2016. december 8.

Nem csak a szerencsén múlik – interjú a The Luckies zenekarral

A The Luckies egy év alatt nagyot ugrott: ma este önálló lemezbemutató koncertre készülnek az A38 hajón, pár nappal ezelőtt megjelent első albumukkal, amit nemes egyszerűséggel The Luckies’ First Album névre kereszteltek. A nagy ugrás azonban korántsem csak a szerencsén múlt: interjúnk során kiderült, hogy a srácok fiatal koruk ellenére a tehetségen kívül nagyon határozott elképzelésekkel és kemény munkával jutottak egyre előrébb. A zenekar két alapító gitárosával, Horváth Somával és Springer Marcival beszélgettünk.unnamed-10_copy.jpg

Az első lemezbemutató koncertetekre készültök, méghozzá az A38 hajón. Meséljetek, mire lehet számítani, milyen érzés, hogy ilyen helyen tudjátok ezt megtartani?

Horváth Soma: Azt ígértük, hogy ez egy nagy koncert lesz, és ez tényleg így is van, mert eddig mindig csak előzenekaroztunk a zenekar elmúlt 1 éve alatt, vagyis 40 percnél többet nem játszottunk, viszont most a saját esténk lesz. Össze is írtunk egy olyan setlistet, ami kb. 22 dalból áll. Már egy hónapja csak erre a koncertre próbálunk, ami rendhagyó, mert nem szoktunk ennyit próbálni egyetlen koncertre, most egy héten 3x-4x setlist próbát is tartunk. Meg aztán azért is lesz különleges, mert hívtunk szuper vendégeket is: jön a Schlobocher Barbi a Blahalouisianaból, és Magnus Maloy a Mongooz and the Magnetből. Azért őket választottuk, mert már mindkettejük zenekara előtt játszottunk, jóban vagyunk, és mellesleg a Marci meg a Tim jammelt is már mindkét zenekarral, nyomtak egy-egy jó kis bluest. Szeretnénk amúgy is bevezetni ezt itthon is, ami egyébként külföldön tökre divat, hogy például egy Rolling Stones felhív egy Jack White-ot a színpadra csak egy slágerre, ez szerintünk nagyon király dolog. A koncerten ilyesmikre is lehet számítani, meg lesz egy hammond-os srác is, mert a nagylemezen két dalban is van orgona, és szeretnénk a hajón is hiteles hangzást produkálni.

Springer Marci: Tényleg nagyon sokat készülünk az estére, nagyon izgulunk is. Szerintem nagyon nagy dolog, hogy saját lemezbemutatunk a hajón, ez egy fiatal zenekarnak óriási lépés. Pont majdnem egy éve ugyanitt még „csak” az Ivánék előtt játszottunk, az volt egyébként a zenekar életének a nagyedik koncertje összesen! Most meg saját esténk lesz.

Soma: Durva megélni egyébként, hogy eddig mindig volt mellettünk egy húzónév, az Ivánék, vagy az Esti Kornél például, és most pedig nekünk ugyanez a feladat a Bluebay Foxes-al, akik az előzenekarunk lesznek, hogy mi húzzuk őket. Nagyon jó érzés őket támogatni, de fura is. Szóval az elmúlt egy évünk eredménye, és ajándéka is ez az este.

Mi a titok szerintetek, hogy ilyen rövid idő alatt annyira sikeresek lettetek, hogy tudtok húzónév lenni?

Soma: Szerencse. Meg rengeteg melónk van benne persze, minden nap. Mindig vannak izgalmak is, meg olyan helyzeteket is meg kell oldani, amikre nem számítunk, de ez benne a szép.

Marci: Nagyon fontos komponens még a közönség. Közönség nélkül nem működne. Van egy kis csapat, aki mindig eljön koncertre, ők barátokból, ismerősökből alakultak ki először, aztán a sok koncert hozta magával a többieket is szerencsére.

Soma: Igen, sokat tudtunk koncertezni rövid időn belül, és emiatt lassan olyan emberek is jöttek, akik már nem ismernek minket személyesen, hanem csak a zenére figyeltek fel, és ez király. Nélkülük tényleg semmi nem működne, lehetne körülöttünk akármekkora hype, ha nem lenne egy fix táborunk, akiket nem is rajongónak hívnék elsősorban, hanem egy kis szeretet-luckies családnak. Nem jutottunk volna el egyre nagyobb klubokba nélkülük, mert a szervezőket nyilván az érdekli, hogy hány embert tudunk behozni egy-egy este.

Marci: Izgalom van azért, hogy most, azon a bizonyos hajón vajon hányan lesznek, de reméljük, sokan! (nevet) Ez jó mércéje lesz annak, hogy tényleg meddig jutottunk el, és hány embert érintettünk már meg.

A veletek kapcsolatban pártfogóként emlegetett Ivan and The Parazollal egyébként hogy ismerkedtetek meg?

Soma: Még a Luckies meg minden előtt, legelőször a Bexszel (Beke Istvánaz Ivan and The Parazol billentyűse – szerk.) találkoztunk az Erzsébet téren egy teljesen random estén. Már mindenki illuminált állapotban volt, hajnalig tartó beszélgetésbe torkollott az este, és végül adott nekünk két koncertjegyet a következő bulijukra.

Marci: Azt kell még tudni, hogy az Ivánék roadját Marcinak hívják, és egy következő koncerten, amire ő nem tudott elmenni, a Bex kitalálta, hogy mivel nem akarnak más nevet megjegyezni, ír minden Marci nevű ismerősének, hogy nem akar-e valaki jönni segíteni. Én meg hamar válaszoltam! (nevet) Aztán ő végig segített nekünk, amíg meglett a Luckies, és amikor megmutattuk neki az EP-t, azt már ő is csinálta, meg elhívtak magukkal koncertezni. Szóval beindult egy lavina.

Soma: A tavalyi hajós koncert óta meg már tényleg a többiekkel is megismerkedtünk, és olyan szinten jóban lettünk velük, hogy nyáron együtt nyaraltunk például meg ilyesmi. Nagyon aranyosak, tényleg mindenben segítenek, meg minden hasfájásunkra írnak egyből.

Marci: Én a Jancsóval (Tarnai Jani, az Ivan and the Parazol basszusgitárosa – szerk.) például kiugrottam egy repülőgépből is együtt, azért az eléggé összehozott minket…

Arról is volt szó, sőt több helyen lehetett is olvasni, hogy az általuk vezetett Modernial Records a kiadótok is.

Soma: Ez tényleg így volt sokáig megbeszélve, de aztán arra jutottunk, hogy nem ér annyit ez a dolog, hogy esetleg megkockáztassuk, hogy tönkremenjen a két zenekar között a barátság. Így inkább azt mondtuk, hogy a Modernial Records maradjon meg nekünk generál menedzsmenti szinten, és átmentünk a Gold Recordshoz.

Marci: Sok helyen tényleg meg is jelent már, hogy ők a kiadónk, és végülis ez se teljesen hazugság, mert azt a segítséget, amit egy kiadó megad papíron, azt megadták. Egy teljesen kész lemezzel mentünk át gyakorlatilag már a Goldhoz. Tényleg csak azt szerettük volna elkerülni, hogy olyan üzleti kapcsolatba kerüljünk, amire esetleg rámehet a barátságunk, és feszültségeket okozhat köztünk.

Ezek szerint nagyon fontos Nektek, hogy meg tudjon maradni a jó viszony a „nagyobb” zenekarokkal.

Marci: Abszolút, én a mi gyors siker titka kérdéshez vissza is kanyarodnék egyébként ezzel. Szerintem egy kezdő magyar zenekarnak nagyon fontos jóban lennie a saját zenei szférájába tartozó, hasonló kvalitású zenészekkel és zenekarokkal, akik már előrébb járnak profizmusban és nagyobb a közönségük. Minden tekintetben rengeteget tudnak segíteni a nagyobb zenekarok, és tapasztalataink szerint fognak is. Mi sem csak az Ivánéktól kaptunk segítséget, hanem például a Ligeti Gyuritól is kaptunk már kölcsön erősítőt, vagy a Supernemék előtt is játszottunk már. Azt látjuk, hogy nagyon jófej és nyitott a szakma, mindenki tiszteli a másikat, és kölcsönösen jó dolgok születhetnek ezekből a szakmai barátságokból.

Soma: Igen, és baromi jó, hogy nekik is öröm, ha mi előrébb jutunk. A közös turnés beszélgetéseken Ivánékkal olyan is elhangzott, hogy mennyire örülnének, ha majd a turné felénél már ne tudnák az emberek, hogy ki a „fő” attrakció, és ez nekünk hihetetlen dolog, nagyon hálásak vagyunk, nagyon nagy löketet ad.

Marci: Ilyen élmény volt a Deák Bill Gyulás koncertünk is, ahol idősebb emberekkel is beszélgettünk, és ők is mondták, hogy tetszik nekik, amit csinálunk. Az egyikükről aztán kiderült, hogy a Hobo Blues Band dobosa amúgy! Ezek olyan hihetetlen élmények, amik nagy töltetet adnak nekünk és inspirálnak.

Soma: A Bill gyakran felhív egyébként a közös koncertünk óta, hihetetlen cuki, és tudjuk, hogy ez milyen óriási dolog.

Meséljetek egy picit a lemezről! Egyáltalán, nem is volt kérdés, hogy csináltok-e lemezt, vagy hogy meg fog-e jelenni fizikai formátumban is?

Soma: Igen, sokan vannak, akik már csak klipekben meg dalokban gondolkoznak, és nem lemezben. Nálunk ez nem merült fel, mi eleve inkább a régebbi zenéket szeretjük, régebben meg nem is volt kérdés, hogy legyen-e lemez. Meg amúgyis, egy lemez egy zenekar egész éves vagy még hosszabb időszakot felölelő munkájának a gyümölcse, történelmi pillanat. Presztízskérdés is, szerintem jó dolog, ha van olyan anyagod, ami mondjuk fél óránál tovább ki tudja szolgálni a közönséget. Fizikai példány is lesz, sőt, azt is nagyon fontosnak tartjuk. Az album borítóján nagyon sokat dolgoztunk például. Nagy álom a bakelit is, meg mindenféle „szokásos” merch cuccot is csinálunk, ezek a dolgok nekünk számítanak.

Marci: Ez is egy misszió, lemezt csinálni, és van még egy pár. Szeretnénk, hogy az emberek sokkal többet járjanak koncertre, mert állati jó dolog, egy héten egy estét mindenkinek erre kéne szánnia szerintem. Akár úgy is, hogy nem feltétlenül ismeri még az adott előadót, csak hallotta, hogy jó, ezért megnézi. Szuper lenne, ha az emberek ilyen nyitottak lennének, külföldön van ilyen, ugyanolyan program elmenni egy koncertre, mint mondjuk moziba, jó lenne, ha ez itthon is így lenne. A zenekar életében pedig azért fontos egy lemez, mert lefed egy korszakot. Akármelyik nagy kedvenc zenekaromnak a lemezeit például én is egyben szoktam meghallgatni, és ez tök fontos szerintem. Egy adott lemezen a szövegek, a zenei témák mindenképp, akaratlanul is összekapcsolódnak, közük van egymáshoz, és így még érdekesebb értelmezni őket, mint önmagában egy dalt. A zenehallgatás mint olyan már önmagában is tök jó program, és ez is mintha elveszett volna kicsit.

Mi a helyzet a dalokkal a lemezen, mikor születtek?

Soma: Ez az első lemezünk, ami miatt nyilván a dalokat már mind hallotta a közönség. Sok dal már megvolt kicsit más verzióban akár már egy éve is, van például a Smoking Lisa, ami még az EP-ről van, mert úgy láttuk, hogy azt nagyon szereti a közönség.

Marci: A végén meg van egy meglepi dal is, a Picture, amit rá akartunk tenni, hiába volt már rajta szintén az EP-n. Hogy ne legyen ugyanolyan, feljátszottuk akusztikusan, fél perccel a vége után indul el, úgy, hogy nincs is ráírva, teljesen meglepi. Egyszer játszottuk fel a stúdióban, az és úgy van rajta, amilyen az lett.

Hogy írtok általában dalt egyébként?

Marci: Ez most alakul, azért is volt érdekes ez az első lemezírási folyamat, mert még nincsenek teljesen kiforrott metódusaink a dalírásra. Mindenki próbálja beletenni az elejétől a saját részét, de ahogy haladtunk egyre közelebb a lemezkiadáshoz, egyre strukturáltabb munkával tudtunk dolgozni. Azt hiszem, a következő lemeznél még jobb lesz, és mindenki egyre jobban tudja majd hozni, amit szeretne, és egyre inkább olyan lesz az egész, amilyennek szeretnénk.

Soma: Én is azt hiszem, hogy egyre jobban kirajzolónak a szerepkörök a zenekarban. Egyre inkább megvan, hogy ki kísér, ki játszik dallamot, hogy adjuk át a szólókat. Ez az EP-nél még tökre nem volt meg, ott volt egy-két buta és esetlen megoldásunk így utólag, amiket mostanra kinőttünk.

Elmesélitek, hogy a zenekar többi tagjával hogyan találtatok egymásra?

Soma: Ez jó kérdés, mert az egy dolog, hogy hivatalosan most vagyunk 1 évesek, de a Marcival már 4 éve próbálunk egyébként összerántani egy tuti zenekart. Szóval tudatosan kerestük a tagokat, a Tim pedig egy csoda, hogy meglett. Az eddig is sokat emlegetett Bexet amúgy már olyan régóta ismerjük, hogy ő már az előző három, béna felállást is végigszenvedte velünk.

Marci: A Timet én találtam random, van egy Open Mic Nights nevű rendezvény, amit ő szervez. Ez akkor, amikor találkoztunk, még nem egy ilyen 250 fős dolog a Bem moziban, hanem egy kötetlen este volt egy kicsi pincében, ahol voltunk kb. 10-en összesen. Oda lementem játszani én is, és voltak kötetlen jam-ek a végén. Egy ilyen alkalommal akadtunk össze, és feltűnt, hogy szembeötlően jó a hangja. Egyből levágtam, hogy nem magyar, annyira jól énekelt angolult, meg az egész jelensége tetszett. Lehívtam egy próbára, és egyértelmű volt, hogy eldőlt, megtaláltuk.

Az, hogy ő félig brit származású, mennyire befolyásolja a zenekar dolgait?

Soma: Abszolút, szerintem ez hatalmas előny, ha mondjuk kitaláljuk egy év múlva, hogy ki akarunk menni például showcase fesztiválokra, akkor ez nagyon jól fog jönni. Egy Wavesnek vagy egy Eurosonicnak például eszméletlenül örülnék, ha ott felfigyelnek majd arra, hogy nincsenek kiejtésbeli allűrök, akkor ez szuper ütőkártya lesz szerintem.

Marci: Igen, én is nagyon remélem, hogy ez majd egyszer nagyon jól fog jönni. Egyszerűen az angol a világnyelv, amin a nagy slágerek vannak, és külföldön mindenképpen csak azzal lehet sikereket elérni szerintem.

Akkor ezek szerint magyar nyelvű dalok írásában nem is gondolkodtok?

Marci: Most a Tim írja a szövegeket csak, ezért adódott az angol nyelvűség, hiszen neki ez jön. Még nem gondolkodtunk el azon, hogy kéne magyar dalszövegeket írni, hiszen ő valószínűleg nem tudna jól írni magyarul. Én sem tudnék, meg egyelőre senki nem érzett magában ehhez affinitást még.

Soma: Ennek ellenére ez nem koncepció, nem mondtuk ki a zenekarral, hogy mi csak angolul énekelünk. Simán lehet, hogy lesz majd olyan is, hogy magyarul. Volt már felajánlás neves magyar dalszövegírótól, hogy szívesen írna nekünk, ez még a jövő zenéje, hogy lesz-e ilyen.

A csütörtöki nagy koncert után milyen tervek vannak még a tarsolyban?

Soma: Tervezünk még idén egy szuper szilvesztert Ivánékkal a Kuplungban, aztán jövőre is sok koncertet. Meg amit még biztosan tudunk, az a kora tavasz fontos történése lesz még. Nyertünk egy tehetségkutatón nyáron, amit a Müpa szervezett, és ajándékba kaptunk nyereménybe egy napot a Hangversenyteremben, forgatási engedéllyel, úgyhogy abból szuper interjú és videó lesz majd, eszméletlen volt ott forgatni meg zenélni. Szóval, 2017 a mi évünk lesz!

Az esti lemezbemutatóra gyorsba még talán befértek, infókért katt ide!