2017. május 28.

s(o)unday sessions: USEME – Ez a mi portrénk

A korábban nálunk is bemutatkozó USEME az utóbbi időben teljes gőzzel vetette bele magát a koncertezésbe. A kedvünkért most akusztikus változatban hozták el az Ez a mi portrénkat, alább pedig a Csongor Bálinttal készült interjút is olvashatjátok. 

img_64982.jpg

fotó: Kozák Máté

M.a.csek: Mióta legutóbb beszélgettünk, rengeteget koncerteztetek, így most már tudjátok, hogy tényleg más-e egy poprock zenekarral a színpadra állni, mint egy metállal. Más?

Csongor Bálint: Miután a zenekar savát-borsát pont az adja élőben, hogy az attitűd gyakorlatilag megegyezik egy metál bandáéval, ezért már ennyi koncerttel a hátunk mögött bátran kijelenthetem, hogy nem más.

Van kedvenc részetek az országban, amerre jártatok a turné során, vagy kedvenc klubotok ami különösen közel áll hozzátok?

A kedvenc részeket mindig az adott régió halászcsárdái határozzák meg elsősorban. 🙂

De a viccet félretéve, mivel ez még csak a második turnéja volt a USEME-nek, ezért a legtöbb várost még először érintettük, így mindenhonnan kellemes emlékekkel távoztunk.

Hogyan találjátok meg a sok utazgatásban, ami ezzel jár, a szépséget? Nem unalmas?

A zenekar alapításánál az elsődleges volt az emberi tényező, és utána jön minden más. Értem ezalatt a kémiát, nem csak a színpadon és a stúdióban, hanem akkor is, ha a buszban való szórakozásról van szó, ami lássuk be egy rockzenekar idejének nagy részét tölti ki. Továbbá szívesen gyönyörködünk kishazánk változatos tájegységeiben (repcemezők, bazaltsapkás tanuhegyek, régi lekopott röghegységek), illetve az összes benzinkútra hazamegyünk!

Mennyire volt nehéz akusztikusra áthangszerelni a dalt a soundcity-s forgatásra?

Egy Budapest – Szeged buszútnyi. 🙂

Miért pont ezt a dalt választottátok? Meséljetek róla!

Tempóját és az eredeti hangszerelését tekintve is jól átrakható akusztikus környezetbe, ezentúl pedig csak ezt tudom egyedül ilyen szépen elénekelni. 🙂

Mik a nyári, vagy akár a picit távolabbi terveitek?

Hamarosan elkészül a második lemezünk, nyár végére tervezzük a megjelenését. Júniusban indulnak a fesztiválok, ősszel pedig lemezbemutató klubturnéra indulunk a Depiékkel.

Ha zenekarod van, és kedvet kaptál részt venni a s(o)unday sessionsben, jelentkezz bátran a soundcityszeged@gmail.com e-mail címen! 🙂