2017. április 19.

A boldogságot keresi a twentees

A twentees friss dallal vág neki a tavasznak. A Merre vagy? klipet is kapott, egy igazi „carpe diem” hangulatú estéről, amikor mindent megtehetsz – és meg is teszel – ami eszedbe jut. Az új dal élőben április 20-án, a GMK-ban debütál, ahol Ligeti Gyuri lesz a srácok vendége.

twentees2017_4.jpg

Az indie-rock négyes februárban a Kensington előtt mutatta be Ketten című dalát, a fiúkpedig máris új szerzeménnyel indítják a 2017-es szezont. A Merre vagy? a zenekar és generációja kedvelt témájával foglalkozik, azzal, hogy merre van a boldogság. „Távolodva a gyerekkortól és közeledve a felnőttkorhoz ez olyan probléma, amin sokat szoktam agyalni. Viszont optimista vagyok, ezért biztos vagyok benne, hogy megtalálom a boldogulásomat, zenekaron belül és kívül is”- szól Balázs Konrád, a twentees énekes-dalszerzőjének kommentárja.

Kétségbeesés helyett nagy kanállal habzsolják az életet, ahogy a számhoz készült klip szereplői is. „A videónk egy gondtalan, felszabadult estét mutat meg, ahol senki sem gondol a holnapra. Próbáltunk egy olyan történetet elmesélni, ami nem uralja le a zenét, hanem harmonikusan működik együtt vele”- meséli Buday Dániel, a klip rendezője, aki a Klipszemle döntőjébe is bekerült Good Boy-t is jegyzi.

 Az előző dalhoz hasonlóan a Merre vagy? producere is Ligeti Gyuri volt, aki a zenekar következő koncertjén, április 20-án néhány számban vendégeskedni fog a GMK színpadán. A twentees előtt a szintén indie-rockban utazó Space Rumble lesz.