2017. december 28.

Jobb megijedni, mint félni

Itt az új Frenk lemez!

Magyar pszicho címmel Frenk újabb lemezzel jelentkezik, ami már sorban az ötödik. A dalok ezúttal elszakadva a nagyvárosi éjszakáktól, most a személyes terekre reflektálnak, a vasárnapi ebéd kilátástalansága, az általános igazságok tévedése, a drogok hamis világa, a mindennapi pszicho folyamatosan ott kísért.

frenk_foto_indian.JPG

Frenk a lemezről:

„Már sokszor, sok helyen elmondtam, hogy a koncepciófolytonosság híve vagyok, minden lemezem kapcsolódik valamennyire az előzőhöz, vagy egy korábbihoz. A zenében és a szövegben is vannak átfedések. Az utóbbi időben nagyon sok fekete zenét hallgattam, leginkább régi funk, afro funk lemezeket, amik nagyon nagy hatással voltak rám. Ezeket magamba szívom, meggyúrom, a magam képére formálom, aztán egy sajátosan Frenkes stílusban kiköpöm, leöntve egy kis groteszk mázzal. Annyi minden történik velem-velünk, az országban, a világban, hogy kénytelen vagyok valahogy reflektálni ezekre a magam módján. Nagyon sok szövegíró gondolja magát költőnek, vagy világmegváltónak, pedig nem kéne, ezek csak dalszövegek, amiket jó esetben néhány száz, vagy ezer ember ordít részegen egy fesztiválon, ami persze jó érzés.

Én csak egy zeneszerző vagyok, némi közlési kényszerrel megáldva.

A Jobb megijedni, Meztelen szemekkel, vagy a Magyar pszicho ennek a közlési kényszernek a végterméke, nem túl tolakodó formában. ​Az anyag zenei társproducere és hangmérnöke Vastag Gábor, aki egyben gitárosa is a zenekarnak. Egy élmény vele együtt dolgozni. Mind emberileg, mind zeneileg teljes a harmónia közöttünk, ami a végeredményt tekintve egyáltalán nem mindegy. De ugyanezt elmondhatom a zenekar többi tagjáról is, akik igen magas színvonalon csinálnak rezgő levegőmolekulákat a zenei agymenéseimből. Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy enyém az ország egyik legjobb zenekara. Aki nem hiszi, járjon utána.”

Frenk legújabb klipje pár napja, karácsonykor látott napvilágot:

A lemezbemutató koncerten a teljes lemezt végigjátssza majd a zenekar, amit addig is például itt tudtok hallgatni!