Nagy örömünkre ezennel elindul a soundcity : szegeddel és a Miracle stúdióval közös projektünk, ahol kéthetente vasárnap különleges akusztikus videókat láthattok majd. Az első videónak extra különlegessége, hogy a Miracle Sound megnyitóján forgattuk le, a családias és ünnepi hangulatot pedig a 30Y zenélte tele. A bensőséges hangulatú minikoncerten a zenekar nemrég megjelent lemezéről, a dicsőségről is elhangzottak dalok. A videóért és a Beck Zoliékkal ez alkalomból készült interjúnkért görgessetek!
fotó: Vincze Péter
Ezzel az estével két szegedi stúdió egyesült, és megszületett a Miracle Sound. Milyen érzés, hogy ti voltatok az a zenekar, akiket meghívtak erre az alkalomra?
Beck Zaza: Az egész nagy csoda volt. Ha avatsz egy stúdiót bárhol a világon, az tök nagy dolog, ha meg mindezt Szegeden, akkor pláne. Tulajdonképpen ki kellett volna, hogy szálljon a BBC-től kezdve mindenki, hogy erről hírt adjon, mert ez tényleg hír egy normális országban! Magán a megnyitón pedig elképesztő módon minden ott volt egyébként, nagyon menőn megcsinálták, volt pezsgő is, nekünk csak be kellett ülni a tutiba. (nevet) A világon semmi mást nem is tudok ezek után kívánni, mint azt, hogy éljen sokáig ez a stúdió, és készüljön el itt kurva sok jó zenekarnak kurva sok jó lemeze.
Beck Zoli: Azt gondolom, egy normális országban ez tényleg hír. Az más lapra tartozik, hogy egy olyan országban lakunk, ahol a fontos dolgok lényegtelenek, és a lényegtelen dolgok válnak fontossá, ami szerintem önmagában szomorú. Most létrejött egy stúdió, amelyik tényleges szakemberekkel, örömmel kezdett el működni, és emberek álma valósult meg ezzel. Ez nagyon nagy dolog, mi pedig jobb embernek érezhettük magunkat egy órára náluk annál, mint amilyenek valójában vagyunk.
Varga Ádi: Tudtuk, hogy itt nagyon elhivatott, remek emberek munkájának az eredménye valósul meg. És annak ellenére, hogy személyesen még nem ismertek minket, csak a zenénk alapján, úgy gondolták, legyünk mi a megnyitó zenekara. Persze benne van a Rolinak is (Rácz Roli, a soundcity vezetője – szerk.), meg a soundcitynek is a szerepe, akikkel szintén régóta jó a kapcsolat.
fotó: Albert Péter
A stúdiónak még egy személyes kötődése van hozzátok, méghozzá Szabó Szebasztián, aki közreműködött az új albumotok munkálataiban. Vele milyen volt a közös munka?
Zaza: Igen, ezért külön nagyon nagy élmény volt ott lenni, főleg, hogy most találkoztunk először a Szebivel személyesen. Ő csinálta az elsőre óta a dicsőség lemez master munkálatait. Azt ilyen távolságból is le lehetett szűrni, hogy elég pontos gyerekről van szó, akinek kurva jó füle van, és empatikus módon kezeli a munkáját, tehát nagyon hozzá hallotta a zenéhez a mögötte lévő embereket. Magamban egyébként már nagyon sokszor elképzeltem a Szebit, hogy milyen arc lehet, és most végre kiderült, hogy tényleg nagyon kedves fickó. (nevet)
Ádi: Ő meg akarta érteni a dalokat, nem masterelni. Nem ráeresztett egy műszer-fület, hanem gondolkodott rajta. Nem az volt, hogy megkaptuk ugyanazt, csak picit jobban szólt, hanem sokkal jobban szólt, mert azt tette hozzá, amit mi már technikailag nem tudtunk megvalósítani.
Zoli: Az egész dolog különös élménye volt, hogy nyilvánvalóan a Szebi jobban ismert minket, mint mi őt. A dalokon keresztül ő már megképezte a maga jelen idejű 30Y-ját, és tulajdonképpen ezt a 30Y-t fogadta, ezért tényleg olyan is volt, mintha már ismertük volna egymást ezer éve. Egy master munka olyan, hogy ha azt tényleges mélységgel csinálja az ember, akkor hetekre, sőt hónapokra beköltözik az adott zenébe, ő pedig beleköltözött most a miénkbe, és töviről hegyire megismerte minden elemét, a lábcintől a vokálokon át a basszusgitárig.
Milyen volt az új dalokat ez alkalomból most egyből máshogy, akusztikusan eljátszani?
Zaza: Ott benne állva jó szórakozás volt, meg nagyon igaznak tűnt. Reméljük, kívülről is hasonló élmény volt, meg a videón keresztül is az lesz.
Ádi: A legjobb szerintem az volt ebben a zenélésben, hogy semmi más dolgunk nem volt, mint zenekarnak lenni, akik eljátsszák a dalokat.
Zoli: Nehéz ezt megítélni, mert a nagyon erős, kívülről rátekintő kontrollunk el tud veszni akkor, amikor egy ilyen szituációban állunk benne, mert minket magunkat is elvisz az az élmény, meg öröm, ami ott áthatja az adott pillanatot. A másik dolog viszont, hogy azt képzelem, lehettünk bátrak, és játszhattuk, ami éppen eszünkbe jutott, mert mi dalokat írunk, nem pedig zenei gesztusokat, amik néha működnek, és más ruhában meg már nem. Jó érzés tudni, hogy dalaink vannak, amik a maguk aktuális módján, akármilyen eszköztárral is szólaltatjuk meg őket, akkor is dalok. Összességében baromi jó élmény volt most is eljátszani őket, és nem saját magunk voltunk a magunk élménye, hanem egyszerűen szeretjük az ilyen leplezetlen, naiv pillanatokat, amikor a barátságnak meg a szeretetnek van egy ilyen feltétlensége.
Zaza: Ez a zenélés nem egy átgondolt, sokat próbált anyag volt, hanem nekünk is az volt benne a lényeg, hogy ünneplünk egy stúdiónyitást a barátainkkal. Az estéről mindent elmond számomra, hogy ott volt egy Csabi nevű fickó is, akivel még a Supersize-ban a beckek projekt kapcsán dolgoztunk együtt. Ő egy kiváló lakmuszpapír, mindenhol megjelenik, ahol, ahogy ő fogalmaz, „túlárad a szeretet”. Az, hogy itt is megjelent, az mindent elmond! (nevet)
Milyen érzés egyébként, hogy olyan zenekar lettetek, akik ennek a stúdiónak is, meg sok más projektnek is az első, valahol kiindulási pontja tudtok lenni?
Zoli: Igen, volt ebben az egész ügyben egy ilyen jófajta összesűrűsödés. Önmagában jó érzés, hogy egy olyan zenekari történetet tudtunk megrajzolni végül, a magunk számára is meglepetésszerűen, vagy legalábbis nem kiszámítottan, hogy tényleg valahogy olyan felület lettünk, ahol olyan emberek találkozhatnak, akik akarnak valamit csinálni. Ők persze utána már tőlünk függetlenül csinálják majd a maguk dolgait, de egyszerűen az a fajta élmény, hogy ennek a jelenlétnek lehetünk az egyik terepe, az önmagában tök jó. Azt képzelem, hogyha ezt a 30Y nevű dolgot elvonatkoztatom attól, hogy mi tulajdonképpen egy zenekar vagyunk, akkor ennek az egésznek a legfőbb értelme az, hogy terepe lehetünk egy dialógusnak, nyitott történetté tudunk válni. Ahány vendégzenekarunk van például, annyian mondják, hogy a mi közönségünknek milyen jó játszani, mert azt tapasztalják, hogy nyitottan fogadják őket, és élvezik, amit csinálnak.
Zaza: Pont legutóbb a Mongooz and the Magnet énekese áradozott arról, hogy milyen jó volt velünk jönni ősszel, mert a mi közönségünk a koncerten odaáll, kíváncsi, érdeklődik.
Az új dalok klubokban, zúzda koncerteken is hallhatóak most már. A stúdiós felvétel után például, az esti JATE-s buliban először adtátok elő élőben az Úgyis mindegy című dalt, milyen volt?
Zaza: A JATE-s koncerten valóban ősbemutató volt. Ez az általam énekelt dal, be is voltam szarva rendesen! (nevet) Sose volt még olyan, hogy ne a dobok mögül énekeltem volna, hanem elöl… Illetve egyszer egy beckek koncert előtt, Sopronban az Egyedi Petivel csináltunk egy feldolgozás dalt így, és én akkor is mindenre elszántan álltam a színpad szélén, de aztán amikor fel kellett menni, előre a mikrofonhoz, akkor bepánikoltam, hogy most mi lesz. Most is félelmetes volt előrejönni, mert a dob az egy tank, ami megvéd, meg hátul van, és mögötte dalolni egészen más tét, mint elöl.
Zoli: A dobos egyszerre van legelöl és leghátul, mert rohadt hangos, nagyon nagy cucca van, de mégis valami mögött ül végig. Az egész dalban amúgy tulajdonképpen csak a Papa ült a szokott helyén, szóval mindannyiunknak elég izgalmas volt. Sokat kellett gyúrnunk ezt a dalt, de világos volt az elejétől, hogy ha egy dal történetet mesél el, azt nem lehet hátulról elmesélni, előre kell jönni, és úgy kell elmondani. Tehát nincsen más, mint hogy következésképpen az Ádinak kell ledobolnia, de előtte meg be kell állítania nekem a szintetizátort, amit nyomkodnom kell, ami meg végül a basszus a dalban. Hatalmasat kellett forgatnunk tehát azon, hogy hol kezdjünk el gondolkozni a dalról, és hogyan építjük majd fel, olyan volt, mintha egy ácsot megkérnél, hogy te ásd az alapot, és megkérnénk a kubikost, hogy ő meg rakja a kéményt. Mert mindenki látja, hogy hogy épül fel egy ház, mindenki abban vesz részt amúgy is, de mégis nagyon más funkciót kell hirtelen csinálni, és nekünk is ebben a dalban egészen más attitűddel kell zenélni. Hátul nem zenélhetek frontember attitűddel, mert nem az a dolgom. A dobosnak meg előre kell jönni egy dalra, és tőle kell elhiggyék, tőle történik meg a történet. Az nagyon jó, hogy ez sikerült, szerintem a koncert egyik legszebb pillanata volt. Ez mindannyiunknak nagy közös élmény, és az ilyen szerepcserés pillanatokban jön át az, hogy csak akkor működik a 30Y, ha a közlést együtt hozzuk létre négyen. Mindegy, hogy kinek éppen mi a feladata, az alapkérdés az az, hogy a négy csávó képes-e közölni valamit együtt. Ezért aztán tudunk forogni is akár, mert a közlés ugyanaz marad.
fotó: Albert Péter
Ha már szerepcserés dalok: egy másik nagyon különleges dal a lemezen az utolsó, vagyis a Kislány, város, erdő, ami elsőre talán meglepő módon nem Papa, hanem Ádi szerzeménye.
Zoli: Ez úgy volt, hogy az Ádinak volt egy zenei témája, amit már régóta cipelt, és mi kicsit összeölelkezve nem tudtunk mást tenni, mint közösen inspirálni őt arra, hogy ezt a témát bontsa ki, mert éreztük, hogy közlésképes, tehát valamit mond a világról. Az Ádi belerakta azt a másfél-két hónapot, amíg ez ténylegesen közléssé tudott válni, és aztán a dal kihasított magának a világból egy darabot. Ezt marha jó érzés volt megélni, már csak azért is, mert én voltam annak a dalnak a hangmérnöke. Jó volt benne feküdni ebben a történetben, mert végül tényleg mindegy, hogy ki melyik dalt énekli, melyiket hozza, melyiket játssza, nem működik anélkül, hogy minden dalnak mind a négyen a részesei ne lennénk, még akkor se, ha ez például papíron csak egy szólóhangszer, amin az Ádi játszik egyedül. Attól lesz ügy, márpedig a dal az ügy, aminek mind a négyen a részesei vagyunk.
A dicsőséghez kapcsolódó kis ikonok egyébként, amik a most már kézzelfogható pulcsikon is megjelennek, tehát az esernyő, a farkas, a lábos, az autó: ezek honnan jöttek?
Zaza: Takács Béla ötlete alapján születtek, vele a No.4-en dolgoztunk legelőször együtt, aztán a Szentimentálén, végül pedig a beckek történébe rántottuk be teljesen, mondhatni nyakig. Vele Pécsen nehéz nem összefutni, egy kultikus figura, akivel egy elképesztően inspiratív együttdolgozás tudott létrejönni az évek alatt. Neki vannak aztán ilyen elképesztő kattanásai, és egyszer csak lejött a próbaterembe, azzal, hogy ez a lemez szerinte egy pulcsi.
Zoli: A Béla is a tagja annak amit mi 30Y-nak nevezünk, és ő elkezdte a dalokból kigyűjteni a metaforákat. Abból elkezdett rajzolni, így lettek ezek a kis ikonok. Pamuki Krisztiánnal együtt fejlesztették aztán tovább a dolgot, aki a 30Y-hoz kapcsolódó videós történeteket forgatja. Amikor egyszer ezzel az alkotópárossal egyébként leültünk egy beszélgetésre, akkor kiderült, hogy ők egy évtized eltéréssel ugyanabban a kis faluban gyerekeskedtek, és mindkettejük nagymamája ott lakott. Persze nem ismerték egymást, de a próbatermünkben nagyon viccesen tudják egymásnak mesélni az emlékeiket. (nevet)
A 30Y dicsőség lemezbemutató turnéjának következő helyszíneit itt tudjátok csekkolni!
Ha zenekarod van, és kedvet kaptál részt venni a s(o)unday sessionsben, jelentkezz bátran a soundcityszeged@gmail.com e-mail címen! 🙂
