Varga Liviust legtöbben talán még mindig a Quimby ütőhangszereseként ismerik, pedig elképesztően sokrétű: pszichológus végzettsége van, tréningeket tart vállalati felsővezetőknek, de megdöbbentően őszinte, ismeretterjesztő tv-műsort is készített már. Az interjú apropóját annak a zenekarának készülő lemeze hozta, amiben ő a frontember, és amiben talán a lehető legjobban ki tud teljesedni a színpadon: ez A Kutya Vacsorája. A szerelem témaköre köré tervezett új dalokról, Valentin-napra eső születésnapjáról és még sok minden másról is a rá jellemző sodró lendülettel mesélt.

fotó: Szabó Mária

Készül az új lemezetek A Kutya Vacsorája zenekarral. Hogy álltok, hol tart az alkotási folyamat?

Körülbelül tavaly ilyenkor döntöttük el, hogy idén tavasszal rögzítünk egy új anyagot. Bár ha visszanézünk, A Kutya Vacsorája általában nem sieti el a lemezek kiadását, most mégis már két évvel az előző után azt éreztük, hogy van bennünk valami, ami ott fortyog legbelül. Most ott tartunk, hogy a szövegeknek az egyharmada már megvan, ezeken folyamatosan dolgozom, illetve más tagok is gondolkoznak szövegeken, például a Junior (Köles István Jr. – szerk.) és a Vastag Gábor. Meg mindenki gyűjtögeti össze azokat a zenei ötleteit is, amiket az elmúlt két évben ebbe a zenekarba szánt. Ki is jelöltük már a stúdió időszakot, ami egyébként nagyon speciális dolog A Kutya Vacsorájánál, ellentétben például a Quimbyvel vagy sok más zenekarral amit ismerek, itt ugyanis a számokat írni, próbálni, és felvenni teljesen egyszerre szoktuk! (nevet) Kell hozzá egy irgalmatlan lendület, fókusz és koncentráció, és mégis közben az a teljesen elszállt, inspirálódott hangulat is, ami a Kutyánál állandóan uralkodik egy-egy ilyen lemezírás során. Ilyenkor tényleg izzik a levegő, praktikusan, és minden nagyképűség nélkül azt szoktuk mondani, hogy egy nap egy szám. (nevet) Persze ez nem azt jelenti, hogy minden pontosan helyben készül el és pont ugyanazon az egy napon. Például, ha valaki hozza az ötletet, én meg teszem hozzá a szöveget, ha az még nincs is teljesen kész, már teljesen érthető az üzenet, a flow, a ritmika, és az alapokat már fel is vesszük. Mihelyt a dob meg basszus kialakul, gyakorlatilag egyszerre születnek a dolgok, mert egyszerre gondolkozunk, mondhatni zenével beszélgetünk. Úgy kell elképzelni, mintha egy próbateremben lennénk, csak valaki közben azzal is foglalkozik, hogy vegyük is fel mindjárt. Nálunk ez a személy a gitáros, hiszen ő a hangmérnök is: Vastag Gábor, aki szöveg és zeneírás mellett kiváló hangmérnök és producer is, a Quimbynek, a Budapest Bárnak, a hiperkarmának, meg még sok más zenekarnak jegyzi a lemezeit. Szóval tényleg pillanatok alatt kialakul az a bizonyos groove nálunk, ami a vázlata a számnak. Ez nem azt jelenti, hogy az már megy is a gyárba rögtön, később persze vissza-visszanézünk rá, javítunk rajta, vagy ha valaki nem volt ott pont azon a próbán, a saját részét még belepasszintja utólag, de az egy nap egy szám tényleg igaz! Most egy hetet jelöltünk ki erre az alkotó folyamatra, na de az akkor tényleg azt jelenti, hogy innen a próbateremből csak aludni megyünk el, vagy még azt se. Itt van az étkezési szünet, a lazítási szünet, gyakorlatilag elbúcsúzunk ilyenkor a családtól arra az időre. Mint ahogy egy izzó kovácsműhelyben érzi magát a vas, úgy érzi magát a zene itt nálunk olyankor.

Ha jól tudom, ez is koncepciólemez lesz.

Igen, Szerelem hétszer lesz a címe, és akárcsak az előző, ez is egy konceptalbum lesz. Az előző az emberi önzőségről szólt, ez most a szerelem különböző arcairól. Nem egy trubadúr, szerelmes válogatás lesz, vagy valami „szív küldi szívnek szívesen” dolog, sokkal inkább a szerelem és a szeretet különböző arcait fogja bemutatni: a gyermeki szeretettől a féltékenységen át, a „meghalok érted, miért hagytál el?” témaköréig mindent érintünk majd.

Honnan jött maga az ötlet a lemezhez?

A koncepciót magát úgy találtam ki, hogy éreztem, muszáj megírni egy-két olyan dolgot, ami maga a szerelem, meg ami bennem motoszkál ezzel kapcsolatban. Sok mindent mesél a szerelem, meg a szerelmespár és a szerelmet érző emberek viszonya, ezek szépen leírnak sok mást is. Persze megfordult az is a fejemben, hogy most megírom a legszebb szerelmes popszámot, amiből világsláger lesz, és soha többet nem kell dolgoznom, de valójában engem ez már nem foglalkoztat. (nevet) Imádom a munkám, amikor szokták kérdezni, hogy mi a hobbim, arra azt mondom, hogy nekem gyakorlatilag az életem a hobbim. Sokáig dolgoztam ezért: csináltam mindenféle dolgot, amit nem annyira élveztem, azért, hogy végül az legyen a munkám, ami a hobbim, a passzióm, a szenvedélyem is.

És miért pont Szerelem hétszer? Többféle szerelem nincs?

Imádom a hetes számot. Akárhogy számolgattam a szerelem különböző fajtáit, nagyjából mindig hét jött ki, és mivel imádom, ez maradt. Ettől függetlenül nem csak hét szám lesz a lemezen, mert lesz rajta intro, tehát egy zenei felkonf és egy kilépő szám is, amik nem a ciklus részei. Aztán lehet, hogy kerül rá még más bónusz dolog is, de a koncepcióba magába hét féle szív kerül bele.

fotó: Szabó Mária

Az eddigi dalaitok többsége eléggé társadalomkritikus, ezek a dalok mennyivel lesznek személyesebbek?

Mindenképp személyesebbek lesznek, bár szerintem az eddigi dalokban is megjelenik a szerelmi líra. A személyes érintettséget nem lehet kihagyni, tehát mindenképp minden alkotás személyes lesz, de az biztos, hogy a személy, aki itt én vagyok nagyrészt, kifelé tekintett eddig a világba, most meg befelé fog tekinteni. Azt gondolom, hogy annak is megvan az intimitása, ha valaki a világ orrára köti a véleményét, mondjuk általános emberi önzésről, missziónak álcázott világbirodalmakról és a közjót szolgáló álcába bújt valóságos rablókról: szóval amikor az ember ilyenekről beszél, akkor legalább annyira a legbelsőbb gondolatait adja ki, mint amikor mondjuk egy valóságos megtörtént szerelméről ír, vagy egy élményről, amiből majdnem szerelem lett, vagy egy élményről, ami az elvesztett szerelemről szól, vagy amikor arról beszél, hogy egy barátság vagy szerelem útjában áll mondjuk a drog. Ilyenfajta szerelmi líra eddig is volt a dalokban, és most sem szeretnénk egy pszichológia könyvben lévő szerelem típussal sem foglalkozni. Személyes lesz, hiszen a fókusz most befelé irányul, befelé nézünk. És azt is gondolom egyébként a sok kifelé fordulás után, hogy a valódi megoldás mindig belül van. Amikor az ember ezt elkezdi tapasztalni, akkor rájön, hogy egy életen át nézhetne befelé, és még akkor is csodákat fedezne fel, amiknek semmiképp nem érhet a végére. Talán majd ezer élet után.

Ihletet honnan, hogyan merítesz?

Olyan van például, hogy felkelsz reggel, és döbbenetes erővel meglep egy álom, vagy valaminek a következménye, amire már talán nem is emlékszel. Valami, ami benned gubbaszt, vagy valami, ami nagyon megütött, vagy valami, amitől már egyszer felhasadt a szíved, vagy valami, amitől egyszer már őrült voltál. Ezeket vagy megélted, vagy nem, de még sohasem tudtad elmondani senkinek. Bennem is vannak ilyenek, és nemrég így ébredtem: az egyik dal például egy olyan szenvedélyről fog szólni, amit képtelen vagyok magamban tartani tovább. Ilyen reggelen az ember lázasan keres valami tollat, vagy bármit, amivel írni tud, mert fél, hogy az ébredés utáni időben nagyon is összeálló dolog el fog röpülni. Ha hamarabb akad a telefonom a kezembe, oda mondogatom fel, amíg teljesen fel nem ébredek, aztán meg el lehet kezdeni szerkeszteni, és megdöbbenni, hogy miket írtam meg mondtam. (nevet) Ez egyfajta átszellemülés, talán akik meditálnak, azok tudnak ilyesmiről jobban: más világok, más szavak, más valóságok jelennek meg. Mivel nem vagyok egy gyakorló meditáló, és LSD-t sem használok, nekem az álom vagy az elrévülés adják meg ezeket az ihletett pillanatokat. Persze néha egyszerűen csak egy hétköznapi cselekvés közben történik meg ugyanez. Velem volt már ilyen villamoson, csónakban, horgászat közben, úgyhogy furcsa helyeken tör rá az emberre az ihlet, vagy mondhatni maga a múzsa, és utána nagyon könnyű elijeszteni, ha az ember kicsit késlekedik ilyenkor.

Van már olyan dalod, ami a szerelemről szól, és Neked nagyon fontos?

A Megadom magam című dal, amit a Quimby feldolgozott Magam adom című alatt, eredetileg egy A Kutya vacsorája dal. Ez gyakorlatilag arról a nagy Ő-ről szól az én életemben, akivel jobb nem találkozni. (nevet) Talán már más is találkozott ezzel az érzéssel: az ember azt gondolja, hogy már rég túl van rajta, és már rég mással van, és aztán mégis bonyodalmak keletkeznek abból, ha újra találkoznak. Meg hosszú távú vérző sebek. De mondhatnám A lány, akit csak egyszer látsz című dalt is, az abban szereplő lány életem döbbenetes szerelme volt. Olyan 6 másodpercig tartott, két megálló volt a kék metrón. Két pillanatváltás történt, az én részemről egy hosszabb nézés, amire két rövidebb pillantást kaptam vissza: az első egy „mi van?”, a második meg egy „na mondd már, mert én érteném…”, aztán leszállt. 14 gyerekünk lehetne már, fent élhetnénk a Bakonyban már egy kis erdészházban, de ennek már befellegzett… (nevet)

Akkor ez a lemez egyfajta terápia Neked is.

Ez az egész mindig terápia, annak is, aki írja, meg annak is, aki találkozik vele, különösen akkor, ha eltalálja azt a bizonyos olvasót az a költő, az az író, az a dalszövegíró. Akkor katarzist él át, megtisztulást, lelki zuhanyt: egyrészt a „hát ez ismerős!” érzést, másrészt a „mással is történt már ilyen” érzést, harmadrészt pedig a terápia egyik lényegét, ami abból áll, hogy mondjuk ki, ami volt. Néha a költő vagy dalszövegíró mondja ki a hallgató helyett, és ilyenkor ismételgetvén azokat a sorokat, amik eltaláltak, benned is oldódik a fájdalom, vagy újra megjelenik az öröm. Terápia a javából.

Milyen szerepe van A Kutya Vacsorája zenekarnak az életedben?

Ez egy prémium szerep. Bár nem akarok kiszúrni a többi produkcióval, amiben játszom, de ez számomra egy exkluzív zenei labor: olyasmikhez jutok itt hozzá, amihez semmilyen más produkciómban. Elkezdtük ezt anno csinálni szeretetből, barátságból, meg mert mindenki ráért, de amivé alakult, az fantasztikus. Olyan inspirációs örvények vannak itt, hogy ahogy a drogosnak a drog, úgy tud hiányozni nekem ez, amikor egy ideig nincs. A közös zenélésnek egy teljesen új formáját fedeztem fel vele, amiről mindig is tudtam, hogy létezik, de nem tapasztaltam még meg másban. A teljesen spontán, egyszerre keletkező zenélést, amiben sokkal kisebb a rutin rész, és sokkal nagyobb az improvizáció. Ez ellentétesen szokott menni: általában van egy előre megírt rész, és azon belül vannak improvizatív részek. Itt bőkezűséggel dobja mindenki a labdát a másiknak, és alázattal szolgálja az egyiket a másik. Aztán pedig amikor megkapjuk egymástól a labdát, olyan elánnal esünk neki, olyan energiával, mint amikor a vadember fakéssel nekimegy a grizzlynek. Ez mindig megvan: élőben, közönség előtt, vagy alkotás közben. Ezt én még sehol máshol nem tapasztaltam, ez alapján el tudod képzelni, hogy mit jelent nekem A Kutya Vacsorája. (nevet) Mint anyának a gyermeke, vagy a gyermeknek az anyja: magas szintű rezgésszámot jelent.

A koncertek performansz jellegét mennyire találod ki előre?

Általában valamivel készülök, de végül mégis ott helyben találom ki a végén: elrontanám a saját és a közönség szórakozásának is egy részét, ha ezt betanulnám. Van egy tematika, gondolkodom rajta, futtatom a fejemben a dolgot, kitalálok esetleg egy mondatot, ami aztán vagy pont eszembe jut koncerten, vagy egy picit máshogy jut eszembe, de valami biztos eszembe jut róla, mert amivel foglalkozol, annak nyoma van benned. Ennél tovább aztán azért se lehet tervezni, mert a közönség reakciójára építem a dolgot. Nem vagyok stand-upos, de érzem, hogy mikor mit kell hozni, mit kell bedobni, illetve konkrét bekiabálások is vannak, amikre reagálni kell. (nevet) Ezért korholom is a közönséget rendesen, amit úgy tűnik, hogy ők élveznek, én pedig jobban imádom, mint bárki, amikor átírják az előre kigondolt tervemet egy-egy koncertre.

fotó: Szabó Mária

Mit kell tudni a Láncreakció turnéról, amire készültök?

A Láncreakcióra a Zephyr nevű fiatal zenekarral megyünk, illetve csak folytatjuk, mert már voltunk velük két koncerten karácsony előtt is. Az is lehetne a turné címe, hogy fúzió, mert az rendkívül beindítólag hat az emberre, ha együtt játszhat másokkal. Sokkal intenzívebben ismerkedik meg az ember a másik zenéjével, ha élőben hallja őket, és én egyre nagyobb érdeklődéssel hallgatom meg például a srácok egész koncertjét. Az pedig a kiváló Cseh Tamás Program, aminek a keretében ezt megtehetjük. Én mindig ünneplek minden segítséget, amit a könnyűzene kaphat. Nagyon fontos része a kultúrának a könnyűzene, és támogatni kell a fiatal tehetségeket, hiszen a későbbi magaskultúra fogyasztók nagy része is most popzenét hallgat, ami egyértelműen ugyanúgy támogatásra szorul, mint a színház vagy a jazz. Összehozni a régebben futó zenekart a teljesen friss táltosokkal, és az ő közönségüket is megmutatni egymásnak tökéletes gondolati fúzió, a kultúrának pont ilyen keverő mozdulatok kellenek szerintem. Ebből mindenki profitál. A klubokat is megtartotta egyébként ez a támogatási rendszer a halál peremén, bár még mindig nem mondanám, hogy elég klub van, ami fel tudná venni ezt a sok tehetségtől duzzadó zenekart, ami ma Magyarországon van. Nekem így ez a turné ennek az egésznek a szimbóluma: rettenetesen örül neki két zenekar, két közönség, és aztán ott helyben, egy-egy koncerten meg felmegyünk, egymás hangszereit használjuk, az egész testvéries és jó hangulatú. Maga a Láncreakció is ilyesmire utal, mert ez csak egy turné ugyan, de egy fecske is csinálhat nyarat, és remélhetőleg mindent és mindenkit beindít majd ez is.

Nagyon sok minden zajlik most A Kutya Vacsorája körül. Ennyire aktívak talán még sosem voltatok, jól látom?

Óriás buzdulat van, tényleg nem voltunk még soha ennyire aktívak, amiben nem mellesleg az új menedzserünknek is van szerepe. Összeálltak a zenekar bolygói, a csillagzatok, az aszcendensek, és a zodiákusok! (nevet)

A születésnapod egyébként Valentin napra esik. Milyen a viszonyod ezzel a nappal, meg úgy általában a szülinapoddal?

Amikor én születtem, még csak Bálint nap volt, aztán előléptünk. (nevet) A nagyfiamat egyből úgy is neveztem el, hogy Varga Teó Valentin, tehát együtt ünneplünk. Az év legnagyobb ünnepe valamilyen értelemben, hiszen neki névnapja van, nekem meg szülinapom. A szerelem témakör később csatlakozott ehhez a naphoz, és egy kicsit furcsa is, hogy eddig mindig úgy volt, hogy jön a szülinapom, de most már nem szabad elfelejtenem, hogy aznap legalább egy marcipán szívecskét illik hazavinnem. (nevet) Rengetegszer felejtettem ezt már el, de annyiszor, hogy már traumatizált, és most már eszembe jut mindig. Én imádom a születésnapomat amúgy, mert ez általában azt jelenti, hogy bulizom, vagy legalábbis korábbi bulikra emlékezem (nevet). Ünnepeltem már családi körben, csendesen, kitörően, voltak már mindenféle időszakok, de egy olyan 10 évig biztos március 1-jéig ünnepeltem, ami után rendre nyüszítő böjt következett… Ehhez képest már kicsit megszelídültem, már ami a kicsapongások volumenét illeti, és bár a minősége azóta is javul, a mennyisége talán csökkent. A születésnapommal viszont továbbra is jó a viszonyom, most rendhagyó lesz, mert nem haverokkal fogom tölteni, csak családtagokkal fogok találkozni, azokból is kevéssel. Aztán másnap felkeresem az én Dódi haveromat, értsd: Kárpáti József István szupertrombita és punk ének, és esetleg a csehek aranyából kortyolunk. Ja meg van még egy érdekesség, ami mindenkit idegesít velem kapcsolatban, hogy egy évvel idősebbnek mondom magam mindig, mint amennyi vagyok.

Pedig ezt pont fordítva szokták…

Én azért csinálom, hogy nehogy zavarba hozzon a szám, mire betöltöm. Előhuzalozom magam! Valójában kiskorom óta állandóan terveket készítek, ezért engem ezek a nagy ikszek nem karcolnak nagyon meg. Vannak ilyenkor nagy érzelmi hullámok sok embernél, hogy születésnapon átgondolják, hogy mit nem csináltak még meg. Én amire vágytam, azt mindig megcsináltam, úgyhogy nagy adósságot nem érzek magamban. Terveket viszont mindig készítek, amit úgy kell elképzelni, hogy képekben gondolkodom. Elképzelem, hogy milyen leszek majd később: mondjuk 25 évesen elképzeltem, hogy milyen leszek 35-nek, meg 45-nek, meg általában milyenek lesznek a 40-es éveim. Ezt 20-30 évre előre tervezem, hogy még csak véletlenül se lepjen meg semmi! Most vagyok 46, bár ugye még csak leszek, de én már egy éve ezt mondom… Szóval, most a 60-70 közötti életemet is már elképzeltem, és most dolgozom a 80 feletti időszakomon.

És milyenek lesznek Livius 70 feletti évei?

Hát egy picit már hátradőlök, mert minden gyermekem elvégezte már a középiskolát, és röhögve figyelem, ahogy a felsőoktatás padsoraiba beülnek vagy kerülgetik azt. Akkortájt fogom nagyjából bejelenteni, hogy a pénz az már csak két-három évig folyik, aztán elzárom: remélem addigra már önállóságra neveltem az összeset. Addigra engem már legtöbbet a stégen tudnak hívni meg megtalálni, tehát ha akarnak valamit, kijönnek a csónak kikötőbe, mert ott horgászom. És ha majd odajönnek a gyerekeim azzal, hogy hát de nem is dobom be a horgászbotot, akkor majd azt mondom, hogy én már eleget horgásztam, most már csak nézem, ahogy hullámzik a víz és nő a nádas. És akkor ők azt fogják mondani, hogy jaj de megöregedtem, én meg azt fogom mondani, hogy én nem megöregedtem, hanem beértem, és most élvezem az életet! Ha meg unoka jön oda hozzám, azt fogom neki mondani, hogy hozzál nekem a hűtőből sört, úgy, hogy a mama ne lássa, és cserébe adok csokit: tehát korrumpálni fogom az unokáimat, hogy felkészítsem őket az életre.

A Kutya Vacsorája Láncreakció turnéjának állomásait itt tudjátok csekkolni! 🙂