Tesós cikksorozatunk első fiú-lány párja a Muzsik és Volkova duója, vagyis Farkas Kriszti és Farkas János. A srácok tavasszal váltottak a ZUP-ról duó felállásra, azóta új utakat járnak, rengeteget koncerteznek – most pedig kapcsolatukba is picit beengedtek minket.

Hogyan kezdődött a közös zenélés?

Kriszti: Amikor érettségiztem, azon a tavaszon János szólt, hogy kellene egy női hang, egy női energia a frissen alapított projektjükbe. Így lettem vokalista, aztán folyamatosan adott valamit a kezembe (csörgőt, shakert, melodicát), hogy ne csak ácsorogjak a színpadon, mert szerinte az felesleges ember egy bandában, aki „csak” énekel… 😀 Azóta már szerintem nem panaszkodik, sőt néha meg is dicsér.

Mi a másik legjobb és legrosszabb tulajdonsága?

Kriszti: Az állandó vitázó kedve néha kifáraszt, de nem tudnám ezt sem annyira negatívnak bélyegezni. A jó az, hogy nem haragtartó, meg önzetlen, és nagyra értékelem a kifinomult humorát. 🙂

János: Azok, amiket én rossz tulajdonságokként látnék, valójában kiváló ellenpontja, ezáltal segítője a közös munkánknak. Mindketten naivak vagyunk, csak másféleképpen.

Miben hasonlítotok, és miben különböztök leginkább?

János: Az ismerőseink általában azt mondják, hogy ugyanúgy beszélünk, a hanglejtésünkre és a gesztikulációnkra gondolok, meg a szavajárásunkra. Az alapvető különbség talán a hozzáállásunkban van. Kriszti örök optimista, én már kevésbé.

Miért jó egy csapatban dolgozni? Vannak dolgok, amik a testvéreddel könnyebben mennek, mint másokkal? Vannak-e nehézségek ebben?

Kriszti: Elég közel állunk egymáshoz, ráadásul napi kapcsolatban vagyunk, ami a környezetünkben lévő testvérpárokra általában nem jellemző. A teljes őszinteséget csak vele tudom megengedni, de ez egy veszélyes üzem is egyben, mert néha nagyon meg tudjuk bántani a másikat, de nem is a bántás talán erre a legmegfelelőbb szó, hanem inkább – hogyismondjam – durván elgondolkodtatjuk a másikat a vitáink alkalmával. Haragtartóak meg, mint mondtam, hálistennek nem vagyunk, így hamar felülemelkedünk a vitáinkon.

János: Ha Krisztivel nem lennénk ilyen közeli rokonságban, valszeg már nem zenélnénk együtt. Nem tudná és nem is akarná tolerálni a nehéz természetemet.

Vannak-e még testvéreitek? (Ha igen, velük zenélnétek-e együtt?)

Csak ketten vagyunk.

A szüleitek mit szóltak annak idején, amikor bejelentettétek, hogy együtt csináltok zenekart, és azóta mennyire járnak a koncertjeitekre?

Kriszti: Én annyira nem emlékszem már, de szerintem örültek, hogy van egy jó hobbija a gyerekeknek és nem csak a kocsmába járnak. Persze, amikor komolyabbá vált a dolog, akkor azért nem volt ekkora az öröm, de ez azóta változott, meg folyamatosan formálódik. Ha tehetik, akkor eljönnek a Záhony közeli koncertjeinkre meg néha a pestiekre is. Apukánk korábban nagyon izgult, hogy minden rendben menjen, hogy pl. ne romljon el semmi a színpadon.  

János: Támogatnak minket mindenben. Tetszik nekik, hogy közös dolgot viszünk. Ugyanakkor, néha szembesülnek az árnyoldalaival. Olyankor aggódnak. Meg amúgy is aggódnak. Jogosan.

Van valamilyen nagyon Rátok jellemző közös történet vagy olyan kedvenc emléketek együtt, amit szívesen megosztanátok velünk?

Kriszti: Most augusztusban a Malomfesztiválról tartottunk haza éjszaka, és úgy alakult, hogy csak ketten utaztunk vissza Pestre. 4 órát álltunk a szerb-magyar határon és egészen érdekes, már-már katartikusan szenvedős élmény volt. Az utolsó órában találtunk egy ABBA best of kazit, mert nem volt a senki földjén – a két határ között – internetünk és azt bömböltettük lehúzott ablaknál már nagyon kilét állapotban… Akkor nagyon megszenvedtük, de utólag vicces, hogy mennyire kivoltunk.

Mire vagytok a legbüszkébbek azok közül a dolgok közül, amiket együtt csináltatok?

Kriszti: Jelenleg erre az új felállásunkra, a Muzsik és Volkovára. Egészen új élmény duóban játszani és duóban gondolkodni zeneileg. Rengeteg, ketten megvalósítva eddig elképzelhetetlen dolog tudott összeállni és ez elég motiváló.

János: Talán arra, hogy mindig újjá tudtunk alakulni. Nem volt könnyű az elmúlt 10 évet magunk mögött hagyni és egy teljesen más koncepció mentén alkotni és koncertezni. Sokszor arra gondolok, hogy túl nagy fába vágtuk a fejszénket, de annyi lehetőség, meg kihívás van ebben, hogy egy jó darabig még biztosan marad ez az irány.