2016. november 22.

BEST OF KISTEHÉN by m.a.csek

A Kistehén november 25-én beveszi az Akvárium Nagy Hallját, és megtölti nem éppen egyhangú életútjának legismertebb dalaival. Ennek ürügyén mi is összeszedtük 10 kedvenc dalunkat tőlük, persze szubjektíven és nem kizárólagosan.img_2621-edit.jpg

Ezt is elviszem magammal

A dal, ami Erdős Virág zseniális versének megzenésülése, és a Rájátszás, valamint a Kistehén koncertjeinek is rendszeresen az egyik csúcspontja, természetesen erről a listáról sem hiányozhat. Sodró lendület, ami mindig magával visz.

Szép volt mind és igaz

Szerintünk nem túlzás azt állítani, hogy az egyik legszebb dalszövegű magyar dal. Gyönyörű képek, balladai homály, behúzós dallamok, drámai befejezés. Tökély.

Rázom

Bár nehezen lehet ráhúzni a klasszikus táncdal sémát, lehetetlen mozdulatlannak maradni a hallgatása közben. Hallgassátok és rázzátok ti is!

Nyulak eszkimóban

Kollár-Klemencz Laci egyik leggyakrabban emlegetett állatkája a nyúl, ebben a viszonylag régebbi dalban konkrétan bele is bújik egynek a bőrébe, de nagyon is emberi dolgokról mesél.

Jó csávó a Markó

Egy dal, amiben minden benne van, amiért szeretjük a Kistehenet: már-már mantrává váló, ismétlődő sorok, magával ragadó ritmusok, és persze mondanivaló.

Kell zsír

Szépen, fokozatosan felépítetve úgy húz be ez a dal, hogy észre sem veszed.

Hagyjatok aludni

Szív alakú buborékok és lila foltok, sárga festék és barna mártás, viszketés és szerelem, szóval mindent összetéve teljes őrület egy dalban, ami bizonyítottan segít, hogy éjjel jobb legyen az álom. Imádjuk.

 

Vágjál hátba

Vicces és ugyanakkor fájóan találó örökbecsű, ajánljuk minden cimbinek.

Elviszi a szél

Ugyan feldolgozás (már ha ez valakinek egyáltalán rossz pont), de simogat, vigasztal, és örökérvényű igazságokról mesél.

Felemel

Elszállós, elmélázós dal, amiben minden adott, hogy nagyobb közönségektől a kicsikig megénekeltessen minden torkot, csodás pillanatokat okozva.

Az Akváriumos koncertről minden hasznosat itt találtok, ha pedig ügyesek vagytok, a M.a.csek facebookján nyerhettek rá jegyet is! Addig is hangolódjatok a teljes listával IDE kattintva.