A Rongyszőnyeg Weöres Sándor egyik versciklusának címe után kapta a nevét, és tagjai más, előre talán furcsa módon leginkább metál irányú zenekarokból, régi ismeretség után alakultak, eleinte csak alkalmakra, majd egyre inkább elmélyülve. Többnyire népdalok és versek átdolgozását tűzték ki célul, bár most már saját dalokon is gondolkoznak. A színes csapat tagjai: ének – Székácsné Tálas Gabriella ; gitár, vokál – Balázs Árpád-Csaba ; gitár – Papp Gergő ; basszus – Nagy Fanni ; dob – Czene Dávid.

Hogyan alakult a zenekar, honnan ismeritek egymást a tagokkal?

Gergő:

Középiskolás korunk óta ismerjük egymást. Árpi jött Judas Priest-es pulcsiban, a kis bajuszkájával és metalzenekart akart csinálni. Ezt Dáviddal meg Fannival össze is hozták, ebben én is játszottam valamennyit később. Innen ismerem Fannit. Elkezdődött egy közös fejlődés, amiben nagy szerepet játszott mindig a kísérletezgetés meg a tanulás, és akkor a suliban költészet napjára megtanultunk pár megzenésített verset. Azokat, amiket Gabcsi mutatott és énekelt. Aztán lementek a sulis évek, kicsit szétszéledtünk, Árpiék metal zenekarának alakult egy akusztikus verziója, akikkel ezeket a dalokat elő-elő szedegették mindenféle kiállítás megnyitókon. Na, most ebben izgi volt csomó mindenkivel együtt dolgozni, mert nem volt sose „tökéletes felállás”. Eltelt pár év, és egyik költészet napján megbeszéltük, hogy nemcsak néhány dalt, hanem egész koncertet játszunk, úgymond önálló estet négyen. Itt Fanni híján már megvoltunk a mostani felállásban. A következő koncerten jöttünk rá, hogy ebből mi zenekart fogunk csinálni, és akkor kértük fel Fannit basszusgitárosnak. A Rongyszőnyeg meg Weöres Sándor.

Árpi:
Érdekes, hogy Gergő így emlékszik a dolgokra. Abban a metál zenekarban megfordult egy-két ember, de hasznunkra vált végül. Mivel sokat dolgoztunk együtt, ezért összeszoktunk akarva akaratlanul. Hozzátenném, hogy akkor még nem is tudtam elképzelni Gergővel a közös zenélést, mivel eléggé más zenei irányban mozgott, sosem tudtam eldönteni, komolyan gondolja, amit mond vagy csak viccel. Manapság csak hozzászoktam, hogy ő ilyen, bár vannak, még olyan beszélgetések, ahol ma sem tudom eldönteni. ☺

Dávid:
Én is középiskolás koromban ismertem meg mindenkit. Árpival megismerkedésünk óta együtt zenélek, közel 10 éve már. Nem sokkal az első zenekarunk megalakulása után ismertem meg Fannit. Gergőt kiskorom óta ismerem, „metálkodtunk” vele is nem keveset az akusztikus felállás előtt.  Gabcsit szintén az iskolából ismerem. Gabcsival ugyan még nem „metálkodtam”, de akusztikusan régóta zenélünk együtt. De a többiek ezt már részletesebben kifejtették… ☺

Gabcsi:

Könyvtáros tanárként dolgoztam egy középiskolában. Ott néztem csodálva a muzsikálni tudó diákokat. Költészet Napjára szerveztem programot, ezért megkörnyékeztem őket, kértem, játszunk együtt megzenésített verseket. Megtették, de igazán akkor kaptak kedvet az együtt muzsikáláshoz, amikor közöltem, a kísérettel csinálnak, amit akarnak, formálják csak bátran kedvük szerint. Így kezdtek el születni egyedi dolgok. Rongyszőnyeggé pedig igazán akkor váltunk, amikor a basszusgitáros, Fanni is csatlakozott hozzánk. Fanni, Árpi, Dávid és Gergő zenéltek már előtte is együtt más formációkban. Én Gergővel gyermekfoglalkozásokat csináltam. Így kiismertük egymás zenei ízlését, stílusát. S hamar kiderült, hogy tudunk együtt dolgozni, pedig más-más irányzatot képviseltünk. Ajándéknak tekintem, hogy össze tudjuk adni, ami bennünk él, születik, s abból mindig lesz valami számunkra, s talán mások számára is értékes.

Fanni:
Én voltam az utolsó tag a zenekarban. Akkor már Árpival és Dáviddal évek óta működő metál zenekarunk volt, és Gergővel is zenéltem már előtte. Sokszor hallottam már az „elő rongyszőnyeg ” felállást zenélni, és mindig nagyon tetszett. Örömmel léptem be hozzájuk, és reméltem, hogy tudok valami újat hozzátenni. Én alapvetően azelőtt gitáron játszottam, de jó volt kipróbálni valami újat, és basszusgitárt fogni.

Hogy alakult ki a nevetek és a stílus?

Árpi:
Még a középiskolában Gabcsi tartott költészet napi programokat, amiken kezdetben csak kisegítettük gitáron kisérve. Ez a rendszer úgy működött, hogy Gabcsi kiválasztotta a dalokat, mi pedig betanultuk a kíséretet. Az egész akkor vált érdekessé, amikor engedélyt kaptunk arra, hogy kicsit a kíséreteket megbolygassuk/kizökkentsük az eredeti állapotukból. Aztán jött minden magától. Szerintem a zenénk és a „stílusunk” esszenciája az, hogy mindenki magát rakja bele. Az eddig „megjelent” dalokban sok inspirációt adott nekem a Korn, Nirvana, Alice in Chains, Down és mások.
Amikor már komolyabbnak éreztük a zenekart, és egyre több koncertfelkérést kaptunk, akkor fontosnak éreztük, hogy felvegyünk egy nevet, hogy ne a régi zenekarok neveit ragasszák ránk. Gabcsi és Gergő jöttek a „Rongyszőnyeg” név ötletével, hogy Gergő válaszát kicsit kifejtsem: Weöres Sándor egyik versciklusa címét választottuk, mivel a repertoárunkban szerepelt. Szerintem nem is tartottuk annyira fontosnak, hogy milyen nevet válasszunk, inkább azt, hogy legyen minél hamarabb egy név, ami képviseli a zenekart.

Gabcsi:

Eleinte jöttem én a mások által megzenésített versekkel, mások verseivel. A népdalos vonal is az én hatásom, régóta vagyok népzenerajongó, énekeltem egy népzenekarban is. Lassan kezdünk elszakadni a kezdeti törekvésektől saját hangot keresve, a kialakult stílus pedig Gergő és Árpi érdeme. Ők tették egyedivé a zenekar hangzását, tőlük lett „rongyszőnyeges” a muzsikánk.

Miért fontos nektek, hogy bizonyos népdalokat, verseket megzenésítsetek? Mi alapján választjátok ki, hogy melyek legyenek azok?
Árpi:
Úgy gondolom, hogy vannak olyan népdalok, versek, amik a mai világban is megállnák a helyüket, ezért szeretném őket feleleveníteni újragondolva, kicsit modernebb köntösbe bújtatva. Ezek kiválasztása a Gabcsi asztala ☺

Fanni:

Általában valóban Gabcsi szokta hozni a népdalokat, verseket. Ilyenkor ő próbán megmutatja, mi pedig meghallgatjuk, és ha mindenkinek tetszik az ötlet, akkor megbeszéljük, hogy jó, akkor ezt meg fogjuk csinálni. Aztán van, hogy hónapokig hozzá sem nyúlunk, egyszer pedig újra elővesszük. De olyan is van, hogy az első hallgatás közben a fiúk már egyből ötletelnek, és már ki is találnak valami kíséretet hozzá. Aztán a többi jön magától, és a dal szépen lassan megszületik. A teljesen saját számaink szövegeit is Gabcsi szokta írni egyébként, amik eredetileg verseknek készültek. De végül is mi más lenne egy dalszöveg, ha nem megzenésített vers? ☺

Gergő:

Miért fontos nekünk a népdalok megzenésítése meg a verseké? Nekem nem fontos! Én csak szövegként tekintek rá, a versre, a népdal meg olyan szöveg, aminek van dallama. Aminek tetszik a dallama, az alá nekem jobban tetsző akkordokat rakok, és így már tetszik, így az enyém.

Gabcsi:

Én népzenén, megzenésített verseken nőttem fel. Értékrendemet főként ezek a zenék határozták meg. Szívesen énekelem ma is őket. Weöres Sándor, Nagy László, Szécsi Margit, József Attila versei csodálatosak. A mély mondani való mellé különleges ritmika, szövegdallam társul. Hálás dolog őket énekelni. A népdalok pedig ősi, örökérvényű igazságokat fogalmaznak meg egyszerű nyelven, különleges nyelvhasználattal. Dallamuk tiszta, érthető, értékes.   

Szerintetek reálisan egy ilyen csendesebb, elmélyülősebb zenei produkció meddig juthat el? Nektek mi a legnagyobb célotok, álmotok?

Árpi:

Az elején nem sok potenciált láttam benne, csak szórakozásnak és „oldal projectnek” fogtam fel. Ez akkor változott meg, amikor pozitív visszajelzéseket kaptunk, láttam, hogy az embereknek tetszik, egy sokkal szélesebb korosztálynak, mint akiknek eddig zenéltem a metal zenekarommal. És lendületesen fejlődött az egész: megvolt a név, jöttek a dal ötletek, felvettük őket. Egyre több volt a koncert, egyik koncerten megkaptuk a másikra a felkérést. Egy francia programnak, a Femin Art-nak köszönhetően kijutottunk Franciaországba is egy kisebb turnéra. Francia dalokat is vettünk be a repertoárba. Úgy éreztem, többet értünk el ezzel a zenekarral, mint a metal zenekarral valaha és kevesebb időráfordítással.  Elkezdtünk egy kicsit több energiát belefektetni, születtek saját szövegek, jöttek a dallamok. Úgy érzem a következő lemezünk kicsit másabb lesz, mint az előző, kicsit szabadabb, átszellemültebb. Kiléptünk kicsit a „versfeldolgozás zenekarból”, ez nem azt jelenti, hogy elhagyjuk ezt a szokásunkat, viszont más irányba is nyitunk. Szerintem, ha majd felvesszük ezt a lemezt, akkor lesz az „igazi” Rongyszőnyeg lemez, ez fogja a kicsit megújított irányunkat mutatni. Célunk az lenne, hogy minél több helyre eljuttassuk a zenénket, minél több dalt írjunk esetleg más kedvelt előadóinkkal is turnézzunk, esetleg írjunk közös dalt majd egyszer. ☺

Fanni:

Nagy örömmel látjuk, hogy a koncertjeinken minden korosztály képviselőjét megtalálhatjuk. Játszottunk már általános iskolásoknak Költészet Napján, és játszottunk már nyugdíjasok számára rendezett programokon is, és úgy tűnik, mindenki megtalálja benne a fülének tetsző dallamokat. Én úgy gondolom, hogy van befogadó közönsége ennek a stílusnak, és a pozitív visszajelzések csak erősítik ezt az érzést. Amíg a koncerteken nem csak mi érezzük jól magunkat zenélés közben, de a nézőközönséget is kellemes hangulatokkal töltjük fel, szerintem érdemes ezt csinálni, akár öt, akár ötszáz ember előtt. Nyilván mi is szeretnénk, ha a rádióban is játszanák a zenénket, és minél több emberhez jutna el a mondanivalónk, de nem ez a fő célunk. A lényeg, hogy jól érezzük magunkat zenélés közben, és szeressük, amit csinálunk. Mindannyian pörgős életet élünk, és amikor végre összeülünk egy kicsit zenélni, van lehetőségünk kikapcsolni egy kicsit, és feltöltődni új energiákkal. Nekem személy szerint ez a legfontosabb.

Gabcsi:

Számomra az a fontos, hogy ami engem ennyire boldoggá tesz, azzal tudjunk másoknak is, nem feltétetlen tömegeknek ☺, örömet szerezni. Remélem, vár még ránk egy hosszabb alkotó folyamat, kapunk még ihletet, tudunk értéket teremteni. Bízom benne, hogy sokáig fog még tartani, mert ez, ami most van, nagyon jó ☺.

Meséljetek a dalról, amit a soundcity forgatáson előadtatok!

Árpi:
Gergőnek még régebben volt egy rövid témája, amit meghallgattunk mindig, mindenki rámondta, hogy nagyon jó, majd csináljuk meg, de mindig eddig jutottunk. Egyik próbán elővettük ezt az ötletet és kidolgoztuk. Előkerült Gabcsinak egy régebbi szövege, azt használtuk fel, a refrén tekintetében meg mondtuk neki, hogy gondoljon egy népdalra, aminek a dallamvilága ebbe beleillene, és a dolog érdekessége, egyből ez a népdal jutott eszébe! Kicsit csiszoltunk rajta, és végül így született a dal. Érdekességnek még annyit tennék hozzá, hogy a felvétel óta változtattunk rajta kicsit.

Gergő:

A Jaj, de bajos az tulajdonképpen nem egészen népdal, csak a refrént kölcsönöztük belőle.

Mik a soron következő terveitek?

Árpi:
Fel szeretnénk venni 1 lemezt, és szeretnénk csinálni klipet, meg akarjuk célozni a rádiókat. Reménykedünk, hogy találnánk egy kiadót, mert azzal, úgy gondoljuk, talán előrébb juthatnánk.

Fanni:

Tervezünk a közeljövőben, a franciaországihoz hasonló turnékat akár külföldön, akár belföldön is. Külföldön azért lehet érdekes, mert megismertethetjük a magyar népzenét, a kultúránkat és költészetünket másokkal. Franciaországban például, amikor versmegzenésítéseket játszottunk, mindig elmondtuk a közönségnek, hogy éppen miről szól az adott vers. Az országon belül pedig azért is tartom fontosnak minél több koncertet szervezni, mert egyre kevesebben olvasnak verseket, egyre kevesebben hallgatnak népzenét. A mi koncertjeink jó alternatívaként szolgálhatnak arra, hogy ezeket népszerűsítsük.  Akik pedig otthonosan mozognak az ilyen stílusokban, azoknak érdekes lehet a mi, modernebb elemekkel gazdagított verziónkban meghallgatnia ezeket.

fotó: fb, Kozák Máté