Tavaly lett 15 éves a Jazzékiel, ami a magyar zene egy különleges, nehezen megfogható madara. Legutóbbi lemezük az alig két éve megjelent, sötét tónusú Másokat szeretni, most pedig koncertlemezzel jelentkeztek, amin kizárólag a Fishing On Orfűn rögzített felvételek szerepelnek, és saját bevallásuk szerint a koszosabb, fésületlenebb arcukat mutatja meg. A fesztiválkoncerteken természetesen mindig történik valami izgalom: többek között ezekről faggattuk Jakab Péter frontembert.

Elsőre szerintem kicsit meglepő, hogy nem egy konkrét koncert felvételéről van szó a frissen megjelent koncertlemezeteknél, hanem többről való válogatásról. Miért nem az első opcióra szavaztatok, ennek ellenére visszaadja szerintetetek egy koncert ívét a lemez hallgatáskor?

Igazából ez bevett szokás, bár tény, hogy nem évek távlatából szokták a dalokat összerakni, hanem mondjuk egy turné anyagából szemezgetik össze az egy lemezre valót, ami esetenként előfordul, hogy 30-50 koncertet is jelenthet. Az, hogy nálunk ez 5 év 5 bulijának anyagából lett kiválogatva, az főként praktikussági szempontból történt: egészen egyszerűen túl rövid koncerteket adunk egy lemezhez, vagy nem feltétlenül vagyunk végig a legjobb formában egy fesztiválkoncerten, különböző okokból. Például, mert itt mi is egy picit jobban elengedjük magunkat és van úgy, hogy totál káoszba fullad a színpadi zenélés. Mint legutóbb, 2017-ben, amit lehetséges, hogy nézni akkor jó volt, de hallgatni meg már nem annyira, ez egészen biztos. Erről a koncertről csak az Akasztófablues maradt meg. Aztán létezik ugye a technikai oldala is az egésznek, hiszen ezeket a felvételeket a Fishing on Orfű a saját archívumának szánta, így például nem kimondottan a lemezminőség volt minden esetben a rögzítés célja, hanem az archiválás. Előfordult, hogy nincs meg a koncert eleje vagy elromlott egy kábel dal közben, de volt olyan év is, ahol egy baleset miatt a beállásra úgy estünk be, hogy az már a koncert első dala volt gyakorlatilag. Maczkó Robi élesben, a dal közben rakta össze a hangképet és ez érződik a játékunkon. Aztán van olyan, hogy elfelejtem a dalszöveget, vagy még nem volt meg egy dalra kialakult dalszöveg. Ezeket lehagytuk róla természetesen. Szerintem elsődleges és legfontosabb cél azért egy ilyen anyagnál a dokumentáció mellett az, hogy jó legyen hallgatni. Mivel olyan lényegesen nem változik nálunk a setlist, vagy legalábbis megközelítőleg ezeket a dalokat az adott koncertek adott pontjain játszottuk egy-két esetet leszámítva, így az ív tekintetében nincs olyan nagy differencia.

Miért különleges Nektek Orfűn játszani, volt-e legemlékezetesebb fellépés ott, vagy olyan dal, amiről előre tudtátok, hogy biztosan rajta kell legyen a lemezen?

Hát legutóbbi alkalom előtt, amikor már megkerestem Kálocz Tomit ezzel a tervemmel, – és ő nem zárkózott el tőle – akkor már úgy mentünk fel a színpadra, hogy kezdjünk az Átkötővel, mert kell majd a lemezre egy nyitószám. Persze végül nem azzal kezdtünk, hanem amikor beültünk a hangszerek mögé, Szabó szólt, hogy nyomjuk inkább az Akasztófát, jobban érezne most egy odabaszósabb kezdést. Fellépés tekintetében mindegyik valamiért nagyon emlékezetes, mert amellett, hogy általában ez az egyetlen fesztiválkoncertünk, mindig történik valami: kéztörés, közúti baleset, jó értelemben vett káosz. Plusz ugye normális idősávban, normális színpadmesterekkel, jó crew-val dolgozni egy hozzánk hasonló alternatív zenekarnak nem olyan általános fesztiválon. Különlegessége két oldalról is van nekem. Az egyik, egy emocionális: amikor a zenekar leállt, Orfű mindig várt bennünket és mi el is mentünk, még ha az egyetlen koncertünk volt ez adott évben. Ez jól esik nagyon egy olyan bandának, ami éppen totál nihilben van. Mármint, hogy számítanak rá, szeretik.  A másik pedig az, hogy Orfű tényleg picit a magyarországi Glastonbury: kompromisszummentesen megy előre, miközben elért egy olyan méretet, ahol a kulturális szempontok mellett már másfele is szokás kacsintgatni a papírforma szerint. De valahogy úgy tűnik, hogy ők meg tudják őrizni az identitásukat ennyi idő és ilyen sikerek után is. Ez ritka szerintem egy ilyen piacon, mint a hazai. Évente fellépőként ennek részesévé válni szerintem különleges dolog és tök megtisztelő is.

Nektek, ha nem a színpadon álltok, mikor/mitől jó egy koncert?

Én különösebben nem szeretem a koncerteket, jobban szeretek lemezt hallgatni egy előadótól, de elmondok egy rövid sztorit: Asszem 2015-ben játszott a Nick Cave Szigeten legutóbb. Én nagyon szeretem az öreget, sok koncertjét láttam már, de ezen a koncerten tapasztaltam meg azt a fajta előadói nagyságot, amit valahol mindenkinek, aki ezzel foglalkozik, meg kellene céloznia. Mégpedig itt arra gondolok, hogy ki tudta zárni pusztán a jelenlétével a visítozó holland dinnyekalapos kreténeket, meg a szelfis-yolos, óriáskerekes, koktélvödrös Sziget-vurstlit. Megteremtette ott a szabadban, több ezer embernek egy fesztiválon, – alapvetően a Push the Sky lemezre hangszerelt, nagyon halk és minimalista műsorral – azt a tapintható intimitást, amit maximum klubkoncerteken szoktak a jó előadók megcsinálni. Én ezeket a pillanatokat vadászom, ha koncerten a színpad előtt állok és rohadtul dühös tudok lenni, ha nem kapom meg! 😀

Volt már remix lemezetek is, tavaly a Müpában tartottátok a szülinapotokat, most koncertlemezzel jelentkeztek – tudatosan vagytok ennyire kísérletezők?

Szeretünk kísérletezni, reméljük a közönségünk is bírja, hogy nem állunk be egy csapásirányra. Minden lemezen hagyunk valami kiskaput, egy olyan nyomvonalat, amin tovább lehet haladni. Jó az, hogy változunk, szerintem belehalna ez a zenekar, ha nem fejlődne tovább már. Valószínűleg ezért is vetjük le olyan látványosan a régi dolgainkat magunkról: egyszerűen ha picit is meghaladjuk már valamit fejben, akkor a korábbi lemezeket sokkal kritikusabban tudjuk ekézni. A legvitriolosabb kritikákat mi fogalmazzuk meg saját magunkról, de ez segít abban szerintem, hogy ne tespedjünk el.

Mivel készültök az Akváriumos koncertre?

Lesznek vendégek: Hajba Áron aki a korábbi gitárosa volt a zenekarnak Ádám előtt. Illetve Mohácsi Matyi, aki FOO koncerteken kétszer is helyettesítette Milánt és szerepel is a játéka a lemezen. Emellett az Akvárium technikailag egy nagyon jó klub, engem nagyon inspirál a ledfala, szóval valamennyire vizuálisan is szeretnénk dolgozni az ügyön. Mi elég puritán módon nézünk ki általában egy klubban: fekete ruha, fekete háttér, kevés fény. Most picit ingergazdagabb lesz ennél, de azért igyekszünk minimálban tartani.

Jövőre mire számíthatunk a zenekartól – újra teljes gőzzel nekiálltok a fellépéseknek, vagy mások a tervek?

Fellépések lesznek igen, sokkal több nem várható, mint idén. Szerintünk a zenekart kedvelők a fővárosban például ennél jelentősebb mennyiségű koncertet nem feltétlenül bírnak el ahhoz, hogy jó minőségű színpadokon láthassanak bennünket. De a negyedik lemez már nagyon érik. Azt nagyon szeretnénk valamilyen formában jövőre összehozni. Legalább annyira, hogy az új dalok már klipek formájában elkezdjenek szépen jönni.  

Az Akváriumos koncert infói bővebben itt!