Petruska András kicsit olyan, mint a szomszéd srác. Kedves, valahogyan ismerős, allűröktől mentes, mosolygós, és néha úgy tűnik, mint aki kicsit zavarban van. Persze Andris szerencsére sokkal jobban énekel meg zenél, mint a srácok a szomszédból, ezt bizonyítja az is, hogy idén ő is a Nagyszínpad jelöltjei közé került. Erről, egy új videoklipről és dalról meg sok másról beszélgettünk vele.

Ha most arra kérnélek, hogy mutatkozz be pár mondatban, mit mondanál el magadról?

A legfontosabb talán, hogy dalszerző énekesnek tartom magamat, idén hetedik éve működik a karrierem. Nagyon minimalista stílusban játszom, tudatosan mellőzve a hagyományos rockzenei hangszerelést. Az egyszál akusztikus gitár egy nagyszínpadon is megállja a helyét, Temesvári Bence hegedűs pedig az állandó egyszemélyes kísérő zenekarom. Amit mi csinálunk az tulajdonképpen folk rock, de ez persze csak a forma. Számomra a miért sokkal érdekesebb. Próbálok érvényes üzeneteket közvetíteni és megtalálni azt a fajta unikális világot, ami én magam vagyok, a zenei érdeklődésemmel, a gondolataimmal együtt.

Sikerült ez? Meg tudtál találni egy olyan világot, ami igazán te vagy?

A zenében mindig azt nézem, hogy az adott korszakomban, az adott célkitűzéseimnek megfelelően ki tudom-e fejezni magam. Ha meg akarnék felelni a rólam évek alatt kialakult képnek, akkor az eléggé béklyók közé szorítana. Számomra az a fontos, hogy szabadon alkossak, és ebben azért legyen annyi következetesség, hogy egy tőről fakadjanak a gondolatok. 

Az első lemezemnél azt éreztem, hogy kihoztam magamból a százhúsz százalékot. A második egészen más volt, az az életem akkori fejezetét reprezentálta. De aztán minden megy tovább, és úgy érzem, még hosszú út áll előttem. Nagyon sok tapasztalatot szedtem fel az elmúlt években, ami által van már bennem egyfajta higgadtság és külső szemmel is rá tudok nézni a produkcióra, ami szerintem egészséges. Viszont sok mindent meg kell még élnem ahhoz, hogy igazán laza tudjak lenni.

Hogyan indult a karriered? Tudatosan építetted fel vagy inkább a szerencsére bíztad magad?

2009-ben megnyertem Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai zsűri díját, aztán a Quimby-nek voltam előzenekara. Ez hozott egy olyan kapcsolati tőkét, aminek köszönhetően jó helyeken tudtam fellépni. Az elején még sok minden lógott a levegőben: vajon jazz lesz, amit végül játszom majd, vagy folk vagy ez az indie irány? Örülök, hogy a kezdetektől szakemberekkel dolgoztam együtt és mindig volt, aki seggbe rúgjon – bár én magam is elég céltudatos ember vagyok. Szeretem úgy látni az életemet, hogy minél több ajtót nyitok ki tudatosan, annál nagyobb a szerencse valószínűsége. Ha teszem a dolgom, úgyis vissza fog ebből valami jönni.

Mostanában egyre többet beszélnek rólad, szerepelsz különböző műsorokban, egyre több helyre hívnak. Örülsz ennek vagy inkább teher?

Olyan munkám van, ami az emberek figyelméről is szól. Engem ebből leginkább az érdekel, hogy amit elmondok, azt legyen kinek elmondani és legyen érdemes elmondani. Az ismertséggel, mint számadattal nem szeretek foglalkozni, ez teljesen relatív. Pont Veszprémben történt, hogy egy koncert előtt kajáltam a városban, nem messze tőlem pedig kint volt az Utcazene plakátja, rajta a nevem. Épp egy pár ment el a plakát előtt, és a lány – nem vett észre engem – jó hangosan felkiáltott: „Jaj de jó, lesz a Petruska Andris!” Mögöttük jött két srác, akik erre egymásra néztek: „Ki a franc az a Petruska?”

Ez a történet azt hiszem nagyon jól leírja a zenei szcénát. Lehet, hogy akit te szeretsz, az a szomszédodnak semmit nem mond. Ettől függetlenül az elmúlt egy évben tényleg felpörögtek a dolgok, és ennek örülök. Tagadhatatlan, hogy ebben a tévének is volt szerepe.

A Dalban való szereplésre gondolsz? Hiszen tavaly a Trouble In My Mind című daloddal kétszer is a legtöbb vokssal jutottál tovább.

Kísérletezni akartam. Kíváncsi voltam, van-e helye egy ilyen műsorban annak, ami én csinálok. Mivel nem volt műfaji megkötés, miért ne vágtam volna bele? És igazam is lett, mert nagyon jó élmény volt. Jó volt ilyen fejlett színpadtechnika mellett dolgozni, bandázni az öltözőben a többiekkel. És igen, volt ennek egy olyan haszna, hogy gyarapodott a közönségem. Kicsit el is gondolkoztam, melyik réteg néz manapság tévét, és akik engem ebben a műsorban láttak, mennyire fognak elvárni tőlem valamilyen attitűdöt? Akárhogy is, én nagyon hiszek a popzenében. Számomra pop zene a Beatles, Elvis vagy a Led Zeppelin. Szeretem azt gondolni, hogy azt a fajta hagyományt követem, aminek alfája Lennon és McCartney.

Más műsorban is feltűntél már: sok-sok évvel ezelőtt a Megasztárban. Ez mennyire bélyegzett meg téged vagy mennyiben segítette a karrieredet?

A Megasztár sokban hozzájárult ahhoz, hogy legyen egyfajta magabiztosságom. Húszas éveim elején odamentem kísérőként, majd teljes meglepetésemre beválogattak egy olyan dal után, ami oda igazából totálisan alkalmatlan volt.  Aztán nem vállaltam a műsort mert már nagyon az elején megpróbáltak beskatulyázni egy szerepbe. Erre én alkatilag nem vagyok megfelelő. Lehet, hogy túl sem éltem volna a műsort, pláne amilyen stresszelős akkoriban voltam. A Dal épp ebben más: ott önazonos tudok lenni. Van egy infrastruktúra, hogy segítse a színpadi megjelenést, mikor mi történjen, de a végső szót én mondom ki.

Idén a Nagyszínpad versenyben is részt veszel. Mit vársz ettől a lehetőségtől?

Ebben a versenyben egy nagyjából 80 fős zsűri választ nagyjából ugyanennyi zenekar közül, tehát nem jelentkezéses alapon működik. Már mondogatták, hogy ott lenne a helyünk, de ezt még én magam sem vettem komolyan. Úgyhogy őszintén szólva nagyon meglepődtem. Hiszem, hogy tettünk már annyi energiát ebbe, hogy megérdemeljük, de mégis hatalmas dolog. Óriási megerősítésnek érzem, hiszen ezt azt jelenti, hogy sok szakember azt érzi, Petruskáéknak ott a helyük. És ezt igazolni is akarjuk.

Ez most a fő fókusz?

Hát… Ilyen szavazós buzdítós dolgot nem fogok tudni mondani. Ebben az egészben engem az érdekel, hogy hogyan tud a produkció mélyülni. Számomra a Nagyszínpad a produkciót jelenti. Itt most lehetőségünk van játszani a fényekkel, a kivetítővel, amivel sokkal inkább alá tudjuk támasztani a dalok üzenetét. Nekem ez tetszik, az ebbe való beleállást nagyon élvezem. Egy magasabb sztenderdet kell most megütni. Ezek nem olyan dolgok, amiket magunktól ne tettünk volna meg, de a határidő nagyon inspiráló. Emellett fontos, hogy a mértéket is tartsuk, hiszen így maradunk önazonosak. Előadóművészetről beszélünk, aminek a fő terméke a zene, de azért nem árt, ha megfésülködöm a koncert előtt.

Készült egy klip az egyik új dalodhoz, mesélj egy kicsit róla!

Valójában ez inkább egy werkklip szerűség, a Kapunyitó album egyik dalához készült. Bevállaltam azt a nagyon konzervatív dolgot, hogy élőben játszottam fel az éneket és a gitárt a stúdióban, egyszerre. A 21. századi perfekcionizmus mellett ez különlegesnek számít. Arra gondoltam, ha már ez van, akkor örökítsük is meg videó formájában. Talán ez az üzenete is ennek a klipnek: egy nagyon emberi, nagyon hagyományos kapcsolódás a zenéhez. Ott van ez a srác, aki kicsit stresszesen de azért elfogadhatóan veszi fel a dalát. Szeretem a képeken, hogy nem pózolok, hanem dolgozom. És ezt tök izgalmas megosztani a közönséggel. Pont ezekben az időkben az emberi gesztusoknak nagy jelentősége van.

A dalról mit kell tudni? Van valami különleges története, kapcsolódik hozzá valami emléked?

A Roam című dal nagyon hosszú utat tett meg, mire eljutott addig, hogy egyszál gitárral feljátsszam. Ugyanis ezt a dalt éppen 20 éve írtam, 11 éves koromban. Kiskoromban volt egy John Lennon szóló pályafutásáról írt könyvem, amiben benne volt az összes Beatles utáni dalszövege, magyar fordítással. Nem ismertem ezeket a számokat, olvastam ezeket a szövegeket, és gitárral a kezemben próbáltam elképzelni, hogy milyen lehet az eredeti dal. Nagyon érdekes volt, mert tizenvalahány szöveg újbóli megzenésítése után jöttem rá, hogy tulajdonképpen dalt írok. Kevés ember mondhatja el magáról, hogy John Lennon volt a szerzőtársa… Na, ezek között a dalok között volt ez. Sok viszontagság és egy hosszú, két évtizedes út után, immár Szőke Szandra jazz-énekesnővel kollaborálva érkezett meg ide ez a dal. Ami egyébként pont a csavargásról és a megérkezésről szól. Ebbe én is csak most gondolok bele, szerencsés, véletlen egybeesés.

Mik a terveid a nyárra, hol találkozhatunk veled a következő hónapokban?

Idén fordul először elő az, hogy teljesen fix a naptáram őszig. A fesztiválok lesznek a legnagyobb falatok: Strand, végre a Szigeten is fellépek, VOLT, Campus, Művészetek Völgye, Erdőbénye. Ez utóbbi egyébként egy nagyon kicsi fesztivál, de ajánlom mindenkinek, nagyon emberi és közvetlen. Nincs semmi konkrét, amit várnék, inkább magát a dinamikát, a hangulatot. Szeretem a nyár szabadságát, várom, hogy ráálljunk a turnézós üzemmódra. Ilyenkor tudom igazán, mi a dolgom. A gép forog, az alkotó pihen. Vagy színpadon van.

Andris a Nagyszínpad elődöntőjében május 19-én lép fel az Akvárium színpadán!