2017. november 13.

Fényben ülés, állva táncolás, ilyesmi – Lovasi 50 az Arénában

Viszonylag vegyes érzelmekkel, és viszonylag vegyes elvárásokkal vágtam neki a Lovasi 50 nevezetű rendezvénynek az Arénában szombat este – viszont abban biztos voltam, hogy ez egy olyan koncert, ami esetében utólag nagyon bánnám, ha kihagynám. A vegyes érzelmeknek leginkább az volt az oka, hogy ott csápoltam a 2010-es Kispál búcsúkoncerten a Szigeten, aztán azóta is mindegyik visszatérőtematikuson Bátorkeszin és Orfűn, illetve a szülinapozás első felvonásán is szintén ugyanitt,  és igaziból magam sem tudtam pontosan, hogy egy Arénás banzáj  kapcsán ebben a témakörben mire számítsak, illetve hogy minek örülnék leginkább; mennyire lesz ez Kispál vagy Kiscsillag koncert, és legfőképp, hogy amit kapok, az vajon mennyire lesz távol  a fejemben, sokunk fejében lévő, bensőséges és otthonos, lelkünk és életünk különböző darabkáit is nyomokban tartalmazó, általa jegyzett dalok által létrehozott univerzumtól.rsz_mg_5683.png

fotó: Sarkadi Bálint / JéPicture

Hozzám hasonlóan még majd 10 000 ember gondolta azt, hogy akárhogyis, jobb, ha elmegy erre a koncertre, hátha ez már tényleg az utolsó, ahol láthatjuk az egyébként rendre vastapsot kapó Kispi dülöngélő alakját Lovié mellett – így hát teltház előtt játszott napjaink egyik legnagyobb hatású dal- és dalszövegírója, leginkább persze végül tényleg Kispál dalokat, szinte megszámlálhatatlan felállásban jelenlegi és valaha volt zenésztársakkal és vendégekkel. Azt, hogy Lovasi András mennyire fontos alakja a magyar popkultúrának, már annyira sokan és sokféle szögből leírták, hogy teljesen feleslegesnek érzem firtatni, szóval álljon itt csak annyi a kerekség kedvéért, hogy bár emberünk lehet valakinek szimpatikus vagy unszimpatikus, megmásíthatatlan tény, hogy annyi, mindannyiunk életébe akarva-akaratlanul beleszövődött, fontos dal és sor köthető a nevéhez, hogy nagy eséllyel ott találjuk magunkat minden  még egy alkalmon, ahol aztán biztos, hogy egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy hozzá hasonlóan hátravetett fejjel üvöltjük ki magunkból belénk ivódott szerzeményeit. Ez már csak ilyen.rsz_mg_5702.png

fotó: Sarkadi Bálint / JéPicture

Az Arénát erre az alkalomra teljesen ülősítették, vagyis a küzdőtéren is csak székek voltak. Ez talán előrevetíthetett néhányakban egy kicsit csendesebb, színházhoz hasonló hangulatot, hiszen mostanában amúgy is leginkább Semmi Konferenciázni láthatjuk Lovasit és jelenlegi zenekarát, de erről igaziból szó sem volt. Kisebb bonyodalmat is okozott, hogy miután belemelegedett a koncertbe a zenekar és a közönség is, és az ünnepelt bíztatására a székek közötti szabad tereken rendes táncos mulatság kerekedett, a bíztatást gyakorlatilag azzal a lendülettel biztonsági intézkedésekre hivatkozva többször vissza is kellett szívni. Ezt leszámítva a két és fél órás műsor, egy 20 perces szünettel megszakítva zavartalanul zajlott le. A főhős, tudvalevőleg Lévai Balázs segítségével az orfűi utáni még egy szülinapi koncertjéhez képest egy szerintem eléggé újszerű hozzáállással közelítette meg vaskos, most már nyomtatásban is beszerezhető műveit a koncert összeállításakor. Még a nagyon kötelező Kispál dalok közül se volt mind ( a Szőkített nő, a Még egyszer, a Vackolj belém, a Levesek porból, ésatöbbi ésatöbbi is kimaradt ), a Kiscsillagról nem is beszélve, ( itt tényleg csak egy best of csokor fért be, a Sirállyal, a Légyszívessel, az Örökre a szívembe zártalakkal, a Kockacukorral és a Menetszéllel ), és legnagyobb bánatomra a Bandi a hegyről albumról is csak egy került a repertoárba – nyilván lehetetlen is az összes, valamiért fontos dalt eljátszani, kis túlzással még most is ott ülnénk, illetve állnánk, szóval ami biztos, hogy énekelnénk. A sorrend is viszonylag friss szemmel lett összeírva, mindenféle kronológiát és a főbb kapaszkodókon kívül a  szokásos helyeket a setlistben se igazán tartották. Mindjárt az elején a Hang és fénnyel indultunk, a Ha az életben és a Csillag vagy fecske is viszonylag hamar elhangzott, sőt, a Zsákmányállat sem az utolsó etapban került terítékre. Volt viszont egy még ismeretlen dal, ami a főhős felvezetése szerint egy különböző életkorait feldolgozó dalcsokor egyik darabja, volt csodaszép vizuál, és egy csomó sztárvendég, azaz cimbi, akik hosszabb-rövidebb időre becsatlakoztak a színpadra. Likó Marci a Semmi Konferenciában előadott dalával jött először, csak most elegánsban, Varga Livius több ponton is előfordult, ha mulatásra került sor, Kiss Tibi a szentimentálisabb részek fényét emelte, és persze szintén ott volt az elmaradhatatlan Németh Juci is, akinek köszönhetően a Légyszívesen kívül a De szeretnék is felcsendült. Egy furcsán szívfacsaró pillanatra még Bérczesi Robi is feltűnt a színpadon, hogy vele együtt talán még furcsább módon egy hiperkarma klasszikus is elhangozzon, nevezetesen az Üres. Szóval, tipikus Arénás koncert is volt, meg nem is: még ha az orfűi dombok és a nem székek között táncoló és éneklő közönség előtt jobban otthon is vannak ezek a dalok, az Arénában is megállták a helyüket, és a végére igazi házibuli hangulat alakult ki.rsz_1_mg_6300.png

fotó: Sarkadi Bálint / JéPicture

Lovasi első hosszabb megszólalásában azt mondta, gyakran esett meg vele élete folyamán, hogy csak utólag vette észre, amikor valami fontos és jó dolog történt vele; és hogy talán most először ennek az estének a jelentőségével már folyamatában tisztában van. Remélem, sikerült minden percét a jelenben élveznie, ahogy szerette volna, és várjuk, merre megy tovább a története, mert idáig már tudjuk, de ez még biztosan nem az összes.