2016. december 15.

Szelíd vadállatok zenei kísérletei – készül az új Elefánt lemez

Ki merjük jelenteni, hogy az Elefánt az egyik legizgalmasabb hazai zenekar, akikkel valaha találkoztunk. Érzelmi végletek között mozgó dalaikkal és koncertjeikkel mindig be tudnak húzni a világukba, előző lemezük, a Gomoly pedig egyenesen mesteri. Most tavaszra ígért új lemezükön dolgoznak, aminek eddig megjelent egyetlen dalába már bele is szerettünk, a többit pedig alig várjuk. Az új dal, a Madarak kapcsán, egy esti próbán kaptuk el a srácokat egy gyors interjúra, és a csapat frontemberéből, Szendrői Csabiból és dobosából, Németh Szabolcsból próbáltunk meg kiszedni a készülő lemezről kulisszatitkokat.
screen_shot_2016-11-14_at_11_39_42.png

Meséljetek, min dolgoztok éppen? Készülnek az új dalok?

Csabi: Igen, a terveink szerint jövő márciusban megjelenik az új lemezünk, most gőzerővel készítjük a dalokat. Eddig a Madarak jelent meg közülük, a maradék 10-12 dal most áll össze. Vannak ezek közül, amik már kész is vannak. Január elején megyünk a stúdióba felvenni őket, úgyhogy egyre közelebbi a dolog. Most rengeteg időt töltünk emiatt a próbateremben, ami látszik is azt hiszem az itt uralkodó káoszon… (nevet) De a zenében precízek vagyunk, szeretünk elszöszölni minden részleten, már-már brutális módon.

Szabi: Próbaterem tekintetében nem vagyunk amúgy túl szerencsés zenekar, viszonylag gyakran kényszerülünk váltásra. Az egy évvel ezelőtti próbatermünkből is két nap alatt kellett kiköltöznünk – nem volt túl jó fej a főbérlőnk – és a mostaniból is hamarosan mennünk kell egyébként, úgyhogy úgy tűnik, elég próbaterem-érzékeny zenekar vagyunk! (nevet)

Az új lemeznek lesz valamilyen koncepciója?

Csabi: Lesz. Gyakorlatilag folytatjuk azt a gondolatot, amivel az előző lemez elkezdődött a Cirkusz című dalban: „Mi van te szelíd vadállat, hiányzik-e még az erdő?” Ezt a sort most kibontjuk. Ennél többet viszont nem tudunk most még mondani, egyrészt mert titok, másrészt meg mert vannak részletek, amik előttünk is homályosak… (nevet)

A Gomolyhoz képest máshogyan zajlik az alkotás, hogy érzitek?

Csabi: Igen, ez biztos. Sokkal többet foglalkozunk vele és sokkal irányítottabb az egész dalszerkesztés. Tartunk rész-próbákat is, ami azt jelenti, hogy a srácok össze tudnak rakni olyan zenei részeket egy-egy próbán, amiket az előző lemezen még egész zenekarral küzdöttünk végig minden alkalommal. Amúgy is változtunk, zeneileg bátrabbak vagyunk, és jobban meg tudjuk fogalmazni, ami bennünk van.

Melyik stúdióban, és kivel fogjátok felvenni az új lemezt?

Szabi: Az előző nagylemezünket Schram Dávid barátunk zenei producerkedése mellett vettük fel úgy, hogy a felvételek Válik Lacinál a VL Stúdióban készültek. Dávid azóta Calgaryban él és dolgozik, mi viszont maradtunk, így a múltbéli remek tapasztalatoknak köszönhetően – kényelmes a kanapé, mindig meleg van és finom a kávé – nem is volt kérdés, hogy a harmadik lemezt is az VL-ben készítjük Válik Laci segédletével. Amúgy január első hetében be is költözünk és ki sem tesszük onnan a lábunkat, amíg el nem készül az új anyag. Remek lesz, alig várjuk! Klasszikus értelemben vett “külső fül”, vagyis zenei producer most nem lesz, Andris és Zoli fogják majd betölteni ezt a szerepet.

Csabi: Annyira organikusan alakult ki az az anyag, amin most dolgozunk, hogy azt érezzük, egy teljesen külső ember nem tud beleszólni érdemben.img_5643.JPG

Mióta születnek az új dalok egyébként?

Szabi: A dalok kb 1 éve íródnak, a közös munka, közös jammelések, turnébuszozások alkalmával születtek. Ami még különbség az eddigiekhez képest, hogy eddig jellemzően inkább a szövegek voltak meg korábban, a mostaninál pedig túlnyomórészt inkább a zene.

Csabi: A zenében pedig sokkal inkább az elektronikus irányba megyünk el, hangszereken játszott elektronikus zene lesz, amit csinálunk. Persze nem csak az, de bekúszik az a fajta szintetizátoron létrehozható hangzás, ami eddig hiányzott. Eddig is kísérleteztünk már ilyesmivel a Folyónál például, de most sokkal dominánsabb lesz. Meg lesz benne például rap is, szóval mindenféle irányt kipróbálunk: funk, elektro, house, techno, punk, grunge is, tényleg minden! (nevet)

Úgy tűnik, nagyon fontos Nektek, hogy mindig mást, mindig újat csináljatok, ezzel lesz a magatok számára is mindig érdekes az egész?

Csabi: Ez így van egyébként, főleg magunk miatt csináljuk ezt a kísérletezgetést, hogy ne unatkozzunk! (nevet) Azért jó, hogy az Elefánt nem egy stíluszenekar, mert így mindig tudunk olyan zenét játszani, amihez éppen kedvünk van. Egyébként is próbálunk mindent úgy csinálni, hogy nem követünk semmilyen aktuális trendet vagy már meglévő zenekari példát, hanem csak a saját utunkat járjuk. Persze közben figyeljük, hogy ki mit csinál, és fontos is figyelni szerintem az aktuális történéseket, de próbálunk ettől amennyire lehet, függetlenedni.

Nem féltek, hogy az előbb felsorolt stíluskavalkádra esetleg lesz aki nem lesz nyitott az eddigi közönségetekből?

Csabi: Szerintem aki szeret minket, az pont azt szereti bennünk, hogy mindig más dolgokat csinálunk, akár egy lemezen belül is. Valószínűleg pont ugyanannyi negatív és pozitív kritikát fogunk kapni ezzel kapcsolatban is, mint eddig. Az már rég nem törekvésünk, vagy talán sose volt igazán, hogy mindenki szeresse a dolgainkat. A lényeg, hogy olyat csináljunk, ami szerintünk jó. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem figyeljük a visszajelzéseket, mert mindenkinek fontos a véleménye, de nem teszünk különbséget a jó és rossz kritikák között, mindegyikből lesz mindig, ilyen ez a szakma. Nyilván van néhány privát ember személy szerint mindenkinek, akár a szakmán belül, akár a magánéletben, akinek fontosnak tartjuk a véleményét, mert tudjuk, hogy őszinte, és abból igyekszünk leszűrni a tanulságokat, de a saját magunk véleménye a legfontosabb.

A régebbi dalokkal mindig tudtok azonosulni,  egy teljesen új alkotási szakaszban is,  vagy van amit már nagyon untok?

Csabi: Olyan nincs, amit már utálunk, inkább azt érezzük, hogy van ami már nem annyira jellemző ránk, például a Budapesti lányok, de koncerten azt is szeretjük játszani. Az más kérdés, hogy teljesen más hangulat, mint azok a dalok, amit most csinálunk, érdekes is lesz összerakni a repertoárt majd jövőre.

Az első dalnak, a már emlegetett Madaraknak a klipje is nagyon ütős lett, nem csak a dal. Hogy találtátok ki a képi világot?

Szabi: Az a helyzet, hogy mi most abszolút a készülő lemezre koncentrálunk, ezért a klip készítésével megbíztunk egy csapatot – a Cynelabirinth-ot – akikkel folyamatosan együtt dolgoztunk persze, együtt agyaltunk, de a szervezés és bonyolítás teljesen az ő feladatuk volt. A közösen megálmodott világot ők valósították meg nekünk a gyakorlatban, amiért roppant hálásak vagyunk nekik.

A többi dalhoz is vannak már a fejetekben különleges képi megoldások? Terveztek a vizualitásra még nagyobb hangsúlyt tenni a jövőben?

Csabi: Minden dalnak meglesz a saját hangulata, és a képi világ is ezekhez biztosan fog passzolni, mind a klipekben, mind a háttérvetítésekben. Az új lemezzel együtt amúgy lesz egy arculatváltás is a zenekar körül, új köntöst kap a zenekar. Ezt az irányt már el is kezdtük a facebookon, az új logónk már elég szépen reprezentálja, hogy milyen lesz. A színpadi képünk is ezzel együtt fog majd menni.

Végül meséljetek a koncertről, mire lehet számítani pénteken a Dürerben?

Szabi: A Madarakat most játsszuk el élőben először, nagyközönség előtt, izgulunk is rendesen. Mivel rég játszottunk már Pesten, és egyébként is kicsit visszavettünk a koncertezésből most a lemez munkálatai miatt, alig várjuk már a pénteket. Lesz klassz vizuál, pogó, tánc, mélységek és magasságok, és még egy remek előzenekar is, az Illuzió, úgyhogy érdemes lesz korán érkezni. Nagyon jó barátunk, Zsuffa Aba a gitárosa a zenekarnak, és mi is kíváncsian várjuk már a koncertjüket.

A Düreres koncertről itt találtok további infókat!