2017. február 6.

Vérző dobhártyák és sebes retinák – ilyen volt a Vad Fruttik HighTech

Az elején le kell szögeznem valamit: nem szeretem az elektronikus zenét. Ha ezek után azt írom, hogy tetszett a Vad Fruttik HighTech 2.0 névre keresztelt bulija, akkor mindenki belátása szerint dönste el, hogy ez vajon jót jelent-e, és vajon van-e hiba és ha igen, kinek a gépezeteben, de a tények tények.16487733_1366936256660496_4580084785505259496_o.jpg

kép: akvárium klub facebook

A Vad Fruttik gyakorlatilag beköltözött az Akvárium Nagy Halljába az elmúlt két hétvégén: egymást követően két-két este is szinte csurig töltötte azt, pár napja a most szóban forgó elektronikus partyjával, előtte pedig originál koncertjével. HighTech bulin a zenekar a dj-zés és az elektronikus zene felé való kikacsintás hivatalos verzióját érti, és már nem először vágta ilyesmibe a fejszéjét, habár mostanában a „rendes” koncertjeiken is egyre bátrabban kalandoznak ebbe az irányba mind látvány, mind hangzás tekintetében.

Amit én kaptam ettől az estétől, bele az arcomba, az a lecsupaszított Likó Marci, aki mindenféle felesleges mellébeszélés nélkül körbevezetett élete, remélhetőleg leginkább a múltja rémképein. Szorongások, depresszió, magány, alkohol, drogok, gyógyszerek. Persze nem egyedül, hanem egy elképesztően profi színpadi produkcióval megtámogatva: másodpercre kitalált műsorral, tűpontosan használt, sokszor a retinámat csak épphogy életben hagyó neonokkal és fényekkel, és csak a csontvázukkal előadott dalokkal.16463459_1366933779994077_6624180910418752758_o.jpg

kép: akvárium klub facebook

Amitől mégis emberi tudott maradni a műsor, az maga a főhős volt, aki bár sok dalban bármelyik túlpörgött és túllelkesedett aerobic edzőt lepipálva ugrálta végig a dalokat, a köztes részekben többször is elég szókimondóan viccelődött azzal, mennyire öreg ő már ehhez.

Az estét Siri magyar hangja szinkronizálta végig: egy női géphang különböző dalszövegidézetekkel és visszaszámlálással foglalta keretbe a történéseket. Ez szerintem nem sokat adott hozzá az élményhez, viszont pompásan jelezte az idő múlását. Nagy bánatunkra innen tudtuk azt is, hogy az előre kigondolttól egy dalnyit sem tértek el a srácok, és a visszaszámlálás része volt az érzésünk szerint picit rövidre sikerült ráadás is. Ennek így egyértelmű csúcspontja az Úgy fájban elképesztően sokáig kitartott egyetlen éteri hang maradt, bár részemről bőven belefért volna még egy végső katarzis. Ezzel együtt kellőképpen vérző dobhártyákkal és sebes retinával, ellenben kicsit könnyebb lélekkel hagytuk el a tett színhelyét, ennél pedig mi többet kívánhattunk volna?