam és nagyon rossz alvó volt. Mostanra már belejöttem az anyaságba és a kislányom is adott nekem egy ajándékot azzal, hogy jó alvó és nyugodt baba. Elérkezett az idő, hogy újra nyitott szájjal zabáljam a zenekarosdit. Tudok együtt utazni a többiekkel a turnébuszban, tudok úgy írni, mint eddig, és ha minden jól megy, akkor ez lesz a legkomplexebb album szövegek tekintetében. Régi vágyam volt az, hogy ne csak a stúdióban álljanak össze a dalok, hanem már az ötleteket is a teljes zenekarral bontogassuk ki a próbateremben. Heteket töltünk itt egymással a néha hideg, néha meleg, poros próbateremben, ahova az összes relikviánkat kipakoltuk, hogy inspiráljon minket.

Mire számítasz, hogyan fogsz felébredni a koncertek utáni reggelen? Szokott ilyenkor űr lenni benned, vagy mindig vannak újabb megmászandó hegyek?

Mindig azt hiszem, hogy „na már csak ez van, letesszük, és akkor nyugalom lesz”. Aztán még mielőtt befejeznénk, éjszaka felébredek, és jön az a másfél perc, amikor kitalálok valami újat. Általában vagy még aznap este vagy másnap felhívom Adélt és elmondom neki. ’Kellene Európában egy karavánt indítani a béke, szabadság és igazság jegyében, amihez bárhol lehet csatlakozni és mindenhol fesztiválokat szervezünk.’

Mindenesetre nagy tervek vannak a jövőre, az idén 4 éves Woodstock az Ugaron elnevezésű táborunknál kicsit el kell, hogy engedjük a gyeplőt és egy fesztivállá szervezzük. Ennek lesz az előzménye május végén az Óbudai Amfiteátrumban egy hatalmas szimfonikus est. Ez egy huszonegyedik századi gladiátorjátékokkal összekötött bátorságpróba gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Álmodunk egy Kárpát-medencét felölelő tehetséggondozási programról is, ez lehetne egy összművészeti eseménysorozat.

Emellett persze vannak közelebbi célok is, például a zenekar karácsonyi meglepetése, ami általában az én nappalimban szokott történni, de most lehet, hogy kimegyünk egy aluljáróba vagy egy havas hegyre.

Januárban adok a zenekarnak egy kis pihenőt. A gyerekekkel is szeretnék lenni, eltekerni, elmászkálni valahova vagy csak otthon lenni, had érjenek össze a kötelékek és fogjuk meg jó erősen egymás kezét. Aztán ugorhatunk egy fejest a következő nyárba.

Az Utópia koncertről minden infót itt találtok meg!