A Fishing szombati napján vettünk egy nagy levegőt, és felszívtuk magunkat: mégiscsak utolsó nap élvezhettük idénre kedvenc horgászós fesztiválunkat. Ehhez minden adott is volt: az előző napi viharfelhők gyakorlatilag teljesen elvonultak, a program pedig elég jó koncerteket tartogatott, számunkra főleg a Nagyszínpad tájékán.
A bejutáshoz egyébként az egész fesztivál ideje alatt először a rendes, helyközi buszjáratot vettük igénybe. Még szerencse, hogy ez első és egyetlen alkalom volt, mert bár a fesztivál népe példamutatóan együttműködően és előzékenyen viselkedett, a hatalmas túlérdeklődés a sofőr morgásával együtt összeségében elég nagy késést eredményezett. De minden jó, ha a vége jó, Blahalouisianán már viszonylag jó taktikai helyünkön álltunk, illetve ültünk: ezen a viszonylag korai időponton ugyanis sokan még ülve táncolva kezdték meg az estét a domboldalon, és bár azért a végére bőven lett buli, az ülés szerintünk sem volt szentségtörés: a Blahalouisiana dúdolós, fülbemászó dalainak, szép fiainak és gyönyörű frontlányányának teljesen jól állna valamilyen akusztikus megoldású, direkt végigülős koncert is. Mi minden esetre mindenhogy imádjuk őket, és nem klasszikus kimondásokkal teletűzdelt szerelmes dalaikat.
A következő nagy-Nagyszínpadnál lévő koncert a 30Y volt, akik már azzal megvettek valószínűleg mindenkit, hogy az idén Beck Zoli kutyájáról elnevezett Kacat színpadon a kutyus kölyökkori képe alatt álltak be, sőt ez alkalomból még a Csodakutya című Csoóri Sándor verset is leporolták, és azzal indították koncertjüket. Ennyi cukiságfaktor után viszont olyan tökéletesen szóló és húzós koncertet adtak, ami abszolút kiemelkedőre sikerült, a fesztiválos setlistnek pedig remekül álltak a zenekar legújabb, dicsőség című albumának dalai.
A Quimby erre az estére novemberi, Arénás koncertjének gyönyörű látványvilágának egy részével érkezett, ami az orfűi domboknak is tökéletesen állt, és abszolút lenyűgözött minden szemet és fület. A zenekar profin, a megszokott csodálatos ütősszekcióval és jól bevált dalaival érkezett, úgyhogy panaszra okunk nem lehetett.
fotó: Hegyi Júlia Lily
A Fishing mindig egyik legjobban várt koncertje a „házigazda” Kiscsillag fellépése, ami idén utolsóként zárta a nagy-nagyszínpadot. Talán a nagyon otthonlevés miatti kényelemnek, talán másnak köszönhetően ez a koncert nem ütött most akkorát (a nemrég a FesztEger színpadán elhangzott például sokkal erősebb volt). A zenekar láthatóan nagyon szeretett volna valami különlegessel előrukkolni ezen a neves jubileumon, ami a műsor elején fényes zakókban és girlandokban történő diszkógömb alatti táncolásban öltött testet, ráadás, és az általában nem véletlenül legnagyobb ovációval fogadott, a fesztivált elnevező dal helyett pedig egy kórus énekelt a fishing emblematikus zenekarainak emblematikus dalai közül párat. Ezután jött Lévai Balázs, aki tulajdonképpen Lovasival együtt felkomferált egy ál-tűzijátékot, ami persze tényleg biztosan kisebb ökológiai lábnyommal jár, mint egy rendes, de szerintünk ez pont ugyanígy elmondható lett volna egy nem annyira ötletes, ámde hangos, dinamikus ráadásról is.
Összességében bár lehet, hogy unalmas, de még mindig csak azt tudjuk elmondani, hogy a Fishing on Orfű a kedvenc fesztiválunk, mert az összes kedvenc zenekarunk fellép, mert nagyrészt tényleg csak jófejekkel lehet itt összefutni, mert az árak még mindig nincsenek annyira elszállva, és mert még az újítások és egyre több program mellett is megmaradt barátinak és emberléptékűnek: jövünk jövőre is, ha lesz még a világ.
