2016. december 7.

Indul a s(o)unday sessions – a s(o)un(d)city:szeged vezetőjével, Rácz Rolival beszélgettünk

Van egy zenés-videós-irodalmi projekt, ami Szeged különböző helyszínein forog már két éve, és rendszeresen jelentet meg nagyon szép, bensőséges hangulatú anyagokat ismert és kevésbé ismert zenekarokkal együttműködve: ez a soundcity:szeged. Nekünk a M.a.cseknál már régóta a szívünk csücske sok videójuk, most pedig örömmel jelentjük be, hogy kéthetente vasárnap nálunk láthatjátok majd először frissen induló, s(o)unday sessions névre keresztelt új sorozatuknak a videóit, exkluzív anyagokkal egybekötve! Ennek kapcsán beszélgettünk a s(o)un(d)city vezetőjével, Rácz Rolival a kezdetekről és az új irányról is.
unnamed-10_5.jpg

  • Mikor és hogyan pattant ki a fejedből a soundcity:szeged?

2014 év elején fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy akusztikus videókat szeretnék forgatni. Nem titok, hogy a La Blogothéque és a Mahogany volt, ahonnan az ihletet merítettem. Szerettem volna, ha lenne egy hasonló felület itthon is. Ugyan voltak már hazai kezdeményezések efféle irányban, de azok Pesthez és Pécshez kötődtek, és én Szegedet is fel akartam helyezni arra a bizonyos térképre. Első körben Herman Ákost kérdeztem meg, aki többek között a Quart-on, az Origo Filmklubbon és az egykori CampusOnlineon publikált, hogy szerinte működőképes lehet-e ez. Ő volt először a szervező társam is. Egyébként meg kell említsem, hogy vele személyesen először már bőven a projekt elindulása után találkoztam csupán, tehát meglehetősen vakon bíztunk egymásban. Szépen lassan a barátokból, korábbi kollégákból fel is állt a stáb és elkezdtük az első forgatás szervezését. A grafikai megjelenésünk Zsarnóczay Zita kedves barátom keze nyoma, fotósunk Sebestény Csilla lett, az operatőrünk Kozák Máté, mindkettejükkel egy szegedi egyetemi lapnál voltunk kollégák. A hangfelvételek utómunkáját pedig Nagy Attila barátom vállalta magára. Ákos ötlete volt, hogy a videók mellé egy-egy novellát is csatoljunk. Nagyon meglepő volt, de mindenki ismerősi körében volt legalább egy írói vénával megáldott személy, így ezt is viszonylag könnyedén tudtuk megoldani. 2014 április elején volt az első forgatás és május 6-án az első premierünk.

  • Mi köt egyébként Szegedhez, és szerinted miért klassz hely?

Az egyetemi éveimet töltöttem Szegeden, illetve dolgoztam az egyetemi lapnál, mint újságíró. Rengeteget tanultam abban az időszakban, elkezdhettem interjúkat, lemezkritikákat, koncertbeszámolókat írni. Megismerkedtem ezáltal zenekarokkal, zenészekkel is. Azt gondolom, ez mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy bele tudjak vágni a soundcity:szeged-be. Szeged egyébként egy nagyon emberléptékű hely , nincsenek hatalmas távolságok, baromira élhető hely, megvan benne a nagyvárosi nyüzsgés és a kisvárosi báj is. Izgalmasnak tartom, tele-tele programokkal, kedves emberekkel. Meg hát, remélem a videóinkból is kiderül, hogy tényleg valahogyan ezerarcú!

  • Mi volt az előzetes kép a fejedben, amikor elindult ez a projekt, és ehhez képest hova jutottatok el?

Szerettem volna egy olyan oldalt, amin érződik, hogy szívvel-lélekkel működik. Azt akartam, hogy olyan érzése legyen a nézőnek, mintha mellette ülne az előadó, tehát amennyire lehet, legyen intim. Az induláskor álmodni nem mertem arról, hogy két év múlva is aktívak leszünk, és ugyanakkora lendülettel csináljuk. A kezdetekben nagyobb csapat dolgozott együtt, de ahogy lenni szokott az élet közbeszólt, és ahogy megtalálta mindenki a helyét a munkaszférában, úgy maradt egyre kevesebb ideje a projektre… Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki eddig bármit is hozzátett ehhez az ügyhöz, szóval álljon itt egy KÖSZÖNÖM SZÉPEN. Külön szeretnék köszönetet mondani Kozák Máténak, aki a videókat készíti, nélküle biztosan nem tartanánk ott, ahol most tartunk. Azt hiszem máig megmaradt, hogy szívvel-lélekkel készítjük az anyagokat. Sok esetben túl is léptünk az álmaimon szerencsére.

  • Van kedvenc forgatási sztorid, vagy különösen érdekes történet valamelyik videó kapcsán?

Hú, csak érdekes és vicces sztorik vannak! Ott van a Fish! forgatás, amikor egyszer csak dal közben 2 srác beszállt a zenekar mellé énekelni. A Dungaree-val tavaly decemberben együtt fagytunk karikára, a Mary Popkids-dzal meg egy, még akkor befejezés előtt álló szórakozóhelyen forgattunk, ahol a munkásoktól kértünk ütőhangszert. Az Esti Kornéllal szervezett kis mini-koncertünk nekem az egyik legjobb élmény, remélem lesz még ilyen szervezésünk később is! Aztán ugyan nem forgatási élmény, de elképesztő milyen sikert aratott a Margaret Island : Eső videója. Meg persze, az első forgatás a 30Y-nal, az ilyen meghatározó élménye volt az egész projektnek. Aztán az is, hogy alapvetően amatőr zenészekkel nem terveztünk, de odajött a forgatás közben két srác, hogy van egy daluk, és felvennénk-e, mi meg persze felvettük. Meg persze, van olyan előadó, akivel már kétszer forgattunk, de az én hibámból nem sikerült egy felvétel sem. De nem adtuk fel, hamarosan bemutatjuk a közös videót, hiszen három a magyar igazság!

  • Milyen zenekarokkal szeretnétek még forgatni, van bármilyen műfaji kikötésetek például?

Műfaji megkötés nincsen, inkább arról van szó, hogy mindenre nyitottak vagyunk, tehát ami megmozgat bennünket bármennyire is, az mehet! Szóval, van egyfajta cenzúra, de az nem műfaji kérdés, inkább az, hogy egy-egy előadó, vagy dal tud-e működni. Egészen széles a spektrum nálunk úgy vélem, hiszen a Magna Cum Laude-tól az The Devil’s Trade-ig minden tök jól megfér egymás mellett. Csomó zenekarral nem sikerült még forgatni, vagy azért, mert egyszerűen nem jártak Szegeden, vagy épp nem tudott összejönni idő hiányában a dolog. Zenekarokat azért nem sorolnék most, mert valakit úgyis kihagynék a felsorolásból. Azzal mondjuk nagy álmom válna valóra, ha egyszer Presser Pici bácsi egy szál zongorával muzsikálna nálunk. Vagy az, ha már nem aktív zenekarok is újra összeállnának egy videó kedvéért. Kezdő, amatőr, feltörekvő zenekarok jelentkezését is várjuk, írjatok bátran!

  • Mesélj a készülő, kicsit közös projektünkről is! Hogyan jött az ötlet, hogy elindítsatok egy új irányt is, a s(o)unday sessionst?

Úgy kezdődött, hogy idén nyáron megkeresett egy szegedi stúdió, hogy szeretnének valamiféle együttműködést velünk. Aztán ahogyan folyt a folyamatos beszélgetés, körvonalazódott, hogy ez lehet egy hosszú távú kooperáció is akár. Ezután kerestelek meg Titeket, hogy a megjelenések tekintetében rátok gondoltam, azt képzelem, nálatok tök jó helyen lesznek a videóink. Azt érzem, hogy kicsit megújulunk, kilépünk az eddig megszokott metódusból, de nagyon izgatott vagyok, illetve beszélhetek többes számban is, szóval nagyon izgatottak vagyunk, hova fut ki ez a kaland. Remélem tetszeni fog!

A Miracle Sound a szegedi Black Hole Sound és Our Sound stúdiók egyesüléséből született. Mindkét stúdió évek óta működik, az utóbbi években pedig annyira összebarátkoztak, hogy nemrég úgy döntöttek versengés helyett inkább összedobják felszerelésüket és egy nagy stúdióként fejlődnek tovább. Nem volt ismeretlen a stúdio számomra, amikor megkerestek, mert rengeteg helyről hallottam a nevüket. Az biztos, hogy Szeged zenei vérkeringésének meghatározó csomópontja a hely, így adta magát az együttműködés ötlete, ami nagyon izgalmas és azt gondolom baromi jó döntés volt!

 Az első s(o)unday sessions videó jövő vasárnap, azaz december 18-án érkezik majd, érdemes lesz visszacsekkolni… Ha pedig zenekarod van, és kedvet kaptál részt venni ebben a szuper projektben, jelentkezz bátran a soundcityszeged@gmail.com e-mail címen! 🙂