2018. április 27.

Bárhol lennék a szerelmed

megjelent a Kiscsillag új klipje

A Kiscsillag zenekar legújabb dala, a londoni Abbey Road legendás stúdiójából indult útra, hogy aztán Budapest utcáin, terein legyen újra a miénk.

“Rajongók tucatjaival forgattunk Pesten, Budán, lepukkant környéken, villanegyedben, Dunaparton, hídon, játszótéren, kőbányában, buszpályaudvaron, villamoson, héven… több napon, sőt az elhúzódó tél miatt, több évszakon keresztül. Effektek, technikai bravúrok, animációk helyett, igazi srácokat, csajokat akartunk megmutatni a klipben: mosolyokat, karaktereket, történeteket, jól ismert helyeket… valami valósat.  A végeredmény egy eklektikus kavalkád lett, űbercuki, őszintén lelkesedő rajongókkal, amit összefűz Budapest, mint háttér, és persze maga a dal.”


Ez a dal sok szempontból kilóg a Kiscsillag eddigi munkái közül, először is nem a Lovasi-Lecsó frontember páros közül énekli egyikőjük, hanem a 2 éve  beszálló Szesztay Dávid (multiinstrumentalista színházi és filmes zeneszerző valamint dalszerző aki alkalmazott zenei munkái mellett folyamatosan játszik zenekarokban), aki eddig a Kiscsillagban jórészt a háttérben játszott (gitározott billlentyűzött) és vokálozott, de most főszereplővélépett elő egy dal erejéig. 

Dávid írta a dal zenéjét, a szöveget – ami egy hirtelen szerelmi hevület realizálásakor mindig felmerülő örök problámát jár körbe – pedig Lovasi.

A decemberben már megjelent Mindig Karácsony című opus mellett ezt is a londoni Abbey Road legendás stúdiójában rögzítette a zenekar , de vettek fel szólamokat hozzá a pécsi L.A Gardens-ben is, és a mix is itt készült.(Hangmérnök:Maczkó Róbert) A zenekar már hónapok óta játssza a számot koncerteken, tehát sokaknak mát ismerős lehet, a klipet Kaldenecker Antal rendezte, sok-sok Kiscsillag rajongó részvételével.

Kaldenecker Antal  a klipről:

A produkciós cégünk profi reklámos világa, sokkal kötöttebb forgatókönyveihez képest nagyon jól esett és állati izgalmas volt egy improvizatív forgatás; engem azért izgatott különösen a lehetőség, mert kíváncsi voltam, milyen ötlettel lehet megtölteni egy közel öt perces dal klipjét úgy, hogy az eléggé változatos maradjon a nézőnek, mindezt pedighihetetlenül minimális költségekkel.

A zenekarral az ötletelések során egy kalligrafikus irány mellett döntöttünk, amiben a dal szövegének egyes szavait fehér táblákra írva, gyakorlatilag ők maguk feliratozzák a klipet. Az alapötlethez bevallottan Bob Dylan legendás videója a Subterranean Homesick Blues adta az ihletet.

Ez azonban még kevés lett volna egy ilyen (manapság szokatlanul) hosszú dalhoz, ezért arra gondoltam, hogy a zenekartagok mellett kérjünk fel rajongókat is a szereplésre, plusz mindenki hozzá adta amije volt, ahogy  az operatőr barátom – Szőke János – megfogalmazta, kaptunk mi már annyit Lovasiéktól életünkben, hogy most a munkánkkal visszaadjunk kicsit.

Ez a hozzáállás nagyon szerethetővé tette az egész forgatást, és szerintünk a klipet is. A végeredmény egy eklektikus kavalkád lett űbercuki, őszintén lelkesedő rajongókkal, amit összefűz Budapest, mint háttér, és persze maga a dal.