A Vad Fruttik 2006-os indulása óta elemi erővel robbant be  a rádiókba, a fesztiválok színpadaira és a klubokba, és persze a fülünkbe és a retinánkba is. Likó Marci frontembernek és az ő nyers, sokszor húsba markoló dalszövegeinek van talán a leginkább köze ehhez,  ő pedig nem kis utat járt be a zenekar mellett egyedül sem az elmúlt években: a Géczi Jánossal közös Bunkerrajzoló című könyvben, illetve aztán az ehhez kapcsolódó színdarabban nyíltan felvállalta nem könnyű élettörténetét is. Most új lemezük kapcsán, éppen a megjelenés előtti pillanatokban kaptuk el egy beszélgetésre, ahol nagy örömünkre egy vidám és izgatott Marcival találkoztunk, aki a lelkes mesélés közben még az új dalokat is megmutatta nekünk.

Hamarosan megjelenik a következő nagylemezetek. Mennyit árulhatsz el róla elöljáróban?

Az lesz a címe, hogy Szabad.vagy. Szerintem ez mint cím jól hangzik, és jellemzi azt, amit mi a világról gondolunk. Vagy legalábbis jól reflektál erre az időszakra, amiben élünk. Egyébként már elkészült, rajta is van a telefonomon, majd belehallgathatunk, ha érdekel titeket. (előveszi a telefonját, és megmutatja a listát)

Naná! Az eddigi egyetlen dal, amit kiadtatok róla, eléggé társadalomkritikus, ilyen lesz a többi track is?

Nem mondanám. A már megjelent Ébren talán a leginkább közéleti, leginkább politizáló dalszöveg, amit erre az albumra írtam. Ezen kívül van a lemezen a szokásos Likó-féle vonalból bőven, de azért a gyerekeim megérkezésének élménye enyhített a szomorkodáson.

És ez meg is jelenik a lemezen konkrétan?

Igen, írtam dalt Emma lányomnak. Ez a nyitány, Te vagy az a címe. Azért ez sem olyan, ami a legtöbb embernek először eszébe jutna arról, hogy milyen is a gyerekeknek szóló zene…. Szóval nem egy tipikus gyerekdal. De inkább megmutatom. (beindítja telefonján a dalt, és folyamatosan kommentárokat fűz hozzá) Mivel ez az első dal a lemezen, összefésültük az introval.

A refrénben ismétlődő szöveget már rég megírtam, csak Emma érkezéséig nem volt meg az a bizonyos Te, akinek szólhatott volna.

Hallható benne egy vallási himnuszok szabályszerűségei alapján megírt kórusos rész is, a végén pedig kipördülünk a mindenségbe.

A gyerekeid születése érezhetően nagy hatással volt az életedre, és most úgy általában is boldognak tűnsz.

Igen. Nagyon akartuk őket, tudatos döntésből születtek mindketten. Életemnek abba a korszakába értem, amikor úgy éreztem, hogy már nem vicces a hétvégi másnaposság és valami mást is kezdhetnék magammal. Érdekes, mennyire más érdekli az embert tizennyolc, mint negyven évesen, és erről milyen nehezen vettem tudomást. Hogy az őrületes bulik bája kissé megkopott. Hogy annyira már nem érzem magam jól attól, hogy elmehetek egy Péterfy Bori koncertre az Expresszóba – bocs Bori, nem miattad 🙂 -, mert szívesebben maradok inkább otthon. Emlékszem, hogy tizenhat évesen hogyan könyörögtem anyámnak betegen, hogy lemehessek egy koncertre. Egészen meglepő belegondolni, mennyit változtam azóta.

fotó: Vad Fruttik archív

Azért így is bulizol eleget, hiszen ott vannak a koncertek és a backstage bulik.

Már nem minden fellépés után maradunk ott… Beteges lenne részegen hazamenni és úgy ringatni el a gyereket. Változtak az idők és ezzel az igényeim is. Most ez vagyok én, nem érzem úgy, hogy az otthon maradás helyett szívesebben aludnék sátrakban és ennék konzervet napokig, vagy hogy autók hátsó ülésén aludnék tíz órákat, utána meleg söröket innék és ennek még örülnék is! Tíz évvel ezelőtt ezek a dolgok még feldobtak, de most egész egyszerűen más érdekel, és azt hiszem, ez a folyamat a dalaimban, és az új albumon is nyomon követhető.

Térjünk vissza még egy kicsit az Ébrenre, ennek a klipje is elég ütős lett.

A klippel együtt ennek a dalnak más lett a hangsúlya, ahhoz képest mintha például embereket ezreit vettünk volna fel, akik a világító telefonjukat mutogatják az égnek. Arra gondoltunk, hogy készüljön koncertfelvétel hozzá, én pedig szerettem volna, hogy legyen végre egy olyan, amiben én nem látszom. Először kamera akartam lenni, úgy, hogy vegyük fel a koncertet az én szemszögemből, aztán innen jutottunk el a szövegben található disznók kapcsán a disznóvágáshoz, meg ahhoz a gondolathoz, hogy ki kit darál le, és előkerültek a maszkok.

Készülni fog még videoklip valamelyik új dalhoz?

Az összes dalnak lesz klipje, méghozzá animált. Kiss Ákos barátunk készít hét zenére reagáló animációt. Az Ébrent már említettem, illetve a számítógépes grafika mellé a Vége című dal kap élő szereplős klipet, ezt Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója rendezi – vele a színházban már dolgoztunk együtt.

Jellemzően hogyan írsz dalszöveget?

Mindig máshogy történik, alkalom vagy zene szüli. Beindít egy trigger, ami létrehozza a folyamatot, és abból kiszakad az áradat. Egy ültő helyemben még sose írtam dalszöveget, talán csak a Nekem senkim sincsemnél volt ilyesmi, de egyébként kötött az agyam ehhez. És egyre kötöttebb sajnos! Azt mondanám, hogy asszociálni szabadon tudok, de egy teljes, végleges dalszöveget nem szoktam egyből papírra vetni, viszont ezt is meg tudom mutatni! (előkap a táskájából egy pár kézzel teleírt lapot, az egyik egy sokrét hajtogatott plakát, aminek a hátulja tele van írva) Ezek csak lapok, füzetek is vannak bőven, meg minden más. Ezeket aztán Géczi János barátommal gyúrom át, megmutatom neki, ő pedig elmondja, mit gondol róluk

És a zenei ötletek? Azok mennyire a te témáidból indulnak el?

Van, hogy én hozom az ötletet, de általában Kerekes Gergely szerzőtársam írja a zenei alapok háromnegyedét. Az új lemezen a Jobb lesz holnapot én jegyzem. Azt mondták a srácok, készítsek egy egyszerű dalt, mert a Gyuszkó nem szereti, hogy túlbonyolítom az akkordokat. Meg is próbáltam, de végül egyre sűrűbb lett. Sok érdekes zenei megoldás hallható benne.

Mennyire szoktak az elképzeléseid megvalósulni vagy életre kelni a zenekar körül? Akár zeneileg, akár vizuálisan.

Élnek a fejemben képek, tervek. Aztán a valóságban ezek nem olyanok lesznek, mint amilyennek kiindulásképpen gondoltam. Persze ez nem azt jelenti, hogy rossz, csak nem pont olyan.  Problémás vagyok a munka beosztásában, hajlamos vagyok túl sokat vállalni, és kirekeszteni másokat a feladatvégzésből. Most már törekszem rá, hogy ne így legyen, és igyekszem bevonni, akit csak tudok, de nehezen megy. A zenekar indulása óta sokáig szó szerint mindent én csináltam és még mindig nem szoktam meg, hogy elengedhetnék több feladatot is. Illetve a többiek pedig azt, hogy ők meg elvállalják, hiszen ez valahol felelősség is: ha magadra vállalsz egy projektet, azzal azt is elvállalod, hogy hoznod kell valamilyen minőséget.

Ha valamit el kell intézni, ami fontos nekem, akkor sokat pörgök rajta, majd szorongok, ha a többiek nem olyan ütemben válaszolnak egy emailre vagy sms-re az adott dologgal kapcsolatban, ahogy én elképzeltem. Tehát azonnal! (nevet)

És ezt hogyan viseli a környezeted? Szerinted nehéz veled együtt élni?

Nehéz. De ha azt nézzük, hogy tizenhat évesen volt egy semmim, amiből felépítettem azt, ami most van – vagyis a mindent -, akkor azt kell gondolnom, hogy ez máshogy nem megy. Várjatok, erre van is egy dalszövegem ami most eszembe jutott: “Semmi amim van,  mindenem a nincsen / Olyan vagyok mint az Isten, csak kitaláltál, igen”. Ez az egyik új dal refrénje. Annak idején fel kellett hívnom egy nap tizenöt klubot, hogy hadd menjünk el oda koncertezni. Mindegyik azt mondta, hogy nem lehet. A tizenhatodikba aztán elmehettünk, és kaptunk érte tízezer forintot. Egy nap Pesten jártam egy barátomnál,hogy készítsünk valami video installációt egy kulturális projekthez. Ott volt Cyborg Templar, aki kért tőlem egy cd-t, és magával vitte. Nem számítottam semmire. Aztán egyszer csak megszólalt a Radio Caféban egy dalunk. Ahhoz hirtelen kellett borító és klip, így készítettem el egyik napról a másikra a Nekem senkim sincsen nyersanyagát. Otthon egy zöld függöny előtt vettem fel, aztán a tv-ből újra, hogy szemcsés legyen, majd Csöngető Csabi barátommal egy nap alatt megvágtuk. Így született meg 24 óra alatt az a videó, amit mára hét millióan láttak a YouTube-on. Ha kell, akkor bármit képes vagyok egy nap alatt elkészíteni, csak nyomás kell hozzá.

Az évek alatt semmit sem változott az az álláspontod, hogy mindent neked kell csinálnod?

Arra nem lehetett számítani, hogy befut a zenekar. Persze én hittem benne, azért dolgoztam vele olyan sokat. Én voltam a hangmérnök, a zenekar tagjaival együtt pakolgattuk a ládákat ide-oda, az is időbe telt, mire ezt kiengedtem a kezemből, és elfogadtam, hogy lesz egy hangmérnökünk, akire számíthatunk. Aztán lett fényes is – Pálocska Peti személyében – illetve már ezek előtt eldöntöttem, hogy több koncertet nem szervezek: így lett menedzserünk. Ez egy folyamat, ami még mindig tart: a grafikát a lemezhez Csöngető Csabival egyeztetve én intéztem most is. Bizonyos dolgok rajtam ragadtak, vagy inkább nem engedtem el őket – és nem mondom, hogy ez rossz, mert ha nem én csinálnám, biztos még többet paráznék rajta.

Hogyan állsz a kritikákkal, visszajelzésekkel? A Facebookon például minden kommentet elolvasol?

Érzékeny vagyok rá, amiatt, mert tanulni szeretnék belőlük. A kommenteket el szoktam olvasni, és persze hiú is vagyok: ha valaki kritikusan ír, gondolkodni szoktam azon, hogy vajon van-e annak relevanciája. Az, aki kiáll a színpadra szerintem alapvetően hiú. Azt gondolja, hogy amit ő csinál, az a legjobb a világon, és ha valaki odajön, és leszólja, az ember legszívesebben elsírná magát! (nevet) Nagyon irigylem Emma lányomat, aki két éves, és akkor sír amikor akar. Még nem az a viselkedés a meghatározó számára, amit rákényszerít a környezete, ezért megéli a frusztrációit. Ösztönösen kiad mindent akkor, amikor akar. És ilyenkor nem rászólók, hanem irigylem. Sajnos igen gyakran már nem is tudom, hogy mi az, ami frusztrál, ami miatt máshogyan viselkedem, igazából észre se veszem, hogy mi a bajom.

A Bunkerrajzoló miatt – ennek fényében – mennyit idegeskedtél? Félelmetes lehetett, hogy ott van a kis életed teljesen részletesen leírva vagy eljátszva.

Volt, hogy paráztam pár beszélgetés után, mert előkerült valami, amiről nem gondoltam, hogy kétségbe ejthet, aztán mégis. De János rendes volt velem, mindig kérdezte, hogy ez oké e még, hogy van e valamilyen problémám, és ha volt, sokáig beszéltünk róla, egész addig, amíg le nem csillapodtam. Viszont ha csak rajtam múlik, ez a könyv sosem születik meg. Annál szégyellősebb vagyok. Kellett hozzá egy olyan ember, mint ő, akit hitelesnek tartok, és meg tud győzni a saját igazáról ha kell – a több évnyi közös munka és barátság hatására el tudom fogadni, amit mond. Nem gondolom magam omnipotensnek. Azt mondta, szerinte ez a könyv működni fog, és végül nem haltam bele, nem igaz?

A könyv vagy a színdarab volt nehezebb?

A könyv megjelenése nem különösebben kavart fel, de a színdarab… Még János is azt mondta, hogy kihagyott a szíve mikor megnézte, akkor gondoljatok bele én mit érezhettem. Sokkterápia. Másrészt viszont örültem neki, mert egy zenész hova tudna fejlődni? Talán csak beszűkülni lehet. Látom magam öregen, ahogy egyedül egy akusztikus gitárral állok a színpadon… Így viszont ott könyv, a színház, és innen most úgy tűnik hogy ezekkel is tudok kezdeni valamit.

Maradjunk még pár szó erejéig a közeljövőnél: május 19-én a Budapest Parkban lesz a lemezbemutató szuperkoncert. Nem volt az utóbbi években olyan fellépésetek a fővárosban, ami ne lett volna valamilyen szempontból extravagáns. Most mire készítsük a retinánkat, fülünket, szívünket és lelkünket?

Meglehetősen izgatottak vagyunk, két emeletes színpadon fogunk játszani, amin ipari propellerek, hatalmas lámpák és rengeteg füst lesz. A két emelet között lesz egy rámpa, amin fel-alá tudok mászkálni, illetve hatalmas vas traverzek, amik a zenekar fölött mozognak földöntúli fényeket hordozva. Volt három bejátszó bulink idén, többet nem is szerettünk volna. Erősebbnek érzem ezt a lemezt, mint az előzőt. Szerzőibb és koncepciózusabb, tényleg jobb érzés hallgatni. Engedtük a zenét folyni. Ez a jövő.

fotó: Vad Fruttik archív

készítette: jen és leila