2017. május 9.

A kínai is megérti – interjú Kardos-Horváth Janóval

Kardos-Horváth Janó az undergroundból jött, most pedig rádiós műsorvezető és gyerekdalokat ír. Hogyan jött össze mindez és milyen alkotásból áll most az élete? Beszélgettünk.

Nagyjából 2 éve beszélgettünk utoljára, azóta azért történt veled egy s más. Például csatlakoztál a Petőfi rádió stábjához. Hogyan jött ez, milyen feladataid vannak ott és főleg hogy érzed magad ebben a szerepben?

2016 nyarán társ műsorvezetőnek hivtak a Talpra Magyar-ba, mint zenészt. A műsor alatt kiderült, hogy a másnapi vendég hirtelen lemondta. Próbaképpen, szakmai érdeklődésből felajánlottam, hogy szivesen jövök, ha lehet és van valamiféle igény rám. Erre Harsányi Levente megkérdezte a hallgatókat, mit szólnának, ha Jano holnap is jönne!? Jött egy csomó pozitiv SMS és Fb komment igy végül végigtoltam velük az egész hetet Pár nap múlva felhivott a csatornaigazgató, hogy látva és hallva a visszajelzéseket, a Rádió is bizalmat szavaz nekem, megkért, hogy csatlakozzam a Talpra Magyar csapatához, mint kreativ író,producer-műsorvezető. Rengeteget tanulok a Stáb minden egyes tagjától, amit köszönök – úgy érzem, elfogadtak és   egy olyan hálót fontak körém, amiben az underground-ban szocializálódott személyiségem ki tud teljesedni. Peller Mariannal néha csak ketten vagyunk, amikor Levi tévézik. Nagyon örülök, hogy Mariannal összehozott a sors, irigylésre méltó a türelme, a megértése és az energiája – két pici gyerek mellett TalpraMagyarozik.

A nyári fesztiválok egyik kedvence a Kaukázus, ahonnan talán téged is a legtöbben ismernek. Milyen lesz ez a szezon, hol kaphatjuk el ezt a formációdat?

Egyelőre nem vállalunk koncertet 100 Millió alatt. Lehegy hogy hülyeség, de kivárjuk. 🙂

kardos-horvath_janos_photo_2016_33.jpg

Van egy Hahó Együttes nevű gyerekeknek szóló projekted is. Milyen nehézségei és milyen könnyebbségei vannak ennek a Kaukázushoz képest?

Szerencsére egyre több fekérésünk van, egyre több a konci!  Egy zenekari közösségnél a legérzékenyebb kérdés közös munka, a közös gondolkodás, szinesen, vacakul, de alapvetően egy irányba. Apukák vagyunk, fontosak a gyerekeink. A világ, a környezet, a változik és ez természetes. Sokmindent bedarál a pénz, mindent megtudok magyarázni, felmentem magam minden alól mert hogy „élni kell”. Mégsem  én vagyok a fontos, hanem  gyerekeim. Nekik legyen jobb! Zeneileg lekövethető, van akik Kaukázus  koncerttel kezdték aztán babájuk, gyerekük lett és most Hahó koncertre járnak. És természetesen fordítva is lehet csatlakozni a nagy Kafkaz- Kardos-Horváth KHJ univerzumhoz. 🙂

haho_egyuttes_photo_2016_pados_ulos_labatlan_nyomdai_haho_egyuttes_logoval_small.jpg

Ha már minden formációd szóba került: most fogsz színre lépni ismét a Kafkazzal, mire készülsz?

Outsider voltam – vagyok – leszek. nyilván előadóként rakodott rám egy csomó rutin és kosz az évek alatt, de végülis nem bánom.  Szeretnék kávézóban, falunapon, ovódában, rock klubban, fesztiválon – viszonylag szinvonalasan tud működni. 2013 óta a magyarság érzésem, gyakorlatilag a személyiségem, gondolataim minden ami magyarul van összeütközött egy magasabb rendű, totálisabb gondolatisággal. Útikönyvet írok, hozzá chill zenét szerkesztek. A szöveg nélküli zenét legalább egy kinai is megérti!

Nézzétek meg Janót a Kafkazzal május 26-án az Ellátóházban, részletekért ide katt!