2017. március 28.

A Barba Negrában csütörtökön jó világ lesz

Március 30-án mutatja be 3. lemezét a párkányi Jóvilágvan zenekar a Barba Negrában.unnamed_copy.png

Ez a lemez a 2011-es Hanne és a 2014-es Štúrovszkaya korongokat követi, 10 vadonatúj dallal, a 11-ik pedig a 2014-es Gombaszögi Nyári Tábor fesztiválhimnusza, ami így egy klipet is kapott annak idején:

A mostani lemezbemutató este menetrendje:

– kapunyitás este 8-kor, ahol természetesen elérhető lesz a lemez és vadiúj hoodyk és pólók is, lehet beszélgetni a zenekarral, akik mindenkit tárt karokkal és szívekkel várnak.

– 9től a Slam Poetry Felvidék tagjai Jóvilágvan témakörben adnak elő szövegeket, zenei kíséret és spokenword is lesz.

– a Jóvilágvan koncert maga fél 10-kor kezdődik, ahol az új dalokat régiek is kísérik majd. A zenekar azt ígéri, lesz nagyontánc, lélekfacsarás, szerelmesség, és sok-sok improvizáció!

Párkányból, a zenekar székhelyéről partybusz is indul a Barba Negrába. 

A dalokat itt tudjátok addig hangolódásképpen pörgetni!