2017. szeptember 22.

Egy lemez az útról – megjelent Antonia Vai új lemeze, a Ritual

Az egzotikus kisugárzású, svéd-magyar származású Antonia Vai tovább folytatta útkeresését a soul, a folk és a világzene határterületein, melynek pillanatfelvételét a Ritual című lemezének dalaiban hallhatjuk. A számokat a világ különböző tájain rögzítette, olykor bevonva számára addig teljesen ismeretlen zenészeket is a közös munkába, például a tavasszal bemutatott Warrior Soul című klipes dal intróját felzenélő marokkói flamenco gitárost.

A dalok témáját tekintve legmarkánsabban az ősi női aura sejlik át mindegyiken, ami egyszerre tesz titokzatossá, mégis erőssé. A továbblépés, újrakezdés motívumai és az ehhez szükséges erő lengik körül az egész albumot.

“Éreztem már egy ideje, hogy nem találom annyira a helyem, így egyszerűen elhagytam Budapestet, és visszatértem az útra. Fontos volt, hogy újra visszataláljak önmagamhoz és azokhoz a gyökerekhez, ahonnan a hangom, a zeném ered, és a legtöbbször ezt utazva, út közben tudom csak meghallani. Eléggé eklektikus lett az album, de ugyanakkor nagyon személyes is, így abban az összes dal hasonlít, hogy mindegyikben teljes mértékben én vagyok ott. Igyekeztem nem visszafogni magam, nem “cenzúrázni” azt, ami ösztönösen jött belülről.” – mesélt Antonia a koncepcióról és a Ritual hangvételéről.

 

A lemez egyik dalához, a Mad Hearthoz hamarosan új klip is érkezik, amiben Antonia több női karaktert is megjelenít majd. Olyan híres magyar asszonyok bőrébe bújik, akik viharos életük során nem a hagyományos utat követték. 

A lemezbemutató koncert október 7-én lesz az A38-on a CAFe Budapest keretében, ahol vendégül látják a cseh popzenei élet egyik kiemelkedő képviselőjét, a Klara & the Pop zenekart, akik nyitják majd az estét. És akikhez később Antonia csatlakozik majd egy csehországi koncert erejéig.