2017. június 21.

Jönni fog egy lovas, Lovasi a neve

Az idei Fishing on Orfű nem csak azért különleges, mert triplán ünneplünk (Lovasi 50, a Kispál és a Borz 30, a fesztivál pedig 10 éves), hanem azért is, mert egyrészt rekord idő alatt, elővételben minden jegy elkelt és azért is, mert most már aztán tényleg az egész falu a fesztivál helyszíne lett.

Ami nagyon jó (családbarát, összeművészeti, mindenféle hangulatra tudunk egy helyszínt), viszont ennek megfelelően nagyjából a fesztiál hosszának háromszorosát kellene itt eltöltenünk, hogy mindenbe belenézhessünk, ami érdekel minket. Cserébe az idő a már megszokottat hozza: a nappali hőség estére egészen a hűvösig csillapodik. A helyiek ugyanolyan tündérien kedvesek, mint eddig, a tó és a dombok szívfacsaróan gyönyörűek és minden bokorban találunk egy szívünknek kedves zenészt.

lovasi50.jpg

fotó: Fishing facebook

Az első nap programja a Lovasi 50 köré épült, ami annyit tesz, hogy ezen jeles nap alkalmából (ami valóban június 20) Lovasi teljes életművét próbálta áttekintetni zenész kollégái segítségével a nagyszínpadon. Az egyes számú világot jelentő deszkák idén Beck Zoli kutyája után a Kacat nevet kapta, itt prezentálta a több, mint két és fél órás show-t Bandi bácsi barátaival.

Kispál András és Dióssy D. Ákos is színpadra lépett, ami annyira sokat adott a produkcióhoz, hogy gyakorlatilag pótolhatatlan lett volna. Kispál gitárszólójainak kezdetére a spontán libabőrözés hívta fel a figyelmet, Dió pedig olyan világklasszis szintiszólokat hozott, hogy mindenki 10-20 éveket fiatalodott tőle. Kicsit furcsa volt azonban, hogy Lovasi külön felhívta a figyelmet a nagy egységre, hogy mindenki ott van a Kispál vagy Kiscsillag aktuális vagy utolsó felállásából, azonban Mihalik Ábelt, aki mindkét formáció dobosa volt, nem láttuk feltűnni.

Az ünnepeltet tekintve viszont meglehetősen elégedettek lehetünk: alig-alig szövegtévesztés, és egy nagyon sűrű, hosszú, nagyon változatos programban, lélekjelenlétből ötösre vizsgázott és még majdnem azt is mondta, hogy meg van hatódva. Lovasi gitárerősítője kb. a harmadik szám környékén szállt el, ebből nagyon sokat nem lehetett érzékelni a kicsit becsípett köznségben, cserébe a ráadás előtt két dallal a roadok büszkén prezentáltak egy tartalék erősítőt. (A kettő között minimum másfél óra eltelt ugyebár. Minimum.) Kedves dolog, az ember a saját fesztiválján, a saját magának szervezett szüetésnapon erősítő nélkül marad.

Nem volt túl profi Földes Eszter aka Lovasi második, fiatal, színésznő feleségének megjelenése a színpadon, aki egy meglepetés szerelmes dallal kívánt boldog születésnapot férjének. Az viszont azt hiszem, hogy beismerhető, hogy ha valaki, valamilyen körülmények között megengedheti magának, hogy ne legyen profi az ilyen dolgokban, akkor az itt és most Lovasi volt.

Program szerinti vendégszereplő volt még Livius és Kiss Tibi a Quimby-ből, Németh Juci és a kiváló Varga Ferenc vonóstrió.
Élvezhető program volt, rengeteg Kispál dallal, amik még úgy is tudnak hiányozni, hogy azért minden évben előkerülnek valahogyan, viszont még a közönség számára is fárasztó volt ez a két és fél óra. Az, hogy ezek után Lovasi még a Budapest Bárral is színpadra lépett, elég tiszteletre méltó teljesítmény, amihez ez úton is gratulálunk.

Összességében szép volt és jó volt, valószínűleg ez a produkció az Arénában (november 11.) jobban fog mutatni és még jobban össze fog állni, illetve nem lesz kifejezetten kényelmetlen dolog ülőhelyről végignézni.

A kaland pedig folytatódik az eddigi leghosszabb Fishing on Orfűn!